Fleck Zoltán ma megjelent írásában bemutatja a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.738/2009/7. számú ítéletét. Az FI a végeredményt tekintve (Magyar Gárda egyesület és Mozgalom feloszlatása), de eltérő indokok alapján, helybenhagyja a Fővárosi Bíróság 19.P.26.453/2007/126. sorszám alatt hozott ítéletet (egyelőre csak az egyik beavatkozó honlapjáról lehet letölteni az elsőfokú ítéletet).
Alább a másodfokú ítélet legfontosabb megállapításait lehet olvasni:
“Az ítélőtábla…[m]egállapította, hogy az első fokon eljárt bíróság a releváns tényeket a rendelkezésre álló bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésével, logikai hibáktól és ellenmondásoktól mentesen, helyesen rögzítette, abban téves ténybeli megállapítás nincs.” (12. oldal)
“Az elsőfokú bíróság azonban a helyesen rögzített tényből jogi következtetést nem vont le, és nem adta magyarázatát annak, hogy az alperes [Magyar Gárda egyesület] milyen jogi alapon felel a Magyar Gárda tevékenységéért. Ez pedig nem ténybeli megítélés kérdése, hanem kifejezetten jogkérdés, melyre az 1989. évi II. törvény (továbbiakban Etv.) rendelkezései adnak választ.” (13. oldal)
“Az elsőfokú bíróság által helyesen mérlegelt bizonyítékok alapján megállapított tényekből – az Etv. 5. §-át és annak miniszteri indokolását tekintve – egyértelműen az következik, hogy a Magyar Gárda jogi értelemben nem tömegmozgalom, hanem az egyesülési jog alapján létrehozott olyan közösség, amely az alperesi egyesületen mint anyaszervezeten belül fejti ki tevékenységét.” (14. oldal, kiemelés az eredetiben)
“[a]z alperesi cél alapvetően a Magyar Gárda működésével valósult meg, miképpen a Gárda – a periratokból kitűnően – más egyesületi cél elérése érdekében is tevékenykedik. Ha pedig az alperesi egyesület az alapszabály szerinti céljait a Magyar Gárda mint közösség útján kívánja elérni, úgy alappal nem hivatkozhat arra, hogy a Gárda működését nem neki mint jogi személynek kell betudni. Adott esetben ugyanis nem szoros értelemben vett polgári jogi felelősségről van szó, hanem arról, hogy bármilyen jogi személy csak természetes személyek útján működhet, ebből következően a jogi személy működési körében ténykedő természetes személyek magatartása a jogi személy magatartásának minősül. Ezen nem változtat az sem, ha a természetes személyek a jogi személyen belüli csoportba, közösségbe tömörülnek. A Ptk. 1. § (1) bekezdés utolsó fordulata folytán alkalmazandó Ptk. 30. § (1) bekezdése a jogi személyen belüli ilyen csoportot a jogi személy szervezeti egységeként definiálja, míg a Ptk. 30. § (2) bekezdése szerint a szervezeti egység vezetője az egység rendeltetésszerű működése által meghatározott körben a jogi személy képviselőjeként jár el. ”(14-15 oldal)
“…[a]z alperesi egyesület a Magyar Gárdát szervezeti egységként magában foglalja, ennél fogva a jelen jogerős ítélet mindkettőre kiterjed: vagyis az egyesület feloszlatása kapcsán a bíróság a Magyar Gárdában tevékenykedő természetes személyek együttműködésének az egyesülethez kötődő szervezeti kereteit is megszünteti.” (15. oldal, kiemelés az eredetiben)
“A Fővárosi Ítélőtábla nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját atekintetben, hogy a bizonyítandó jogsérelem bizonyos közösségek egyenlő emberi méltóságához fűződő személyiségi joga megsértésében ragadható meg. Az alperes ellenkérelmében maga is felvetette, hogy valamely közösségnek kollektíve vajon lehet-e egyáltalán emberi méltósága; erre a kérdésre pedig az ítélőtábla válasza nemleges.” (19. oldal)
