készíti: Gellért Ádám
email/elérhetőség: gadam107@yahoo.com

“The only necessary for "evil" to triumph is for a few good men to do nothing”


2009. július 30., csütörtök

December 1 - szóbeli meghallgatások az ICJ előtt Koszovó ügyében


Egy korábbi bejegyzésben már említettem, hogy az ENSZ közgyűlése felkérte a Nemzetközi Bíróságot, hogy tanácsadó vélemény keretében adjon választ arra, hogy a nemzetközi jog szabályaival összhangban áll e Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása.


Az ICJ által kitűzött határidőn belül (április 17.) harminchat állam nyújtotta be írásban álláspontját. Ezek a beadványok egyelőre ugyan úgy nem nyilvánosak, mint az a tizennégy viszontválasz, amit egymás beadványaira terjeszthettek be július 17-ig az egyes államok. A környező országok közül Ausztria, Csehország, Románia, Szlovákia és Szlovénia vett részt az írásbeli fordulóban.


Érdekes lenne tudni, hogy Magyarország miért nem kívánta hallatni a hangját, nemzetközi jogi véleményét. De lesz rá lehetősége, már ha szeretné. A bíróság tegnapi közlése alapján ugyanis bármely ENSZ tagállam szeptember 15-ig jelezheti, hogy részt kíván e venni a december 1-től tartandó szóbeli meghallgatásokon.


Nincsenek megjegyzések: