A Prosecutor v. Rasim Delićügyben a fellebbviteli tanácsnak abban kellett döntenie, hogy i.) a fellebbezési eljárás során elhunyt, elsőfokon elítélt, fellebbező helyébe harmadik személy beléphet -e, ii.) a fellebbviteli eljárás megszüntetése hogyan érinti az elsőfokú ítélet. Az ICTY honlapján ma megjelent döntés szerint: harmadik személy nem folytathatja az eljárást, s az a vádlott halála nem érinti az elsőfokú ítélet hatályát, azaz
"13 The above overview shows that there is no general principle that is consistently followed in the majority of jurisdictions as to the finality of the trial judgment in the event that the proceedings are terminated following the death of an appellant. For this reason, as well as bearing in mind the specific realities of, and the particular procedures before, this Tribunal, the Appeals Chamber cannot discern any prevalent approach, let alone identify any rules of customary international law, that would be directly applicable to the situation at hand.
14. The Appeals Chamber considers that the approach followed in certain national jurisdictions, where convictions entered by a court of first instance are vacated following the death of an appellant, is not compatible with the essence of the appellate proceedings before this Tribunal. In his regard, the Appeals Chamber has clarified, although not directly in relation to the matter at and, that the presumption of innocence does not apply to persons convicted by Tonal Chambers pending the resolution of their appeals.36 This interpretation of the Appeals Chamber's jurisprudence is further consistent with the standard of review applicable in appellate proceedings whereby the appealing party has the burden of showing an error of law or of fact that invalidates the trial judgement, or leads to a miscarriage of justice, rather than attempting to initiate a trial de novo.37 This burden is clearly different from the one operative at trial, where the presumption of innocence does apply and the Prosecution has to prove its case beyond reasonable doubt.
15. Having found that the death of an appellant results in the termination of proceedings and given that no appeal judgement can be rendered in this case, nothing can undermine the finality of the Trial Judgement. As a consequence, the Trial Judgement shall be considered final".
43. § (6) Ha e törvény a terhelt hozzátartozójának (örökösének) indítványtételi jogot biztosít, a hozzátartozó (örökös) jogaira a terhelt jogai megfelelően irányadóak.
373. § (1) A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az eljárást megszünteti,
a) a vádlott halála, elévülés vagy kegyelem miatt
Nem teljesen világos, s kommentár nélkül nem tudom megállapítani, hogy itt a fellebbezési eljárás során elhunytról, vagy más esetről van szó.
Érdekes lenne tudni, hogy az ICTY fellebbviteli tanácsa miként döntene, ha egy egyenesági rokon nyújtana be felülvizsgálati kérelmet (review proceedings). A magyar jog erre mindenképp lehetőséget ad:
409. § (2) A terhelt javára perújítási indítványt terjeszthet elő
f) a terhelt halála után egyenesági rokona, testvére, házastársa vagy élettársa.
Már többször felmerült bennem, hogy (pl.) a gazdasági bűncselekménnyel gyanúsított személyek őrizetbe vételekor vagy rendőrségi kihallgatásra kísérésekor (legutóbb Hagyó Miklóst láttam így villódzó kamerák kereszttüzében ) mi szükség a rabláncra, bilincsre. Szerintem, ha a gyanúsított nem jelent biztonsági kockázatot, ezek a gyanúsított veszélyességét, vagy a bűncselekmények súlyosságát demonstrálni hivatott kényszerintézkedések nem egyezménykonformak.
Ugyan a következő ügyek a bírósági eljárásra vonatkoznak, ám szerintem analógiával bátran kiterjeszthetőek a fentebbi esetekre.
- A Gorodnichev v. Russia (no. 52058/99, 24 May 2007) a ECtHR megalázó bánásmódnak minősítette, amikor a vádlottnak a tárgyalás során végig bilincsbe verve kellett lennie:
105. Pour justifier cette mesure sur le terrain de l'article 3, le Gouvernement soutient qu'elle était nécessaire à la protection de la sécurité du public qui n'était pas séparé du box du requérant par une barrière. Toutefois, il ne fournit aucun argument quant au comportement du requérant et n'indique à aucun moment ce qui faisait penser que l'intéressé constituerait un danger pour le public présent dans la salle. Pour sa part, la Cour ne discerne rien dans le dossier pouvant laisser supposer que l'absence de menottes lors de la comparution du requérant devant le tribunal de Kirovskii pourrait faire craindre un risque de violence, de dommage, de fuite ou encore d'atteinte à la bonne administration de la justice. Elle n'estime pas dès lors que le recours aux menottes avait pour objet de restreindre l'intéressé de manière raisonnable (voir, a contrario, D.G. c. Irlande, précité, § 99 in fine) et considère que cette mesure était disproportionnée au regard des nécessités de la sécurité, invoquées par le Gouvernement (cf. Hénaf, précité, § 56).
- A hármas szekció 2010 június 15-ei döntésében pedig a vádlott “ketrecben” tartását minősítette megalázó bánásmódnak (Ashot Harutyunian v. Armenia, no. 34334/04)
126. the Court notes that the applicant was kept in a metal cage measuring around 3 sq. m during the entire proceedings before the Court of Appeal. The Court does not share the Government's view that this measure was justified by security considerations. Nor is there any material in the case file to support the Government's position. In particular, contrary to what the Government claim, no specific reasons were given by the Court of Appeal in justifying the necessity of keeping the applicant in the metal cage. Indeed, in refusing the applicant's relevant motion, the Court of Appeal simply made a general reference to security considerations, without providing any detailed reasons as to why the applicant's release from the metal cage would endanger security in the courtroom.
128. The Court observes that the proceedings before the Court of Appeal lasted from March to May 2004 and at least twelve public hearings were held. The applicant alleged, which the Government did not dispute, that the hearings lasted on average about four hours. During this period the applicant was observed by the public, including his family and friends, in a metal cage. The Court considers that such a harsh appearance of judicial proceedings could lead an average observer to believe that an extremely dangerous criminal was on trial. Furthermore, it agrees with the applicant that such a form of public exposure humiliated him in his own eyes, if not in those of the public, and aroused in him feelings of inferiority. Moreover, such humiliating treatment could easily have had an impact on the applicant's powers of concentration and mental alertness during the proceedings bearing on such an important issue as his criminal liability (see, mutatis mutandis, Ramishvili and Kokhreidze, cited above, § 100).
- Szintén a hármas szekció döntött úgy a Jiga c. Roumanie (no 14352/04, 16 March 2010) ügyben, hogy sérti az ártatlanság vélelmét, ha az elítéltnek rabruhában kell megjelennie a bíróságon.
102. La Cour estime que cette mesure a été d'autant plus préjudiciable pour le requérant que sa coïnculpée D.F. a participé aux audiences en vêtements civils. Or, dans ce contexte, l'image du requérant en vêtements pénitentiaires était susceptible de renforcer au sein de l'opinion publique l'impression de sa culpabilité.
103. A la lumière de ce que précède et compte tenu de ce qu'elle a déjà jugé qu'une telle pratique pouvait porter atteinte à la présomption d'innocence (Samoilă et Cionca précité, §§ 99-100), la Cour conclut qu'il y a eu violation du principe de la présomption d'innocence, garanti par l'article 6 § 2 de la Convention. Ayant statué sur le problème principal soulevé au regard du droit à la présomption d'innocence, la Cour n'estime pas nécessaire d'examiner, dans ce contexte, l'argument du requérant selon lequel il était amené aux audiences menotté.
Nagy Britannia történetének legdrágább (205 millió font) tényfeltáró bizottsága június közepén hozta nyilvánosságra 10-kötetes monumentális jelentését:
"The object of the Inquiry was to examine the circumstances that led to loss of life in connection with the civil rights march in Londonderry on 30th January 1972. Thirteen civilians were killed by Army gunfire on the day. The day has become generally known as Bloody Sunday, which is why at the outset we called this Inquiry the Bloody Sunday Inquiry. In 1972 Lord Widgery, then the Lord Chief Justice of England, held an inquiry into these same events".
1998-ban Blair a következő indokok alapján hívta életre az újabb vizsgálóbizottságot:
"Bloody Sunday was different because, where the state's own authorities are concerned, we must be as sure as we can of the truth, precisely because we pride ourselves on our democracy and respect for the law, and on the professionalism and dedication of our security forces.
This has been a very difficult issue. I have re-read Lord Widgery's report and looked at the new material. I have consulted my colleagues most closely concerned. We have considered very carefully whether it is appropriate now to have a fresh inquiry into the events of Bloody Sunday. I should emphasise that such a new inquiry can be justified only if an objective examination of the material now available gives grounds for believing that the events of that day should be looked at afresh, and the conclusions of Lord Widgery re-examined.
I have been strongly advised, and I believe, that there are indeed grounds for such a further inquiry. We believe that the weight of material now available is such that the events require re-examination. We believe that the only course that will lead to public confidence in the results of any further investigation is to set up a full-scale judicial inquiry into Bloody Sunday".
"As the litigation now stands, plaintiffs challenge §2339B’s prohibition on providing four types of material support—"training," "expert advice or assistance," "service," and "personnel"-asserting violationsof the Fifth Amendment’s Due Process Clause on the ground that thestatutory terms are impermissibly vague, and violations of their First Amendment rights to freedom of speech and association. They claimthat §2339B is invalid to the extent it prohibits them from engaging in certain specified activities, including training PKK members to use international law to resolve disputes peacefully; teaching PKK members to petition the United Nations and other representative bodies for relief; and engaging in political advocacy on behalf of Kurds living in Turkey and Tamils living in Sri Lanka".
Egy másik érdekes ítélet pedig a U.S. Court of Appeals for the 2nd Circuit-ról (Hazi-v.-Bank-Melli-Iran).
Ahogy arról a jogi fórum beszámolt, magyar és angol nyelven is letölthető a helyreállító igazságszolgáltatás európai jogi gyakorlatát bemutató tanulmánykötet.
Schabas professzor ICC - Review Conference blogja igazi csemege azoknak, akik óráról-órára szeretnének végigkövetni egy nemzetközi szerződésmódosítást.
Az első fordulóban igazolással szavazók által kialakult helyzetről már széltében-hosszában lehetett olvasni, köztük itt a blogon is. Arról is (nagyon röviden) cikkezett a sajtó, hogy az OGY nem fogadta el a választások lebonyolításával kapcsolatos OVB és önkormányzati miniszteri jelentéseket. De hogy pontosan mi is állt ezekben, arról nem.
A jelentések nagyon szikárak (főleg, ha összehasonlítjuk a május 6-i brit választási bonyodalmakat vizsgáló Electoral Commission közbenső jelentésével, lásd alább bővebben), amit Szigeti Péter a plénum előtt ennyivel egészítette ki:
„Negyedszer: komoly alkotmányossági problémákat vetett fel és bizonyos feltételek beállta esetén végrehajthatatlannak bizonyult az igazolással szavazás intézménye. Eltérően ugyanis a 2008-as népszavazástól vagy a 2009-es európai parlamenti választásoktól vagy az idei országgyűlési választás második fordulójától, a 600, maximum 1200 szavazóra méretezett szavazóköröket túlterhelték az igazolással szavazásra várakozók létszámai. Ugyanis 2245, 2010, 2100 vagy 1900-as nagyságrendben jelentek meg igazolással szavazni, s lényegében itt egy szűk keresztmetszet keletkezett. A jogalkotó annak idején elmulasztotta megfelelő hatástanulmányokkal vizsgálni az igazolással szavazás lehetőségének ezen beálltát adott szabályozási feltételek között.
Az Országos Választási Bizottság ezúton fejezi ki köszönetét a választási bizottságok és a választási irodák minden tagjának a választások lebonyolításában végzett felelősségteljes munkájáért. Nagyra értékeli, hogy az Országos Választási Iroda az előzetes választási eredmények gyors összesítését kifogástalanul oldotta meg. Ugyanakkor voltak fennakadások az első forduló szavazási napján az információáramlással, mert az igazolásra kijelölt szavazókörök esetében a sorok nagyságáról csak pontatlan, alábecsült, illetőleg téves információk álltak a bizottság rendelkezésére” (OGY napló, május 14.)
Varga Zoltán önkormányzati miniszter ennél egy fokkal önkritikusabb volt:
„Az első fordulóban néhány külképviseleten és 23 szavazókörben hosszú sorok alakultak ki. Az Országgyűlés 2007-ben módosította az igazolással szavazás törvényi szabályait: a törvényalkotó településenként egy kijelölt szavazókörben tette lehetővé az igazolással való szavazást. Az országgyűlési választáson első ízben most, az első fordulóban szembesülhettünk azzal, hogy szűk a feltételrendszer, így több kijelölt szavazókörben hosszú ideig sorba kellett állni, egyesekben csak jóval 19 óra után fejeződött be a szavazás. Az Országos Választási Iroda az Országos Választási Bizottság kampánycsendre vonatkozó álláspontját figyelembe véve az előzetes eredményeket csak 22 óra 35 perckor, a szavazatösszesítés mintegy 99 százalékánál tette közzé. Ez a választási eredmények 19 órai közvetítésére felkészült médiát váratlanul érte, értetlenséget, türelmetlenséget váltott ki szerkesztőkből és közönségből egyaránt. Úgy vélem, mindezért utólag is meg kell követni az eredményre kíváncsi nézőket és a média dolgozóit. Korábban fel kellett volna hívni a figyelmet arra, hogy törvénymódosítás folytán a kijelölt szavazókörökben sorban állás, a szavazás elhúzódása lehetséges.
Meggyőződésem, hogy az OVI és az OVB a választás törvényes befejezése érdekében helyesen döntött az adott helyzetben. […] Tisztelt Ház! A választás második fordulója előtt az Országos Választási Iroda vezetője intézkedést adott ki a sorban állás csökkentése érdekében. A törvény betűjének bátrabb értelmezésével a kijelölt szavazóköri adminisztrációt egyszerűsítő miniszteri rendeletmódosításra is sor került. Mindezek és a széles körű tájékoztatás az alacsonyabb részvétel mellett a második fordulóban a kijelölt szavazókörökben is gördülékeny, problémamentes szavazást eredményeztek. A tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy az igazolással szavazás hatályos törvényi szabályozásának módosítására is szükség van”. (OGY napló, május 14.)
De hogy dicséret is illesse az OVB-t. Ahogy azt a május 6-i brit választások mutatták, az OVB egyik jogértelmezéséből akár Európa is tanulhatna.
A brit jogszabályok és bírói gyakorlat szerint, azok a szavazók, akik a szavazás lezárultáig nem kapják meg szavazócédulájukat (ballot paper) nem szavazhatnak. A brit választási bizottság (Electoral Commission) útmutatása szerint: „no one may be issued with a ballot paper after 10pm even if they are inside the polling station and waiting to receive their ballot paper”. A kialakult hosszú sorok miatt így több száz szavazásra jogosult nem tudta leadni voksát - ők most kártérítési pereket indítanak.
Az OVB 3/2010. állásfoglalása pedig megoldott volna sok mindent, ugyanis szerintük (teljesen helyesen) „a Ve. 71. § (1) bekezdésének az az eljárás felel meg, ha a szavazatszámláló bizottság a 19.00 óráig a szavazás céljából megjelent, még sorban álló valamennyi választópolgár részére biztosítja a szavazás lehetőségét”. Egyébként hasonló gyakorlat dívik Új-Zélandon és Kanadában is.
Nagy Britanniához képest tehát összességében jól vizsgáztak választási szerveink. Ahol javulást várhatnánk az az Electoral Commission jelentéséhez fogható részletes elemzés készítése.
Ahogy arról már korábban írtam, az Alkotmány 70. § (5) bekezdéses szerint: „nincs választójoga annak, a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll, szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti”. Az elítéltek választójogának „automatikus” megfosztása miatt az Európa Tanács miniszteri tanácsa pár napja (ismét) elmarasztalta Nagy Britanniát: „that despite the repeated calls of the Committee, the United Kingdom general election was held on 6 May 2010 with the blanket ban on the right of convicted prisoners in custody to vote still in place”. (Decision 18, 2010. június 3.).
A strasbourgi emberi jogi bíróság Nagytanácsa június elején hozta meg ítéletét a Gäfgen v. Germany (Application no. 22978/05, 11-6 arányú döntés) ügyben:
10. J. was the youngest son of a banking family in Frankfurt am Main. He got to know the applicant, a law student, as an acquaintance of his sister.
11. On 27 September 2002 the applicant lured J., aged eleven, into his flat in Frankfurt am Main by pretending that the child's sister had left a jacket there. He then killed the boy by suffocating him.
12. Subsequently, the applicant deposited a ransom note at J.'s parents' place of residence stating that J. had been kidnapped and demanding one million euros. The note further stated that if the kidnappers received the ransom and managed to leave the country, then the child's parents would see their son again. The applicant then drove to a pond located on a private property near Birstein, approximately one hour's drive from Frankfurt, and hid J.'s corpse under a jetty.
13. On 30 September 2002 around 1 a.m. the applicant picked up the ransom at a tram station. From then on he was under police surveillance.
He lodged part of the ransom money into his bank accounts and hid the remainder of the money in his flat. That afternoon, he was arrested at Frankfurt am Main airport with the police pinning him face down on the ground.
14. After having been examined by a doctor at the airport's hospital on account of shock and skin lesions, the applicant was taken to the Frankfurt am Main Police Headquarters. He was informed by detective officer M. that he was suspected of having kidnapped J. and was instructed about his rights as a defendant, notably the right to remain silent and to consult a lawyer. He was then questioned by M. with a view to finding J. Meanwhile, the police, having searched the applicant's flat, found half of the ransom money and a note concerning the planning of the crime. The applicant intimated that the child was being held by another kidnapper. At 11.30 p.m. he was allowed to consult a lawyer, Z., for thirty minutes at his request. He subsequently indicated that F.R. and M.R. had kidnapped the boy and had hidden him in a hut by a lake.
15. Early in the morning of 1 October 2002, before M. came to work, Mr Daschner (D.), Deputy Chief of the Frankfurt police, ordered another officer, Mr Ennigkeit (E.), to threaten the applicant with considerable physical pain, and, if necessary, to subject him to such pain in order to make him reveal the boy's whereabouts. D.'s subordinate heads of department had previously and repeatedly opposed such a measure (see also paragraph 47 below). Detective officer E. thereupon threatened the applicant with subjection to considerable pain at the hands of a person specially trained for such purposes if he did not disclose the child's whereabouts. According to the applicant, the officer further threatened to lock him into a cell with two huge black men who would sexually abuse him. The officer also hit him several times on the chest with his hand and shook him so that, on one occasion, his head hit the wall. The Government disputed that the applicant had been threatened with sexual abuse or had been physically assaulted during the questioning.
16. For fear of being exposed to the measures he was threatened with, the applicant disclosed the whereabouts of J.'s body some ten minutes thereafter.
107. In this connection, the Court accepts the motivation for the police officers’ conduct and that they acted in an attempt to save a child's life. However, it is necessary to underline that, having regard to the provision of Article 3 and to its long-established case-law (see paragraph 87 above), the prohibition on ill-treatment of a person applies irrespective of the conduct of the victim or the motivation of the authorities. Torture, inhuman or degrading treatment cannot be inflicted even in circumstances where the life of an individual is at risk. No derogation is allowed even in the event of a public emergency threatening the life of the nation. Article 3, which has been framed in unambiguous terms, recognises that every human being has an absolute, inalienable right not to be subjected to torture or to inhuman or degrading treatment under any circumstances, even the most difficult.
108. …Contrasting the applicant's case to those in which torture has been found to be established in its case-law, the Court considers that the method of interrogation to which he was subjected in the circumstances of this case was sufficiently serious to amount to inhuman treatment prohibited by Article 3, but that it did not reach the level of cruelty required to attain the threshold of torture.
A máltai Agius bíró által elnökölt tanács tegnap ítéletet hirdetett a srebrenicai mészárlást végrehajtó különböző katonai alakulatok vezetőinek ügyében. A Popović és társai ügyben két életfogytig tartó börtönbüntetést, valamint továbbá 87 év börtönbüntetést (35, 19, 17,13, 5) szabtak ki a bírók. A 882 oldalas elsőfokú ítélet letölthető az ICTY honlapjáról.
Tegnap nyílt meg az ugandai Kampalában a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát felülvizsgálni hivatott diplomáciai konferencia (The Review Conference of the Rome Statute). A június 11.-ig tartó megbeszéléseken a delegátusoknak a következő témákban kell dűlőre jutniuk: az agresszió, mint nemzetközi bűncselekmény fogalmának az elfogadása, új háborús bűncselekmények kodifikálása, a 124. szakasz felülvizsgálata.
Néhány órával az után, hogy a Bundestag elfogadta a Görögországnak szánt pénzügyi mentőcsomagról szóló törvényt, öt német professzor alkotmányjogi panaszt (Verfassungsbeschwerde) nyújtott be a német szövetségi alkotmánybíróságon (Bundesverfassungsgericht), és kérték a törvény hatálybalépésének felfüggesztését (einstweilige Anordnung). A BVerfG még aznap este (2 BvR 987/10. számú döntésében) elutasította az utóbbit - az alkotmányjogi panaszról pedig csak hónapokkal később várható döntés.
„Before offering a critical review of the EU Framework Decision on racism and arguing that the political necessity of laws punishing genocide denial and the legal need for an EU-wide prohibition may be seriously questioned, it is essential to first review why and to what extent national approaches on the question of Holocaust denial have diverged. This review will help determine the national model(s) the drafters of EU FD on racism sought to emulate. It will also prove, on the one hand, that scholars were not entirely right to oppose an American approach to a European model as regards hate speech – if one agrees to include Holocaust denial in this category – and, on the other hand, that even among EU countries with criminal provisions aimed at punishing Holocaust denial, these provisions have been diversely drafted and interpreted. What is striking, however, is that national courts, in militant democracies, with the exception of the Constitutional Court of Spain in a 2007 judgment, have invariably upheld the compatibility of Holocaust denial laws with the right to freedom of expression. This paper will argue that the legal reasoning developed by German and French courts is far from being entirely convincing and that the European Court of Human Rights should have refrained from labeling the Holocaust a clearly established historical fact whose denial constitutes ipso facto an ’abuse of right’.”
- Az ICTY fellebbviteli tanácsa ítéletet hirdetett a volt macedón belügyminiszter-helyettes Ljube Boškoski és Johan Tarčulovski rendőrtiszt perében. A bíróság elutasította a védelem felmentésre irányuló (Tarčulovski) és az ügyészség bűnösséget kérvényező fellebbezését (Boškoski):
On 10 July 2008, the Trial Chamber found Johan Tarčulovski guilty of ordering, planning and instigating the murder of three ethnic Albanian civilians, wanton destruction of twelve houses or other property and cruel treatment of thirteen ethnic Albanian civilians, all violations of the laws or customs of war. Ljube Boškoski was found not guilty on all charges with respect to his alleged superior responsibility for failing to punish his subordinates who committed crimes during and subsequent to the police operation on 12 August 2001.
- A kambodzsai bíróság tárgyalás-előkészítő tanácsa döntése a bűnszervezeti elkövetésről (joint criminal enterprise).
- Interjú Fulford bíróval, az ICC előtt folyó Lubanga per tárgyalásvezető bírájával az eljárások gyorsításának lehetőségéről.
- Vita az EJIL hasábján a nemzetközi büntetőjogról
Ma két Magyarországot elmarasztaló ítélet is született a Emberi Jogok Európai Bíróságán . A nagyobb horderejű az Alajos Kiss v. Hungary ügy (az Engel v. Hungary-ről a sajtó is beszámolt ). A Sajó Andrással felálló kettes szekció egy cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személy beadványát találta alaposnak, és mondta ki, hogy a választójog (Alkotmány 70. § (5) bekezdése szerinti) egyéni mérlegelést kizáró korlátozása ellentétes az Egyezményhez fűzött Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 3. §-val:
“7. In 1991 the applicant was diagnosed with manic depression. On 27 May 2005 he was placed under partial guardianship. Although this measure was based on the Civil Code which deals with the pecuniary and certain personal relations of citizens (see paragraph 12 below), it nevertheless also attracted the application of Article 70(5) of the Constitution (see paragraph 11 below) to the applicant, excluding him from the right to vote. In the underlying court decision it was noted that he took care of himself adequately but sometimes wasted money in an irresponsible fashion and was occasionally aggressive. The applicant did not appeal against this decision.
A magyar kormány álláspontja szerint:
26. The exclusion from the right to vote of persons under guardianship pursued the same legitimate aim. These persons, although adults, lacked the capacity to manage their affairs, including the exercise of their right to vote, owing to their mental state, unsound mind or pathological addiction. When assessing whether to place the applicant under guardianship, the District Court factored into its decision the applicant's resultant exclusion from the right to vote, pursuant to the constitutional rule disenfranchising those citizens who were incapable of assessing the consequences of their decisions or of making conscious or judicious decisions.
27. Furthermore, in the Government's view, the prohibition complained of was in compliance with the Venice Commission's Opinion no. 190/2002 (see paragraph 16 above) and cannot therefore be considered disproportionate, all the more so since the applicant's right to vote would be statutorily restored if his placement under guardianship was rescinded at one of the periodical judicial reviews of his condition, or if a motion of the applicant to the same end succeeded in view of his improved mental status.
Az EJEB szerint:
39. The Court notes that the restriction in question does not distinguish between those under total and those under partial guardianship (see paragraph 11 above), and is removed once guardianship is terminated (see the Government's submission in paragraph 27 above, not disputed by the applicant). However, it observes the applicant's assertion in paragraph 29 above, not refuted by the Government, that 0.75% of the Hungarian population of voting age is concerned by disenfranchisement on account of being under guardianship in a manner which is indiscriminate. It finds this to be a significant figure, and it cannot be claimed that the bar is negligible in its effects.
41. The Court accepts that this is an area in which, generally, a wide margin of appreciation should be granted to the national legislature in determining whether restrictions on the right to vote can be justified in modern times and, if so, how a fair balance is to be struck. In particular, it should be for the legislature to decide as to what procedure should be tailored to assessing the fitness to vote of mentally disabled persons. The Court observes that there is no evidence that the Hungarian legislature has ever sought to weigh the competing interests or to assess the proportionality of the restriction as it stands.
42. The Court cannot accept, however, that an absolute bar on voting by any person under partial guardianship, irrespective of his or her actual faculties, falls within an acceptable margin of appreciation. Indeed, while the Court reiterates that this margin of appreciation is wide, it is not all-embracing (Hirst v. the United Kingdom (no. 2) [GC], op. cit., § 82). In addition, if a restriction on fundamental rights applies to a particularly vulnerable group in society, who have suffered considerable discrimination in the past, such as the mentally disabled, then the State's margin of appreciation is substantially narrower and it must have very weighty reasons for the restrictions in question (cf. also the example of those suffering different treatment on the ground of their gender - Abdulaziz, Cabales and Balkandali v. the United Kingdom, 28 May 1985, § 78, Series A no. 94, race - D.H. and Others v. the Czech Republic [GC], no. 57325/00, § 182, ECHR 2007‑..., or sexual orientation - E.B. v. France [GC], no. 43546/02, § 94, ECHR 2008‑...). The reason for this approach, which questions certain classifications per se, is that such groups were historically subject to prejudice with lasting consequences, resulting in their social exclusion. Such prejudice may entail legislative stereotyping which prohibits the individualised evaluation of their capacities and needs (cf. Shtukaturov v. Russia, no. 44009/05, § 95, 27 March 2008).
43. The applicant in the present case lost his right to vote as the result of the imposition of an automatic, blanket restriction on the franchise of those under partial guardianship. He may therefore claim to be a victim of the measure. The Court cannot speculate as to whether the applicant would still have been deprived of the right to vote even if a more limited restriction on the rights of the mentally disabled had been imposed in compliance with the requirements of Article 3 of Protocol No. 1 (see mutatis mutandis Hirst v. the United Kingdom (no. 2), op.cit, §§ 48 to 52).
44. The Court further considers that the treatment as a single class of those with intellectual or mental disabilities is a questionable classification, and the curtailment of their rights must be subject to strict scrutiny. This approach is reflected in other instruments of international law, referred to above (paragraphs 14-17). The Court therefore concludes that an indiscriminate removal of voting rights, without an individualised judicial evaluation and solely based on a mental disability necessitating partial guardianship, cannot be considered compatible with the legitimate grounds for restricting the right to vote.” (kiemelések tőlem)
A 2009. évi CXX. törvénnyel elfogadott "új Ptk" követi az Alkotmány rendelkezéseit. A 2:22. §szerint
(2) A cselekvőképességében korlátozott személy - a választójog kivételével - cselekvőképes mindazon ügycsoportokban, amelyekre nézve a bíróság a cselekvőképességét nem korlátozta.
Az IRM új Ptk-ra felkészítő kiadványa szerint "indokolt lenne, hogy az elkövetkező években sor kerüljön az alaptörvény 70. §-a (5) bekezdésének módosítására, amelynek nyomán […] az alaptörvény csak abban az esetben zárná ki választójoga gyakorlásából a korlátozó gondnokság alá helyezett személyt, ha a bíróság a korlátozás szempontjából releváns ügycsoport meghatározásakor kifejezetten így rendelkezett".
Az EJEB mai ítélete is alátámasztja az alkotmánymódosítás időszerűségét.
A fentebb idézett Hirst ügy mellett, legutóbb 2010. április 8-án marasztalt el az EJEB egy tagállamot (Frodl v Austria ügy) az elítéltek választójogának „automatikus” megfosztása miatt:
25. As regards the status of the right to vote of convicted prisoners who are detained, the Court reiterates that prisoners in general continue to enjoy all the fundamental rights and freedoms guaranteed under the Convention save for the right to liberty, where lawfully imposed detention expressly falls within the scope of Article 5 of the Convention. It is inconceivable, therefore, that a prisoner should forfeit his Convention rights merely because of his status as a person detained following conviction. Nor is there any place under the Convention system, where tolerance and broadmindedness are the acknowledged hallmarks of democratic society, for automatic disenfranchisement based purely on what might offend public opinion (see Hirst, cited above, § 70).
26. This standard of tolerance does not prevent a democratic society from taking steps to protect itself against activities intended to destroy the rights or freedoms set forth in the Convention. Article 3 of Protocol No. 1, which enshrines the individual's capacity to influence the composition of the legislature, does not therefore exclude the possibility of restrictions on electoral rights being imposed on an individual who has, for example, seriously abused a public position or whose conduct has threatened to undermine the rule of law or democratic foundations (see, for example, X v. the Netherlands, cited above, and, mutatis mutandis, Glimmerveen and Hagenbeek v. the Netherlands,nos. 8348/78 and 8406/78, Commission decision of 11 October 1979, Decisions and Reports 18, where the Commission declared inadmissible two applications concerning the refusal to allow the applicants, who were the leaders of a proscribed organisation with racist and xenophobic traits, to stand for election). The severe measure of disenfranchisement must not, however, be resorted to lightly and the principle of proportionality requires a discernible and sufficient link between the sanction and the conduct and circumstances of the individual concerned.
28. The Court observes at the outset that the present case has certain similarities with the case of Hirst (cited above). In that case the Court found a breach of Article 3 of Protocol No. 1 on account of Mr Hirst's disenfranchisement as a prisoner following his conviction for manslaughter. While the Court accepted in principle that the member States had a wide margin of appreciation and left it to them to decide which restrictions on the right of prisoners to vote could legitimately be imposed, it nevertheless set out several criteria which had to be respected by member States in imposing such restrictions (see Hirst, cited above, §§ 61 and 82). Disenfranchisement may only be envisaged for a rather narrowly defined group of offenders serving a lengthy term of imprisonment; there should be a direct link between the facts on which a conviction is based and the sanction of disenfranchisement; and such a measure should preferably be imposed not by operation of a law but by the decision of a judge following judicial proceedings (ibid., §§ 77-78). In finding a breach of Article 3 of Protocol No. 1, the Court put much emphasis on the fact that the disenfranchisement operating under United Kingdom law was a “blunt instrument”, imposing a blanket restriction on all convicted prisoners in prison and doing so in a way which was indiscriminate, applying to all prisoners, irrespective of the length of their sentence and irrespective of the nature or gravity of their offence and their individual circumstances (ibid., § 82).
31. As regards the proportionality of the measures, the Government argued that the Austrian provisions on disenfranchisement were more narrowly defined than the rules applicable in the Hirst case and, moreover, that section 44(2) of the Criminal Code granted the sentencing judge far-reaching discretion in deciding whether or not disenfranchisement should be imposed as an additional sanction on the accused.
33. As regards the conditions for disenfranchisement set out in section 22 of the National Assembly Election Act, the Court finds that the provision in question is more detailed than the ones applicable in Hirst (cited above). It does not apply automatically to all prisoners irrespective of the length of their sentence and irrespective of the nature or gravity of their offence, but restricts disenfranchisement to a more narrowly defined group of persons since it applies only in the case of a prison sentence exceeding one year and only to convictions for offences committed with intent.
34. Nevertheless, the Court agrees with the applicant that section 22 of the National Assembly Election Act does not meet all the criteria established in Hirst (cited above, § 82). Under the Hirst test, besides ruling out automatic and blanket restrictions it is an essential element that the decision on disenfranchisement should be taken by a judge, taking into account the particular circumstances, and that there must be a link between the offence committed and issues relating to elections and democratic institutions (ibid., § 82).
35. The essential purpose of these criteria is to establish disenfranchisement as an exception even in the case of convicted prisoners, ensuring that such a measure is accompanied by specific reasoning given in an individual decision explaining why in the circumstances of the specific case disenfranchisement was necessary, taking the above elements into account. The principle of proportionality requires a discernible and sufficient link between the sanction and the conduct and circumstances of the individual concerned (ibid., § 71). However, no such link exists under the provisions of law which led to the applicant's disenfranchisement.
36. The Court therefore concludes that there has been a breach of Article 3 of Protocol No. 1 in the present case.
Megkezdte működését az újonnan felállt Országgyűlés. A képviselő(csoportok) törvény-, és OGY határozati javaslatok tömegét fogják benyújtani a napokban. Ma egész délután az OGY ülése zümmögött halkan a szobámban, s nagy örömmel nyugtáztam, hogy élénk vita zajlik a T. Házban.
A benyújtott tv-javaslatok még eléggé kampányízűek (a www.mkogy.hu, Irományok alatt lehet bogarászni), de T/20. szám alatt például már itt van az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvényt hatályon kívül helyezni hivatott jogszabály.
Érdekes még a T/29. szám alatt futó tv-javaslat, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosítása.
Az indokolás szerint: „A Javaslat célja a magyar állampolgárságról szóló 1993 . évi LV. törvény módosításán keresztül az ún. „kettős állampolgárság”, azaz a határon túli magyarok számára egyszerűsített, kedvezményes állampolgárság-szerzés biztosítása. Bár a jelenlegi idegenrendészeti é s állampolgársági szabályozás is tartalmaz kedvezményeket a határainkon kívül él ő magyarság számára, azonban az egymásra épül ő eljárások gyakran hosszadalmasak voltak, feleslege s adminisztratív terhet jelentettek, így az anyaországgal való kapcsolattartás megnehezült.” (kiemelés tőlem)
A beterjesztő szerint „megjegyzendő, hogy a Javaslat nem teljesen újdonság a magyar jogrendszerben, hiszen már az első magyar állampolgársági törvény és az 1886. évi IV. törvénycikk is ismerte a határon túli magyarok, a csángók egyszerűsített honosítási eljárását.”
A mindösszesen 4 §-ból álló a tömegesen visszatelepülők honosításáról szóló törvénycikk azonban egy teljesen más kontextusban és célból született. Ahogy azt Parragi Mária írja Kisebbségkutatás 2000/1 számában: „Az 1880-as években mozgalom indult a bukovinai csángók és székelyek Magyarországra telepítésére. Ezekkel a telepítési akciókkal kívánták növelni a magyar etnikum arányát a soknemzetiségű Magyarországon. A Duna mentén és Hunyad megyében hoztak létre falvakat számukra. A [törvénycikk] indokolás szerint a törvény hatálya azokra terjed ki, ’kik elődeik kivándorlása miatt ma nem magyar állampolgárok ugyan, de kiknek elődei egy közelebbi vagy távolabbi időben hazánkból vándoroltak ki és magyar állampolgárok voltak’. A jogszabály szerint az érintettek honosítási kérelmét a visszahonosítási szabályok szerint kellett intézni, nem kellett illetéket fizetniük, és illetőségi helyüket hivatalból állapították meg. Gyakorlatilag tehát az ötévi helyben lakás és adófizetés feltétele alól mentesültek.” (kiemelések tőlem)
Szimbolikus jelentőségű a H/31. számú országgyűlési határozati javaslat „az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről”:
„Az új Országgyűlés […] megkövet minden ártatlan áldozatot, és mint a Magyar Köztársaság legfőbb népképviseleti szerve, bocsánatot kér az ország mindazon polgárától, akit akár az állami vezetői mulasztások, akár a törvénytelen rendőri fellépés folytán alapjogi sérelem ért és a megfelelő erkölcsi és anyagi kártérítés érdekében a következő határozatot hozza:
1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 2. pontban nevesített korlátozásokra is figyelemmel – a Magyar Államkincstár mindazon személyek megalapozott kártérítési követelését kiegyenlítse, akiknek a 2006. augusztus 20-i budapesti tűzijátékkal összefüggésben; a 2006. szeptember 17. napja és 2006. október 25. napja között történt rendőri fellépések következtében, vagy azzal összefüggésben alkotmányos alapjoga, illetve személyhez fűződő joga sérelmet szenvedett.
„Az Országgyűlés nem kíván alaptalan kártérítési igényeknek eleget tenni. A jelen eljárás csak azokat érinti, akiknek az esetében a rendőrég a jogsértést elismerte, illetve akik az őket ért sérelem miatt feljelentést tettek vagy kártérítés iránt pert indítottak, és a követelés jogalapja (tehát az áldozatot ért sérelem) bizonyított, illetve azok, akik ugyan nem indítottak kártérítési pert, de a sérelmükre a rendőrség által elkövetett bűncselekmény tényét ügyészségi határozat állapított a meg. Ezt azért szükséges külön rögzíteni, mert az áldozatok által tett feljelentések döntő többségében az ügyészség az azonosító jel hiánya miatt nem tudott vádat emelni a bűncselekményt elkövető rendőrrel szemben, ezért a büntetőeljárást bizonyítottság hiányában megszüntette, azonban a megszüntető határozatban rögzítette, hogy a feljelent ő sérelmére a beazonosíthatatlan rendőr bűncselekményt követett el .
Összességében az országgyűlési határozattal az előterjesztő azt kívánja elősegíteni, hagy az évek óta tartó peres eljárások megegyezéssel befejeződjenek, továbbá a jogalap tekintetében nem vitásan fennálló kártérítési igények kielégítése megtörténjen, így a preambulumban rögzített állami bocsánatkéréssel az áldozatok teljes körű anyagi és erkölcsi kárpótlása megtörténjen.”
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen fog előadást tartani Charles H. Carpenter amerikai ügyvéd, aki három, a guantánamói támaszponton fogva tartott személy jogi védelmét látta el. Az előadás során első kézből származó élményeit osztja meg a résztvevőkkel. A délutáni eseményt dr. Lattmann Tamás moderálja.
