Felmentő ítélet Hágában a Bogoró ügyben

A Nemzetközi Büntetőbíróság egyik büntetőtanácsa felmentette Mathieu Ngudjolo Chui kongói vádlottat az ellene felhozott vádak alól. A bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy Ngudjolo Chui felelős a Bogoro falu elleni 2003. február 24-i támadásért. Az ítélet egyelőre csak franciául olvasható. Christine Van den Wyngaert bírónő párhuzamos indokolása azonban angolul is hozzáférhető. Vádlott társának, Germain Katangának az ügyét a bíróság az ítélethirdetés előtt 3 héttel elkülönítette.

Mi történt 1956. december 8-án? A salgótarjáni sortűz az 1994-es per iratai alapján

A Magyar Nemzet 2012. november 3-i, szombati számában a Magazin mellékletben rekonstruáltam az 1956. december 8-i salgótarjáni eseményeket és sortüzet a tárgyalási jegyzőkönyvek, valamint az első és másodfokú ítélet alapján. 

Élő rádióinterjú Bolgár György Megbeszéljük c. műsorában

2012. szeptember 13-án egy hosszú beszélgetést folytattam a Biszku-, és Csatáry ügyekről, a sajtó és a politikusok felelősségéről. Az interjú teljes leirata elérhető a Galamuson. Alább néhány főbb gondolat:

B.GY: És hogy jutott ez eszébe? Mert ez egyértelműen valamiféle politikai fellépésnek tűnik, még akkor is, ha Ön nemzetközi jogász és jogi szempontból közelítette meg a kérdést. A Biszku-ügyben feljelentést tenni és a kormány számára törvényjavaslatot írni, ez valamiféle politikai akciónak látszik.

G. Á: Igen, sajnálatos, hogy ezt politikai kiállásként vagy politikailag értékelték, de most már igazából nem. Én magánszemélyként dolgoztam ki ezeket a javaslatokat, magánszemélyként kutattam, nekem semmifajta kapcsolatom nem volt egyetlen politikai párttal sem. Minden politikai pártnak mindig elküldtem a feljelentéseket, az ügyészség határozatait, és ennek semmifajta politikai érdeke vagy indoka nem volt. Úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben a politikának semmi keresnivalója nincsen. Sajnálatos, hogy nálunk politikusok tesznek feljelentést olyan fontos társadalmi és történelmi kérdésekben, ami nem az ő asztaluk. Az Országgyűlés és a politikusok feladata az, hogy a kellő jogi hátteret biztosítsák ahhoz, hogy a jogalkalmazók, az ügyészség, a bíróság el tudja végezni a munkáját. Illetve azok a társadalmi szervezetek, sértettek – akár a Csatáry-ügyben, akár a Biszku-ügyben – jogorvoslattal tudjanak élni azokkal a feltételezett elkövetőkkel szemben, akik őket akár ötven vagy hatvan évvel ezelőtt is súlyosan megsértették.

B.Gy:  A Biszku-ügy után jött a Csatáry-ügy. Ön abban is exponálta magát, és sokszor nagyon határozottan állást is foglalt, próbálta a dolgokat előrébb vinni. Ezáltal az egyoldalúnak látszó politikai beállítottság rögtön megdőlni látszott, és akkor a másik oldalról kezdték el bírálni, hogy mit ugrál annyit, és miért próbálja bíróság elé vinni ezt a szegény öregembert. De itt most valóban két, szinte egyidős ember ügyéről van szó, egy feltételezett háborús bűnösről és egy másik feltételezett ugyancsak háborús bűnösnek nevezett politikai vezetőről.

G.Á: Igen.

B.GY: A dolog valóban ennyire egyforma, mint amilyennek kívülről látszik?

G. Á: Már 2009 óta foglalkozom a holokauszt kutatásával, egy kutatócsoportot vezetek a Holokauszt Emlékközponton belül, tehát ez a téma nem állt tőlem olyan messze. Úgy gondolom, hogy ezeket az ügyeket és az összes az elmúlt ötven, hatvan, hetven évben történt sérelmet megfelelő módon kell kezelni, és nem szabad őket párhuzamba állítani. Az egyetlen párhuzam, amit látok a Csatáry- vagy a Biszku-ügyben, hogy az állam által szervezett és állam által támogatott bűncselekmény-sorozat feltételezett elkövetői. Ezeket a bűncselekményeket nem egy motoros banda tagjaként követték el vagy nem sorozatgyilkosokról van szó, hanem az állam által felkent tisztségviselők, legyen az a kassai rendőrkapitányság egyik rendőrfogalmazója vagy egy nagyon magas rangú politikai vezető, belügyminiszterként Biszku Béla. Az állam teljes támogatása és védelme alatt tudták elkövetni ezeket a bűncselekményeket. A demokratikus magyar jogállamnak pedig az a kutya kötelessége – nemcsak alkotmányos, hanem nemzetközi jogi is –, hogy ezekkel az emberekkel szemben tisztességes és jogállami nyomozásokat folytasson le […]

B. GY: Gellért úr, az az érzésem, hogy Önből politikus lesz előbb-utóbb.

G.Á: Meg szeretnék maradni a szakmai kaptafánál, mert sokkal hitelesebbnek lehet maradni ilyen ügyekben. De ha megengedi, akkor hadd térjek egy kicsit arra vissza, hogy mennyire szükség lenne egy ilyen intézetre. Nálunk van Holokauszt Emlékközpont, van Terror Háza, vannak kutatóintézetek. De amikor megszűnt ez a lex Biszku, ezzel párhuzamosan szüntették meg gyakorlatilag az 1956-os Intézetet és telepítették át az Országos Széchenyi Könyvtárba. Ez semmilyen szempontból nem értelmes húzás.

B.GY: Csak a liberálisok fészkét akarták vagy megszüntetni vagy jelentéktelenségbe taszítani.

G.Á: Említette, hogy a jobboldali sajtó, amikor a Csatáry-üggyel kezdtem el foglalkozni, mennyire maliciózusán jegyezte meg, hogy na ne, most másik oldalra is elkezdett dolgozni. Én azt veszem észre – és nagyon sok jobboldali újságíróval beszélgettem –, hogy a Biszku-ügyet a baloldali sajtó agyonhallgatta. Ezt sajnos el kell mondani, mert mindenki – Ön is – a politikai szándékot említette ebben az ügyben, pedig szerintem belátható, hogy ha valaki rendkívül súlyos bűncselekményeket követ el, akkor az ő megbüntetése mögött – ha csak nincsen valami kirívó politikai lóláb – feltételezni szerintem mindenfajta bizonyíték nélkül nem érdemes, főleg ha ezt valaki a semmiből előbukkanva csinálja. Én tényleg minden dokumentumot, iratot, határozatot feltettem az internetre még aznap, amikor megjelent. Tehát mindenki ellenőrizhette, hogy mi történik éppen, hogy az ügyészség hogyan reagál, én hogyan reagálok, ez a folyamat hogyan folyik. A jobboldali sajtóban vettem észre, hogy most rendkívül korrekt módon számoltak be a Csatáry-ügyről, engem is felhívtak, a sajtótájékoztatón is ott voltak, és legfontosabb feladatnak azt látom az én munkámban – amit magánemberként, és ezt azért tegyük hozzá, hogy ingyen csinálok –, hogy valahogy ezt a társadalmi árokásást megszüntessük. Próbáljunk letenni először egy pallót. Aztán még egy pallót. És ezekben a történelmi kérdésekben próbáljuk meg a nemzeti minimumot, tehát ismerjük el, hogy a másik oldalon, másik vélt oldalon, minden oldalon vannak bűnösök.

B. GY: Ez így van, ez természetes. És nem árt, ha tudjuk, hogy kik ők és miben voltak bűnösök, milyen bűnöket követtek el. Ezért mondom, hogy ha ezt ilyen elokvensen adja elő nekem, ilyen szenvedéllyel és energiával, előbb-utóbb politikus lesz Önből. Ami nem baj, mert nagyon nagy szükség van arra, hogy a politikusok higgyenek az ügyeikben és még szakértelmük is legyen hozzá, hogy képviselhessék.

G.Á: Igen. Az előbbi beszélgetésében merült ez fel, hogy hol vannak a szakértők és hol vannak az értelmes megnyilatkozások. Én is szeretném, ha nemcsak én nyilatkoznék ezekben az ügyekben, hanem lennének olyan történészek, szakértők, társadalomtudósok vagy bárkik, akik ezekben az időkben megszólalnak, és nemcsak megszólalnak, hanem elmennek a levéltárakba. Amióta a Biszku-ügy folyik, azóta egyetlenegy cikk jelent meg Biszku Bélával kapcsolatban. Nem az történt, hogy mindenki elment a levéltárakba, utánanézett, és feltárta ezeket az iratokat, hanem megint a csönd volt. Csatáry Lászlóval kapcsolatban ugyanez volt. Amikor kiderült, hogy meggyanúsították őt, illetve nyomozás folyik vele szemben, elmentem a kassai levéltárba, és feltártam a teljes iratanyagot, mert tudtam, hogy ezt más nem fogja megcsinálni. Nagyon fontos dolog, hogy ezekben az ügyekben nemcsak beszélni, hanem tenni is kell, és erre lennének intézmények, amik súlyos százmilliókat kapnak a magyar államtól.

B.GY: Akkor mi most azért beszéltünk, hogy tegyenek is érte.

G. Á: Így van.

Beszélgetés a Csatáry ügyről (kérdez Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója)

A Hungarian Review őszi számában jelent meg a Nick Thorpe által készített interjú a Csatáry ügyről.

Bevezető tanulmány: Nick Thorpe: War-crimes, The Holocaust, and László Csatáry

(részlet)

The discovery of László Csatáry, the 97 year old former commander of the Kassa (now Košice in eastern Slovakia) ghetto, living quietly in a residential district in Budapest, drew international headlines in July. In the following article, I attempt to place both his case and the dilemma facing the Hungarian prosecution service in context. It is followed by an interview with Ádám Gellért, a Hungarian jurist who has studied the evidence against Csatáry.

Interjú: Ádám Gellért talks to Nick Thorpe – „Command responsibility”: László Csatáry in context 

(részlet)

NT: What in your view would need to happen for Hungary to come to terms with different periods of its 20th century history?

AG: We still have problems coming to terms with the Trianon peace treaty (in 1920). The Hungarian role in the “Final Solution” is right in the middle of all the tragedies that happened. The communist regime, 1956, the 1960s and the 1970s, and even after the regime change in 89–90 – so many injustices have happened. These questions were always buried in fast solutions, and politics interfered almost everywhere in East Central Europe. The best way to approach this would be to go back, layer by layer, and thrash out what really happened. To bring to light the basic facts, and to write all those monographs which have still not been written. Somehow the facts will then trickle down into the general population, and into the education system. If in twenty, thirty or forty years time we have this conversation again, my answers may be more positive. But at the moment the picture, as I see it, is quite dim, although progress is being made at a very slow pace.

Gellért Ádám – Gellért János: Tömegmészárlás Kamenyec-Podolszkijban (IPM)

Az Inter Press Magazin novemberi számában jelent meg a Kőrösmező 1941 kutatócsoport legújabb cikke (részlet).

„Friedrich Jeckeln, a Kamenyec-Podolszkijban zajló tömegmészárlás parancsnoka három nap alatt 23 600 zsidó férfit, nőt és gyereket végeztetett ki 1941 augusztusában. Az embereket fejtől lábig fektette a gödrökben, és egyetlen jól célzott lövedéket szánt nekik. A halálbrigád tagjainak egyike sem került később bíróság elé”.

Gellért Ádám - Turbucz Dávid: A nürnbergi tanú (Múlt-kor)

Megjelent Turbucz Dáviddal közös cikkünk Horthyról a Múlt-Kor téli számában (részlet):

A nürnbergi tanú

„Végig azon gondolkodtam, hogy miért is vagyok itt hadifogolyként. Mivel az amerikai odaadó nép és semmi helytelen dolgot nem csinálna, az egyetlen lehetséges magyarázat szerintem az, hogy amíg az amerikaiaknál vagyok, addig sem kerülök a bolsevikok kezére” – elmélkedett sorsáról Horthy Miklós tört angolsággal amerikai kihallgatói előtt 1945. október 22-én. A volt kormányzó ekkor már egy hete tudta, hogy  az amerikai főügyész, Robert Jackson nem vádlottként, hanem csak tanúként számol vele a nürnbergi háborús főbűnösök perében.

A 77 éves Horthy mögött mozgalmas hónapok álltak. A sikertelen átállási kísérlet után a kormányzói családot a bajorországi Weilheim mellett, egy barokk kastélyban tartották fogva a németek. Horthy elmondása szerint éjjel-nappal a Gestapó emberei vigyáztak rá és családjára. Még akkor is, amikor kiment játszani a kertbe az unokájával. Itt tartózkodtak 1945. május elején, amikor az amerikai hadsereg katonái a városba érkeztek. A volt kormányzó beszámolója szerint az amerikaiak megérkezése előtt három nappal az egyik Gestapó őr, akivel eléggé jó viszonyba került, egy Hitlertől származó írásbeli parancsot mutatott neki, amin az állt, hogy végezni kell vele és családjával. Erre, mint hozzátette, azonban nem került sor a szövetségesek gyors előrenyomulásának köszönhetően. Május 2. és december 17. között Horthy Miklós különböző amerikai hadifogolytáborokba került (Augusburg, Lesbois, Mondorf, Wiesbaden, Oberursel, Nürnberg). Ezután ismét Weilheilmben, majd 1949 januárjától Portugáliában élt.

Horthy önvallomásai 1945 után

Horthy Miklós 1945 után számos alkalommal kifejtette, hogy mit is gondol Magyarország és saját második világháborús szerepéről. A volt kormányzót az amerikaiak 1945-ben többször is kihallgatták Nürnbergben. Eleinte a náci vezetőkről, majd a magyar vonatkozású ügyekről kérdezték (július 17., augusztus 27., október 15., 22. és 26., november 20. és 26.). Mivel azonban vallomásait jelentéktelennek tartották, még tanúként sem idézték be a német háborús főbűnösök perében, jegyzőkönyvezett tanúvallomását azonban felhasználták az eljárásban. 1948. március 4-én a nyolcvan éves Horthy ismét Nürnbergben volt. Ezúttal az ún. miniszterek perében kellett tanúskodnia. Az amerikai megszálló hatóság által indított perben többek között Edmund Veesenmayer, Magyarország volt teljhatalmú birodalmi megbízottja ült a vádlottak padján.

A kihallgatási jegyzőkönyvek jól mutatják, hogy Horthy emlékezete időnként kihagyott, ő maga is hivatkozott erre, elsősorban a dátumokkal nem volt tisztában. Az 1948-as perben az ügyészség kérésére például negyvenöt percenként szünetet tartott a bíróság, hogy Horthy ki tudja magát pihenni, össze tudja szedni a gondolatait. A volt kormányzót egészségi állapotára tekintettel menye és egy ápoló is elkísérte Nürnbergbe. Horthy a saját, illetve a kormánya felelősségét akár csak messziről is firtató kérdésekre gyakran elkalandozott, olyan válaszokat adott, amelyek csak részben, esetleg egyáltalán nem kapcsolódtak azokhoz. E forrásokból (is) világosan megállapítható, hogy Horthy Miklós nem nézett szembe az 1944 előtti szerepével, nem volt képes önkritikára, nem vállalt felelősséget a döntéseiért, illetve önfelmentő magyarázatokat adott. Visszatérő eleme volt mondanivalójának, hogy az ország kényszerpályán mozgott, másképpen nem történhettek volna az események, illetve, hogy nem avatták be döntésekbe, megtévesztették vagy egyszerűen eltitkoltak előle információkat".

Népirtásban bűnös Tolimir, a boszniai szerb katonai hírszerzés volt főnöke

Ma délután életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a német Flügge bíró vezette háromtagú tanács Zdravko Tolimirt, a boszniai szerb katonai hírszerzés volt főnökét a srebrenicai eseményekben betöltött szerepéért. A bíróság 242 tárgyaláson 187 tanút hallgatott (a védelem mindösszesen négy tanút vonultatott fel) meg tartott. A jegyzőkönyv 19.000 oldalra rúg. Az elsőfokú tanács 3500 dokumentumot vizsgált meg. Az ítélet 2:1 arányú volt, a Kongói Demokratikus Köztársaság bírója, Antoine Kesia-Mbe Mindua minden vádpont alól felmentette volna a vádlottat.

                              

Az ítélet teljes szövege itt érhető el.

A Gotovina ítéletről

200 méter címmel egy összefoglaló az ICTY fellebbviteli tanácsának ítéletéről a Magyar Nemzet Hétvége mellékletében (2012. november 24.).

Az 1956-os sortüzek és a magyar igazságszolgáltatás

Biszku Béla és a salgótarjáni, valamint a Marx téri sortűz az Élet és Irodalom 2012. november 23-i számában.

A Központi Nyomozó Főügyészség döntése a Mátsik György ügyben

2012. július 31-én Mansfeld László, két JOBBIKOS képviselő (Szilágyi György, Murányi Levente) és Dégi András a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke feljelentést tettek a Masfeld Péterre elsőfokon halálbüntetés kiszabását kérő Mátsik György ügyésszel szemben.  Eörsi László történész szerint Mátsik György további legalább huszonhét emberre kért halálos ítéletet az ʽ56-os megtorlások során, közülük húsz személyt ki is végeztek. A Mansfeld- és a Fónay-peren kívül ő képviselte a vádat a Fáncsik György, a Nagy József, a Futó János és társaik elleni eljárásokban.

2012. augusztus 15-én a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) feljelentés kiegészítést rendelt el az ügyben.

A KNYF 2012. szeptember 6-i dátumozással bűncselekmény hiányában elutasította a feljelentést.

A feljelentők közül egyedül Mansfeld László élhetne panasztételi jogával (Be. 195. § (1) bekezdés), a nem sértett feljelentők nem (Be. 195. § (2) bekezdés). Szilágyi György ugyanakkor egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy Mansfeld László nem fog panasszal élni, mert már „nem hisz az igazságszolgáltatásban, nem hiszi, hogy valaha elnyerik büntetésüket a felelősök és feleslegesnek érzi, hogy panasszal éljen”.

A Központi Nyomozó Főügyészség határozatát dr. Keresztes Imre főügyész hozta meg. A határozat teljes szövege innen tölthető le.

Már 1994-ben eljárás alá kellett volna vonni Biszku Bélát

Tegnap Biszku Bélát több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsította meg az ügyészség. Biszku Bélát – akit Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások fő irányítójának és felelősének nevezett - két, az 1956-os eseményeket követő sortűzzel, a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben gyanúsítják. Lásd az ügyészségen tartott sajtótájékoztató teljes, vágatlan felvételét itt.

Ibolya Tibor az 1949-es genfi egyezményeket jelölte meg a gyanúsítás nemzetközi jogi alapjául. Tehát nem az ún. lex Biszkuban (2011. évi XXC. törvény) található emberiesség elleni vagy  kommunista bűncselekmények alapján nyomoz az ügyészség (legalábbis ebben az ügyben).

Az ügyészségnek ebben az ügyben már 1994-ben el kellett volna járni. Minderről részletesen itt lehet olvasni.

A tegnapi két tévéfelvétel pedig alább tekinthetőek meg:

Hír TV Rájátszás

Duna TV, Közbeszéd

Révész Sándor a Népszabadság publicistája minderről így ír (részlet a ma megjelent cikkből):

„Életünk alapvető ténye a társadalom gyenge ellenállása a jogállam szétverésével szemben. Ennek egyik fontos és alábecsült tényezője a Kádár-nosztalgia, mely a kormány, az ellenzék és a választani nem tudók táborában is igen erős. Nagyon fontos lenne tehát megerősíteni a közemlékezetben, mennyi halál és szenvedés, szörnyű sortűz és ítélet írandó a Kádár-rezsim számlájára. A kegyetlen megtorlás főszervezői közül pedig ma már csak Biszkut lehet elővenni. Annak a hazug sémának a megtörése is fontos, hogy a „baloldal” a náci, a „jobboldal” meg a komcsi aggastyánokat üldözi. Ebbe a sémába demokraták nem férnek bele. Látjuk, hogy a lex Biszku mögött álló első számú szakértő, Gellért Ádám hatalmas energiával dolgozik a ’44-es bűnös, Csatáry László elleni per megalapozásán. Másrészt, a kormánytól távol állva is lehet képviselni színvonalasan és szenvedélyesen az emberiesség elleni bűnök azonos normák szerinti megítélését. Erre Kőszeg Ferenctől Ungváry Krisztiánon át Schiffer Andrásig mutattak példát néhányan”.

Cikk az Élet és Irodalomban az 1944-es kassai deportálásokról és Csatáry Lászlóról

1944 kora nyarán a magyar hatóságok Kassán és környékén közel tizenkétezer embert megfosztottak minden vagyonuktól, majd egy üresen álló téglagyárba kényszerítették őket. Családok ezrei nyomorogtak itt borzasztó körülmények között több hétig, míg be nem gördültek a táborba a marhavagonok. Az Élet és Irodalom augusztus 17-i számában megjelent cikket teljes terjedelmében itt lehet elolvasni.

Csatáry László és a kassai deportálások a dokumentumok tükrében

A Holokauszt Emlékközpontban megtartott nemzetközi sajtótájékoztatóra készült kétnyelvű összefoglaló.

Csatáry László gettóparancsnok aláírása egy korabeli iraton.

Forrás: Magyar királyi rendőrkapitányság, Kassa 4814/1944. sz. irat, K/18. doboz.

Hírösszefoglalók:

http://www.washingtonpost.com/world/europe/experts-say-evidence-against-suspected-war-criminal-in-hungary-stronger-now-than-in-2011-case/2012/07/23/gJQARkCi3W_story.html

http://mandiner.hu/cikk/20120725_aki_szivbajos_ne_jojjon_a_teglagyarba 

http://index.hu/belfold/2012/07/25/csatary_ugye_sokkal_sulyosabb_kepiroenal/

http://www.magyarhirlap.hu/belfold/parancsnokkent_irt_ala_csatary_laszlo.html 

TV-műsorok:

Egyenes Beszéd, beszélgetés Kálmán Olgával

http://atv.hu/cikk/video-20120725_gellert_adam

Az 1941. évi kőrösmezői deportálások - A kitoloncolásokat jóváhagyó minisztertanácsi döntés háttere

Hetvenegy évvel ezelőtt a magyar állam szervei körülbelül húszezer, évtizedek óta az országban élő zsidó személyt egy határ menti katonai gyűjtőtáborban összegyűjtöttek, majd teherautókon a magyar hadsereg által megszállt oroszországi hadműveleti területre szállítottak. A kitoloncoltak nagy részét német rendőri egységek mészárolták le 1941 nyarán-őszén különböző ukrajnai városokban (Kamenyec-Podolszkij, Nadvorna, Sztaniszlau és Kolomea).

A Kőrösmező 1941 kutatócsoport tanulmánya frissen feltárt levéltári iratok alapján részletesen bemutatja – először a témával foglalkozó szakirodalomban –, hogy a deportálásokat a legfelső kormányzati szinten, a minisztertanács 1941. július 1-ji ülésén is jóváhagyták.

A tanulmány ezen felül megcáfolja azt a szakirodalomban igen elterjedt nézetet, miszerint a kitoloncolások ötlete a belügyminisztérium középvezetőitől származott volna. A tanulmány külön kitér arra is, hogy német nyomásra rendelték-e el a deportálásokat.  

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos folyóiratában (Betekintő) megjelent cikk letölthető innen:

Az 1941. évi kőrösmezői deportálások

A kitoloncolásokat jóváhagyó minisztertanácsi döntés háttere

Kereshető verzió: http://www.betekinto.hu/2012_2_gellert_gellert

Pdf verzió: http://www.betekinto.hu/sites/default/files/2012_2_gellert_gellert.pdf

A szerzőkkel a korosmezo1941@hdke.hu címen lehet felvenni a kapcsolatot.

Ítélethirdetés az E. Zsanett ügyben 2012. június 20-án – a Fővárosi Ítélőtábla összefoglalója

Az E. Zsanett ügyben készült bírósági összefoglaló teljes terjedelmében alább olvasható:

A nyilvános ülés időpontja: 2012. június 14. és 2012. június 20., 9:00 óra

Helyszín: Fővárosi Ítélőtábla, Budapest, V., Markó u. 16. fszt. 3. számú, illetve fszt. 8. számú tárgyalóterem

A vádlottak neve:  T. Péter I. r. vádlott, F. Zsolt II. r. vádlott, R. Gábor III. r. vádlott, B. Gergely IV. r. vádlott, I. Tibor V. r. vádlott

Az ügy tárgya: vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

A Fővárosi Bíróság T. Péter I. r. vádlottat 1 rb. vesztegetés bűntette, 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette; F. Zsolt II. r. vádlottat 1 rb. vesztegetés bűntette, 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette; R. Gábor III. r. vádlottat 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette; B. Gergely IV. r. vádlottat 1rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette, valamint I. Tibor V. r. vádlottat 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

Tényállás:

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint T. Péter r. I. r., F. Zsolt II. r., R. Gábor III. r., B. Gergely IV. r., és I. Tibor V. r. vádlottak 2007. május 3-án 19 órától 2007. május 4-én 7 óráig a Rendészeti Biztonsági Szolgálat VI. Bevetési Osztályának járőreiként a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén teljesítettek szolgálatot. Feladatukat képezte többek között gépjármű ellenőrzések végrehajtása is. 5 óra körüli időben I., II., III. és IV. r. vádlottak Budapest VIII. kerület, Múzeum körúton a Nemzeti Múzeum előtti buszmegállónál végeztek gépjármű ellenőrzéseket.

E. Zsanett 2007. május 4-én hajnalban Miskolcról érkezett haza személygépkocsijával. A Nemzeti Múzeum előtti buszmegállónál 4 óra 54 perc körül I. vagy II. r. vádlott leintette E. Zsanettet, aki a buszmegálló környékén megállt. Az igazoltatást E. Zsanettel szemben I. és II. r. vádlott kezdte meg. Közben I. Tibor V. vádlott – aki rendőrségi személygépkocsival azért indult el I., II., III. és IV. r. vádlottak felállítási helye felé, hogy a szolgálat végeztével őket a laktanyába szállítsa – a Baross utcából a Múzeum körútra ráfordulva áthaladt a Kálvin téren, majd a buszmegállóhoz érve 4 óra 55 perc körül E. Zsanett gépkocsija mögött megállt. III. és IV. r. vádlottak a szolgálati kocsiba beszálltak.

Azt nem lehet megállapítani, hogy T. Péter I. r. és F. Zsolt II. r. vádlottak mely iratok átadására szólították fel E. Zsanettet, illetve azt sem lehet megállapítani, hogy E. Zsanett ekkor adott-e át bármilyen iratot a vádlottaknak, illetve nála voltak-e az iratai. Erre tekintettel az sem állapítható meg, hogy milyen tartalmú beszélgetés folyt a vádlottak illetve E. Zsanett között. Csupán az állapítható meg, hogy a beszélgetés során elhangzott, hogy E. Zsanett nemrég szakított a barátjával, illetve, hogy T. Péter I. r. vádlottnak felesége és két gyermeke van. Az intézkedés során E. Zsanett két sms-t küldött, egyet 5 óra 2 perc körül K.Zs-nak, melynek tartalma az volt, hogy „baj van”; egyet pedig néhány perccel később, 5 óra 21 perc körül, K.Zs lakótársának, K. A-nak melynek tartalma az volt, hogy „kurva nagy baj van”, hívja fel őt K. Zs. Az igazoltatás közben, 5 óra 8 perc körül T. Péter I. r. vádlott észlelte, hogy egy gépjármű szabálytalanul fordul meg a Múzeum körúton, ezért R. Gábor III. r., B. Gergely IV. r. és I. Tibor V. r. vádlottak megfordultak és a szabálytalanul közlekedő autós után mentek. Az autóst az Üllői úton utolérték, majd figyelmeztetése után, 5 óra 12 perc körül visszatértek a Nemzeti Múzeum előtti buszmegállóhoz.

Közben T. Péter I. r. és F. Zsolt II. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy E. Zsanettet meg nem állapítható okból lakóhelyéhez kísérik, erről tájékoztatták a rendőrségi gépkocsiban ülő III. r., IV. r. és V. r. vádlottakat. E. Zsanettet az általa korábban megadott lakcíméhez kísérték anélkül, hogy erre parancsnokaiktól engedélyt kaptak volna. T. Péter I. r. vádlott beszállt E. Zsanett gépkocsijának első ülésére, a II. r., III. r., IV. r. és V. r. vádlottak pedig a rendőrségi gépkocsival követték E. Zsanett gépkocsiját. 5 óra 27 perckor jártak az L. téren, 5 óra 40 perckor E. Zsanett már bizonyosan a lakásán tartózkodott. Ezt követően a vádlottak bevonultak a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra.

Az esemény során – pontosan meg nem állapítható időpontban – E. Zsanett iratait igazolásra átadta T. Péter I. r. vádlottnak.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a pótmagánvádló és jogi képviselője elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése, másodlagosan bűncselekmény megállapítása és büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. T. Péter I. r. vádlott védője valamennyi vádpont vonatkozásában bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében fellebbezett.

Beadványok és alkotmánybírósági döntések a Btk. 269/C. §-val kapcsolatban

Három beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz a Btk. 269/C. §-nak (nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása) alaptörvény-ellenességével kapcsolatban.

Egy magánszemély által benyújtott indítványt az Alkotmánybíróság 2012. június 5-én visszautasította. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet által kezdeményezett eljárást az Alkotmánybíróság megszüntette.

Egyedül Rábai Krisztina bírónő (Budai Központi Kerületi Bíróság) 2011. februárjában benyújtott indítványa maradt talpon. Mint ismeretes a bírónő az AB-hez fordulással egyidőben felfüggesztve a Biszku Béla elleni eljárást (11.B.I.194/2011. sz.). Az Alkotmánybíróság 2012. június 4-i teljes ülésén ugyan szerepelt a bírói indítvány, de döntés nem született. A határozat/végzés-tervezet valószínűleg visszakerült átdolgozásra az előadó bíróhoz (az indítvány nem szerepel(t) az Alkotmánybíróság június 11, 12, 18 és 19-i napirendjén).

Alább a közérdekű adatigénylés során az Alkotmánybíróság főtitkára által rendelkezésre bocsátott indítványok és AB döntések olvashatók:

Indítványozó	Indítvány	Ügyszám	AB döntés
TASZ	2010. szeptember 27: indítvány	XX/1285/2012.	Megszűnt
Magánszemély	2010. június 8: indítvány	Alkotmányjogi panasz IV/2708/2012.	2012. június 5: AB visszautasítja, indítványozó egyedi érintettsége nem állapítható meg.
BKKB (11.B.I.194/2011. sz. ügy, dr. Rábai Krisztina bíró)	2011. február 24: első indítvány 2012. március 8: kiegészítő indítvány	III/81/2012.	2012. június 4-i ülés: az Alkotmánybíróság tárgyalta.

Az alkotmánybírósági ügyrend 48. § (1) bekezdése szerint „az Abtv. 25. §-ában foglalt bírói kezdeményezést a főtitkár haladéktalanul megvizsgálja és előkészíti. Az elnök a bírói kezdeményezés beérkezésétől számított harminc napon belül kijelöli az előadó alkotmánybírót. Az előadó alkotmánybíró az első tervezetet száznyolcvan napon belül az ügy elbírálására jogosult testület elé terjeszti” A (4) szerint ezt a határidőt az előadó alkotmánybíró javaslatára az elnök meghosszabbíthatja. 

Ugyanakkor nem tudjuk, hogy Alkotmánybíróság elrendelte-e az ügy soron kívüli vagy gyorsított eljárásban történő intézését (ügyrend, 16. § (5) bekezdés a.) pont). Ez annyiban fontos, hogy amennyiben gyorsított eljárásban történik az ügy elbírálása, úgy minden eljárási cselekményt az általában rendelkezésre álló idő fele alatt kell elvégezni (ügyrend, 50. § (4) bekezdés).

Az Alkotmánybíróság honlapján található információ szerint a testület július 16 és augusztus 26 között ítélkezési szünetet tart. Csak remélhetjük, hogy addig megszületik a döntés. 

E. Zsanett pótmagánvádas ügye másodfokon: következő tárgyalás június 20-án

A bíróság tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla 2012. június 20-án délelőtt 10 órára tűzte ki E. Zsanett pótmagánvádas ügyében a következő másodfokú tárgyalás időpontját.

Helyszín: Budapest, V., Markó u. 16. számú Kúria épületében a fszt. 8. számú tárgyalóteremben.

Nem döntött az AB a Btk. 269/C. §-ról

Az Alkotmánybíróság június 4-i ülésén ugyan tárgyalta, de nem döntött a Btk. 269/C. § alaptörvény-ellenességével kapcsolatos indítványokról.

A Zsanett-ügyben hozott ítéletek

2010. március 8-án hirdette ki ítéletét a Fővárosi Bíróság az E. Zsanett által indított pótmagánvádas ügyben. Az ítélethirdetés után E. Zsanett jogi képviselője, Tuza Péter úgy nyilatkozott, hogy fellebbezni fognak.

Egy korábbi bejegyzésben már beszámoltam a Zsanett-ügyben készült civil bizottsági jelentésről. Az ott idézett Mancs-cikkben foglaltakkal most is egyet értek:

„E jelentés megismerését legszívesebben kötelezővé tennénk, de legalábbis melegen ajánljuk minden Magyarországon élő embernek. Elvárnánk, hogy óránként olvassák be minden közszolgálati tévében, mondván: íme, ezt tudja a civil kontroll Magyarországon. Az igazságszolgáltatás meg azt tudja, amit a Zsanett-ügyben produkált (kábé világbotrány)”.

A pótmagánvádas ügyben született elsőfokú ítélet nem került fel a bírósági határozatok elektronikus gyűjteményébe. Ellenben megtalálható az eljáró rendőrökkel szemben a szolgálatban kötelességszegés/hivatali visszaélés bűntette ügyében született ítéletek:

Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ítélete (Kb. I. 11/2008/15. szám, 1-H-KBJ-2008-51). Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ítélete (6.Kbf.97/2008/4. szám, FIT-H-KBJ-2009-50). Legfelsőbb Bíróság végzése (Bhar.I.151/2009/3.szám, LB-H-KBJ-2009-8)

Az irányadó tényállás szerint

„a II. és III.r. vádlottak voltak azok, akik intézkedtek tanú1-gyel szemben, mely során megállapították, hogy nevezett sem magát, sem a személygépkocsit okmányokkal nem tudta igazolni, és a II.r. vádlott volt az, aki a járőrvezetőnél kezdeményezte, hogy a szabálysértést elkövető személyt ne jelentsék fel. Az I.r. vádlott döntött úgy, hogy  nem a kerületi kapitányság épületébe állítják elő az igazoltatott személyt, hanem hazakísérik abból a célból, hogy okmányait bemutathassa. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás rögzíti azt is, hogy a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy tanú1 lakása kívül esik a VIII. kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén”.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy

„amennyiben tanú1 lakóhelye a vádlottak járőrkörzetén belül lett volna, a szolgálati szabályzat engedélye alapján az sem lett volna kifogásolható, hogy a vádlottak az otthonához kísérjék, lehetővé téve, hogy ott magát igazolja. Minderre azonban a szolgálati hely engedély nélküli elhagyásával került sor, ezért az I, II. és III.r. vádlottak magatartása a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettének törvényi tényállási elemeit maradéktalanul megvalósítja. E három vádlott tehát a hivatali kötelességüket megszegték, mert a tényállásban rögzített figyelmeztetéssel zárul intézkedés megtételére a járőrkörzetükön kívül, elöljárói engedély nélkül nem voltak jogosultak”.

A másodfokú bíróság kiemelte:

„hogy az elsőfokú bíróság nem az eljárási szabályok szerint járt el, amikor a vádlottakat egymás jelenlétében oktatta ki a Be. 117.§ (2) és (4) bekezdésében foglalt jogaikra, illetve nyilatkoztatta őket arra, hogy kívánnak-e vallomást tenni. A Be. 288.§ (1) bekezdése szerint a vádlottat rendszerint a még ki nem hallgatott vádlott-társai távollétében kell kihallgatni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kihallgatás része, illetve a kihallgatás közvetlen előzménye a jogokra történt kioktatás. Emiatt a kihallgatás szerves részét képezi a vádlott azon nyilatkozata is, hogy kíván-e a vallomástételi jogával élni vagy a vallomástételt megtagadja. Ennek a nyilatkozatnak pertaktikai okból is a vádlott-társak távollétében kell elhangzani, figyelemmel arra, hogy a vádlott-társ nyilatkozata befolyásolhatja a további vádlottakat abban, hogy tesznek-e vallomást, illetve vallomásukat milyen tartalommal teszik meg. A katonai tanács kioktatási módszerét a másodfokú bíróság helyteleníti.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás végén csupán ismertette a bizonyítás eszközéül szolgáló iratokat, amely eljárás ellentétes a Be. 301.§ (1) és (3) bekezdésében írtakkal. E rendelkezés szerint a bizonyítás eszközéül szolgáló iratok felolvasásának van helye, amely egy szélesebb ismertetést jelent, mint a bizonyítékul szolgáló okiratok megjelölése. A törvényhely (3) bekezdése az ügyész, a védő és a vádlott egybehangzó indítványára teszi csupán lehetővé az okiratok felolvasása helyett annak lényegének ismertetését. Ilyen indítvány az ügyben nem hangzott el. Észlelte továbbá a másodfokú bíróság, hogy az ítélet írásba foglalása és felterjesztése a Be. 260.§ (4) bekezdésében írt határidőn túl történt meg. A másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek az eljárási szabálysértések azonban az ügy elbírálására nem voltak olyan érdemi kihatással, amely az ítélet Be. 375.§ (1) bekezdésében írt okból történő hatályon kívül helyezését eredményezte volna. Egyebekben az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával járt el. Az eljárásban részt vevő személyek a törvényes jogaikat gyakorolhatták”.

Védői kirendelések a rendőrkapitányságokon - a Helsinki Bizottság (sikertelen) adatigénylési kérelme

A Magyar Helsinki Bizottság több javaslatot is tett a kirendelt védői rendszer reformjával kapcsolatban: Javaslat a magyar kirendelt védői rendszer reformjára (2007), Lépések egy átlátható kirendelt védői rendszer irányába (2012).

„2007-ben a Magyar Helsinki Bizottság pert indított közérdekű adatok kiadása iránt a BRFK és több mint egy tucat kerületi kapitányság ellen, mert azok megtagadták annak nyilvánosságra hozatalát, hogy 2007-ben mely védőket hány alkalommal rendelték ki az általuk folytatott büntetőeljárásokban azon terheltek számára, akik esetében a védő részvétele kötelező az eljárásban, de saját maguk nem hatalmaztak meg védőt”.

A MHB közérdekű adatigénylési igényét (a felülvizsgálati kérelmük itt olvasható) a Legfelsőbb Bíróság (Pfv.IV.22.031/2010/5.szám, LB-H-PJ-2011-379) elutasította:

„Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése valóban kimondja, hogy a védelemhez való jog biztosítása állami feladat. E kötelezettségének a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság úgy tesz eleget, hogy a Be. 5. § (3) bekezdése szerint biztosítja a védekezés jogát, a Be. 46. és 48. §-aiban előírt esetekben pedig kirendeli a védőt. Az állam - szervei útján - ily módon teljesíti a rá bízott közfeladatot, amelynek ellátása a védő kirendelésével lezárul. Ettől kezdve a közcélt is szolgáló, kirendelt védő tevékenysége magántevékenység. Mivel a védőnek nincs jogszabályban meghatározott feladat- és hatásköre, nem tekinthető egyéb közfeladatot ellátó személynek.

A büntetőeljárásban a védelmet ellátó személy számára jogokat és kötelezettségeket megállapító eljárási szabályok nem tekinthetők a kirendelt védő számára meghatározott feladat- és hatáskört megállapító külön jogszabálynak.

A Be. kizárólag a hatóságok számára ír elő kötelezettséget a védelemhez való jog biztosításával kapcsolatban. Ezt az értelmezést támasztja alá a Be. 1. §-a, amely szerint a büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A kifejtettekre figyelemmel a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy mivel a védelem biztosítása közfeladat, és a védőkre vonatkozó adatokat kizárólag a kirendelésig kérte, ezért annak kiadása nem tagadható meg.

A fentieknek megfelelően a védők neve a kirendeléseik száma tekintetében nem az Avtv. 19. § (4) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános, hanem az Avtv. 2. § 1. pontban meghatározott olyan személyes adat, amelyek kiadására az egyébként az Avtv. 2. § 8. pont alapján adatkezelő alperesek nem kötelezhetők.

Az Avtv. 5. § (1) bekezdése kimondja: személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. A (2) bekezdés szerint csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig. A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza: a felperes kereseti kérelme arra irányult, hogy az egyes rendőrkapitányságok minden egyes ügyvéddel kapcsolatban gyűjtsék ki a kirendeléseket. Azonban ilyen adatkezelést egy jogszabály sem ír elő az alperesek terhére. A kirendelt ügyvédek nevének kezelése kizárólag a büntetőeljárásban való részvételükkel kapcsolatban merül fel. Az ügyvédek nevének és kirendeléseik számának kigyűjtése az adatkezelések olyan összekapcsolását jelentené, amit az Avtv. 8. § (1) és (2) bekezdése nem tesz lehetővé, mivel sem az érintettek nem járultak hozzá, sem törvényi rendelkezés nem engedi meg”.

A MHB a döntéssel szemben a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult (a kérelem itt olvasható).

Az ügyben született korábbi bírósági döntések letölthetőek innen: Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete (27.P.92.166/2009/10. szám, 1/1-H-PJ-2010-2), Fővárosi Bíróság ítélete (47.Pf.632.397/2010/3. szám, 1-H-PJ-2010-724).

Nem tárgyalja a Nemzetközi Büntetőbíróság Callixte Mbarushimana ügyét

Az ICC fellebbviteli tanácsa helybenhagyta a tárgyalás-előkészítő tanácsnak az ügyészi vád megalapozottságával kapcsolatos döntését. Mint ismeretes, a tárgyalás-előkészítő tanács bizonyítékok hiányában megtagadta a vádindítvány befogadását. Az ügyészi fellebbezés a bizonyítékok értékelésének módját érintette.  

A brit Legfelsőbb Bíróság döntése a Wikileaks alapítójának kiadatási ügyében

Az 5-2 arányban meghozott ítélet szerint Assange kiadható Svédországnak (sajtóközlemény). A kiadatási eljárást azonban június 13-ig nem lehet végrehajtani. Assange jogi képviselője szerint ugyanis a bíróság olyan nemzetközi jogi alapon hozta meg a döntést, amivel  kapcsolatban a felek nem terjesztették elő álláspontjukat. 

Ötven évre ítélték Charles Taylor volt libériai államfőt

Az ítélet, az ügyészség és a védelem beadványai, valamint a büntetéskiszabási tárgyalásról készült május 16-i jegyzőkönyv itt olvashatók. Heller és Schabas pedig így kommentálták a büntetés mértékét.

Az Alkotmánybíróság napirendjén a Btk. 269/C. §-nak az alaptörvény-ellenessége

Az Alkotmánybíróság 2012. június 4-i teljes ülésén tárgyalni fogja „a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” bűncselekmény alaptörvény-ellenességére vonatkozó indítványokat.

„A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány vizsgálata (III/81/2012.)

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata (IV/2708/2012.)”

Az előbbi beadvány valószínűleg a Budai Központi Kerületi Bíróság által 2011. február 24-én előterjesztett indítvány. Mint arról korábban beszámoltam, Dr. Rábai Krisztina bírónő (lásd közleményt) a Biszku Béla ellen indult büntetőügyet felfüggesztette, és a jogszabályhely alkotmányellenességére hivatkozva az Alkotmánybírósághoz fordult. Az indítvány 2011. március 2-án érkezett meg az Alkotmánybíróságra (ügyszám: 422/B/2011), ami teljes terjedelmében itt olvasható (az indítvány által felvetett főbb kérdésekről egy korábbi bejegyzésben írtam).

A másik indítvány valószínűsíthetően a TASZ még 2010 őszén írt beadványa.

Június 25-én kezdődik a Mladić per ügyészi szakasza

Az ICTY elsőfokú tanácsának döntése szerint 2012. június 25-én kezdheti felvonultatni az ügyészség 413 (!) tanúját a Mladić perben (tárgyalási jegyzőkönyv, p. 313-315.). Az egy hónapos késést az ügyészség eljárásjogi hibája okozta:

2012. május 14: Urgent defence motion to adjourn and continue trial or in the alternative bar the prosecution from presenting any witnesses or exhibits that were untimely disclosed;

2012. május 16: Prosecution’s submission of informal correspondence;

2012. május 21: Prosecution submission on status of disclosure;

2012. május 22: Addendum;

2012. május 24: Decision on urgent defence motion of 14 May 2012 and reasons for decision on two defence  requests for adjournment of the start of trial of 3 May 2012.

A nemzetközi büntetőbíráskodás történetének leghosszabb ítélete: a Charles Taylor verdikt online

Nem könnyű magát átrágnia az embernek a Sierra Leonei Különleges Bíróság háromfős tanácsának napokban nyilvánosságra hozott 2493 (!) oldalas ítéletén (15786 lábjegyzettel). Az egyéni büntetőjogi felelősség szempontjából legfontosabb rész a 2405-2432. oldalakon található. Elemzés később, a büntetéskiszabásról szóló tárgyalást május 30-án tartják.  

Kiss László alkotmánybíró Ungváry Krisztián történész ellen indított pótmagánvádas büntetőügye

Kiss László alkotmánybíró pótmagánvádlóként 2009. év február 26-án vádindítványt nyújtott be a bíróságra Ungváry Krisztián történésszel szemben és kérte, hogy a bíróság a terheltet hosszabb tartamú, próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre és pénzmellékbüntetésre ítélje.

Pertörténet

Az Élet és Irodalom 2007. év május 18-án közölte Egy eljárás genezise: a Dialógus Pécsett címen Ungváry Krisztián írását. Kiss László az ÉS-nek is eljuttatott közleményében a cikk több megállapítását cáfolta. Ungváry Krisztián a Hír Tv 2007. május 26-i Kontraszt című műsorában a fenti tanulmány kapcsán, Gyurcsány Ferencnek a Dialógus-csoport elleni állambiztonsági eljárásban játszott szerepéről úgy nyilatkozott, hogy „a főszemetekhez képest ő még kevésbé volt szemét, de ő is a szemetek közé tartozott”. Az adott szövegösszefüggésben a „főszemét” kifejezés többek között Kiss Lászlóra is vonatkozott. Az ÉS-ben megjelent cikket Ungváry az Elhallgatott múlt című könyvének (recenzió itt és itt) egyik fejezetében bővített formában és a forrásokat tartalmazó lábjegyzetekkel közölte. A Hírszerzőnek adott interjúban (A terrorhoz nem kell diploma) pedig Kiss Lászlót „hangulatjelentéseket írogató volt párttitkárnak nevezte”.

A tényállás

Kiss László a cikk alábbi kitételeit találta sérelmesnek:

ʽa magyarországi ügynökbotrányok elfedik azt a tényt, hogy a legtöbb besúgás a Kádár-rendszerben nem az ügynökök, hanem az alkalmi, a társadalmi és a hivatalos kapcsolatok részéről érkezett… az állambiztonság a Dialógussal szemben csupán 8 ügynököt tudott mozgósítani, akik csak jelentéktelen információt adtak. A besúgások és a megtorlás szempontjából sokkal fontosabbnak bizonyult 9 ʽhivatalos kapcsolat’. 1. számú politikai munkatárs, 2. számú alkalmi operatív kapcsolat, 3. számú egyetemi párttitkár, a 4. számú pótmagánvádló (ma alkotmánybíró) [Kiss László], aki a jogi kar párttitkára, valamint 5. számú és 6. számú a jogi kar, 7. számú a tanárképzőkar, 8. számú, az egyetem és BM a Pollack Mihály Műszaki Főiskola KISZ-titkárai’.