“…[a]z alperes érvelése annyiban helytálló, hogy önmagában a Magyar Gárda rendezvényein elhangzott szónoklatok tartalma, vagy önmagában az egyenruha használata, illetve az alakzatban vonulás, a vezényszavak, speciális köszöntések elhangzása a véleménynyilvánítási és egyesülési jog gyakorlásába való beavatkozást nem feltétlenül indokolja. Téved azonban az alperes, amikor úgy véli, hogy mindezeket a körülményeket önmagukban és nem a tényleges megvalósulásuknak megfelelően, azok összességében kell megítélni. Ez utóbbi esetben pedig azt a kumulatív hatást kell minősíteni, amit a véleménynyilvánítás és a gyülekezési joggyakorlás konkrét megvalósulása kiváltott. Kiemeli az ítélőtábla a strasbourgi bíróság gyakorlatából kiolvasható, korábban már rögzített elvek alapján azt is, hogy a felek érvelésével szemben nem az alperesi egyesület működésének egészét, tevékenységének általános társadalmi hatásait, valamint megítélését kellett vizsgálni, hiszen ez utóbbiak szubjektív, és a volt beavatkozók perbeli nyilatkozataiból is kitűnően egymástól alapvetően különböző értékítéletet jelentenének. A feloszlatás pedig csak objektív, konkrét alperesi megmozdulások kapcsán megállapított tényekből következő szankció lehet.” (20. oldal)
“az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy jogállamban nem lehet megtörni az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy a per tárgyává tett rendezvények alkalmával erőszakos cselekményekre ténylegesen nem került sor, de az elsőfokú bíróság által rögzített tényállásban részletesen bemutatott, és a fentiekben az ítélőtábla által is körülírt releváns tények, körülmények folytán, a valamennyi helyszínen nyilvánvalóan jelenlevő ún. foglyul ejtett közönségre is figyelemmel az erőszak közvetlen, egyéni jogok sérelmével is fenyegető veszélye fennállt.” (21. oldal)
“Nyilvánvalóan nem segíti a közbiztonsággal kapcsolatos problémák megoldását az a magatartás, amely bár lehet, hogy közvetve vitát indít el, de helyben – ahol az alperesi álláspont szerint is a legnagyobb feszültségek jelentkeznek – nem a konfliktusok megoldásának irányába hat, hanem azokat kifejezetten gerjeszti. Ez egyben azt is jelenti, hogy az alperes rendezvényei közvetlenül és ténylegesen a demokrácia lényegéhez tartozó közrendet és köznyugalmat támadják. Ez utóbbiak a demokrácia olyan, csak a közösség szintjén értelmezhető értékei, amelyek sérelme mások – a Római Egyezmény 5. Cikke szerint ugyancsak védendő – biztonsághoz és szabadsághoz való jogát sérti. A községeknek a gyűléseken közvetlenül rész venni nem kívánó, de azokat megfélemlítve mégis elszenvedni kénytelen lakói nem csupán kellemetlen érzelmeiknek voltak kitéve, hanem szabadságuk ténylegesen is sérült.” (22. oldal)
“Helyesen rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a rendezvények idején elhangzott szónoklatok, így különösen D. I. volt főkapitány sárbogárdi beszéde a zsidó népcsoporttal szembeni fajgyűlölő megnyilvánulás volt, de a faddi és tatárszentgyörgyi szónoklatok is számos, a cigányságra vonatkozó kirekesztő megnyilvánulást tartalmaztak. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint a véleménynyilvánítási szabadságnak a Római Egyezmény 10. Cikke szerinti védelme pedig az ilyen véleményekre nem terjed ki, mert ezek a Római Egyezmény értékei elleni támadást jelentenek (ld. KPD-Németország ügy, Glimmerverband, Hegenbeek – Hollandia ügy, Jersild-Dánia ügy). Megjegyzi az ítélőtábla, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített demokratikus jogállam elvére figyelemmel az alkotmányos értékek védelmét célzó keretekbe a rasszista, kirekesztő megnyilvánulások szintén nem férnek be.” (22-23. oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése