Jogi hadviselés - Grúzia v. Oroszország Reloaded

Grúzia és Oroszország újabban a nemzetközi bíróságok folyosóin és tárgyalótermeiben feszülnek egymásnak. A nemzetközi jogi hadviselés (legal warfare) egyelőre két fronton zajlik, de kétséges, hogy a PR hatást leszámítva lesz e kézzelfogható eredménye.

A hágai frontszakaszon, csakúgy mint a nyár folyamán, először Grúzia lépett, azzal hogy eljárást kezdeményezett a Nemzetközi Bíróság előtt. Ezután Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságába tartozó bűncselekménynek elkövetésére utaló információkat jutatott el az Ügyészi Hivatalhoz (OTP), ahol nyomban meg is kezdték a vizsgálódást. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz (ECtHR) eközben több mint 2700 (!) dél-oszét beadvány érkezett: ők az augusztusi grúz offenzíva során elszenvedett sérelmeiket szeretnék orvosolni. Grúzia sem habozott sokáig, és ugyanitt államközi eljárást indított Oroszország ellen.

Összefoglalva: úgy tűnik mintha mindkét fél arra törekedne, hogy minél több rá nézve kedvező döntést lobogtasson. Az eljárások megindításával, a harcos nyilatkozatoktételekkel a felek vagy nemzetközi tárgyalási pozicíóikat szeretnék javítani, vagy épp áldozaként szeretnék feltüntetni magukat. Ezek nem ismeretlen eszközök a nemzetközi politikában, ahhoz azonban hogy a nemzetközi szervezetek, bíróságok megőrizzék integritásukat , függetlenségükbe vetett hitüket, nagyon óvatosan és körültekintően kell eljárniuk. Ezek után nézzük egyesével:

Az egyéni kérelmeket a strasbourgi bíróság feltehetően már az ún. elfogadhatósági szakaszban (admissibility phase) el fogja utasítani. Az ECtHR-hoz ugyanis csak az összes nemzeti jogorvoslati fórum kimerítése után lehet fordulni (Article 35), s kétlem, hogy a kérelmezők ilyen rövid idő alatt megjárták volna az összes grúz adminisztratív/bírói fórumot.

Grúzia húsz éves sérelmeit felhánytorgató átfogó keresetet nyújtott be a Nemzetközi Bírósághoz. A kérdés persze mindenkiben jogosan merült fel: miért pont most? Az ügy joghatósági alapja eléggé ingatag, ám ennek ellenére a Bíróság, igaz nagyon szűk többséggel (8-7 arányban), de ún. ideiglenes intézkedéseket (provisional measures) rendelt el. A döntés mindkét felet kötelezi nemzetközi jogi kötelezettségei betartására, és elrendeli: hogy tartózkodjanak diszkriminatív intézkedések meghozatalától; ne támogassanak ilyen célú szervezeteket; valamint, hogy biztosítsák a területükön tartózkodó minden személy biztonságát, és az elüldözött menekültek tulajdonhoz való jogát. (para 149). A különvéleményt megfogalmazó bírók hangsúlyozták, hogy az ügy elbírálásához egyáltalán nincs joghatóságuk (para 7-19.), de ha lenne is, akkor sem állnak fent az ideiglenes intézkedések elrendeléséhez szükséges feltételek (para 20-21). Végül megjegyzik, hogy az augusztusi tűzszüneti megállapodás, illetve a menekültek visszatérése amúgy is okafogyottá tette a bíróság lépését (para 22).

De mi a helyzet az egyéni büntetőjogi felelősséggel? Gyanítható, hogy az ICC vizsgálódásainak sem lesz következménye. A Bíróság ugyan rendelkezik joghatósággal az augusztusi eseményekkel kapcsolatban, de kétséges, hogy valóban tudja is e gyakorolni. A Statútum a nemzetközi közösség által legsúlyosabbnak ítélt bűncselekmények üldözését írja elő (Article 5). A híradások alapján az eljárás alapját civilek vagy nem katonai létesítmények ellen intézett támadások képezhetnék. Ez azonban csak akkor minősül háborús bűncselekménynek az ICC Statútum szerint, ha tervszerűen, sorozatosan és szándékosan követik el (Article 8). Továbbá az ICC csak akkor gyakorolhatja egyáltalán a joghatóságát, ha az érintett állam, ez esetben Grúzia, képtelen vagy nem akar eljárást indítani (komplementaritás elve, Article 17).