Cikk 3. fejezet: ʽelsősorban 8. számú és [Kiss László] állt rendszeres és minden jel szerint kollégiális kapcsolatban az állambiztonsággal, sok esetben elébe menve elvárásainak’.

Cikk 4. fejezet: ʽennél súlyosabban viselkedett [Kiss László], aki 1983. március 24-én utasította a jogi kari KISZ-titkárt arra, hogy azonnal szedje le a Dialógus plakátokat, mert az országnak nincsen szüksége egy ilyen semleges szervezetre, ezért ne is reklámozzák azt’.

Cikk 5. fejezet: ʽGy. F. volt az egyetlen, aki vállalta a karon a nyílt vitát a Dialógussal szemben. Míg az egyetem pártitkára, az egyetem KISZ-titkára, vagy [Kiss László] hivatalos kapcsolatként a besúgásban, vagy a kemény kéz politikájának követelésében serénykedett, addig ő ehelyett legalább nyílt sisakkal képviselte a KISZ egyébként képviselhetetlen álláspontját’.

ʽszemben [Kiss Lászlóval] és az egyetem KISZ-titkárával azonban ő legalább annyit megtett, hogy a nyilvánosság előtt, még ha általánosságban is, de a saját felelősségét is megemlítette’.

Az Utóvédharcok: ʽAz egyetem KISZ-titkára és [Kiss László] gondoskodtak a renitens hangok elnémításáról. Az 1983. március 30-i párgyűlés az esetről így számolt be…. [Kiss László]: olyan információi vannak, miszerint a KISZ-titkárként jelölt személy titkárjelöltsége mögött a jogi karon alakuló Dialógus csoport törekvései állnak. Ez a rövid mondat a korszakban egyértelműen a KISZ-titkár jelölt halálát jelentette’.

Utóélet: ʽ[Kiss László] pedig mind a mai napig, mint a magyar alkotmányosság őre reprezentálja a Magyar Köztársaság jogfelfogását’.”

A bírósági döntések

2009. június 29 a Pesti Központi Kerületi Bíróság (20.B.25.036/2009/14. szám, PKKB, 1/1-H-BJ-2009-1) Ungváryt bűnösnek találta becsületsértés vétségében (Btk. 180. § (1) bekezdés b) pont) és megrovásban részesítette, a rágalmazás vétsége alól azonban felmentette. (Eljáró bíró: Stummer Attila bíró)

2009. december 8-án a Fővárosi Bíróság (1-H-BJ-2009-71) Ungváry bűnösségét rágalmazás vétségében is megállapította (Btk. 179. § (1) és (2) bekezdés b/ és c/ pont) és 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. A bírói tanács tagjai: Dr. Masszi Katalina (a tanács elnöke), Csekéné Dr. Szegedi Mónika (előadó bíró) és Dr. Bíró Emese.

A jogerős döntés 

2010. február 25-én azonban a Fővárosi Ítélőtábla Ungváry Krisztiánt minden vádpont alól felmentette (3.Bhar.341/2009/6. szám, FIT-H-BJ-2010-40). A bírói tanács tagjai: Dr. Nehrer Péter (a tanács elnöke), Miszlayné dr. Lányi Éva (előadó bíró), Dr. Hrabovszki Zoltán.

A FIT egyetértett az „elsőfokú bíróság jogi álláspontjával abban, hogy a vádlott állításai teljes egészében véleménynek tekintendők, tudományos dolgozatban, kutatás eredményéből levont a pótmagánvádlóra nézve negatív következtetések”.

A Fővárosi Ítélőtábla indokolásában azonban kifejtette, hogy

„Az első- és másodfokú bíróság álláspontjának elfogadása esetén semmilyen negatív jelző nem használható közszereplőnek minősülő személyekkel kapcsolatban értékítéletként még akkor sem, ha ebbéli minőségükben a közfelfogás szerint is elítélendő tetteket hajtottak végre. Hosszan lehetne sorolni azokat a történelmi személyiségeket, hadvezéreket, politikusokat, akikkel szemben a többségi vélemény ennél súlyosabb kifejezéseket is elfogad. A véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy a többségnek tűrni kell az akár kirívóan sértő, de ténybeli alapokat nem nélkülöző és ezért gyalázkodónak nem tekinthető kifejezéseket is, ha azok értékítéletek. A konkrét ügyre vonatkoztatva tehát tiltó törvényi rendelkezés hiányában szabad olyan véleményt kifejteni akár jelzős szerkezetben is, hogy a pártállami közszereplők pozitív tevékenységet végeztek és nem tiltott az sem, hogy ennek ellenkezőjét fejtsék ki. A jogalkalmazói gyakorlat szerint a közszereplők esetében nem állapítható meg a cselekmény jogellenessége. A bizonyítás tehát a közszereplők esetében nem a való tények feltárása, hanem csak az elkövető jóhiszeműségének igazolására, annak kiderítésére szolgálhat, hogy az értékítéletnek volt-e ténybeli alapja, vagy sem”. (kiemelés tőlem)

A Fővárosi Ítélőtábla továbbá megállapította, hogy

„[…] a vádlott által a tudományos dolgozatában, majd a sajtóban, és a HÍR TV-ben állított tények, az általa használt kifejezések, állítások teljes egészében véleménynek, értékítéletnek minősülnek, mely alapvetően jóhiszemű szerzői szándéknak tekintendő, melynek van ʽbizonyos ténybeli alapja’. A célja az volt, hogy bemutassa a pártállam politikai birtokosainak felelősségét, az információáramlást a besúgás rendszerében. A jóhiszeműsége ezért nem vonható kétségbe, mert e történelmi feltárásra irányuló adatgyűjtés során szerzett ismereteit kívánta a vádlott megosztani a jelenkor társadalmával, mivel a történelmi múlt, a szembenézés hiánya visszahat a társadalom fiataljaira, akiknek nincsenek kellő ismereteik a múltról. A pótmagánvádló álláspontjával szemben a vádlott nem azt állította, hogy ő beszervezett ügynök volt, amelynek ellenkezőjéről csatolta a bíróság határozatát. A történelmi dolgozatban azt fejtette ki, hogy szerinte az ügynökök felelősségénél súlyosabb megítélésű volt az ő jelentéseiket felhasználó pártállami vezetők, pártitkárok tevékenysége, akiket egy konkrét ügy kapcsán megnevezett”.

Kiss László azt nyilatkozta, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálatát fogja kérni a strasbourgi bíróságtól.

A Zuschlag János és társai ügyében hozott ítéletek

2010. március 31-én hozott elsőfokú ítéletet a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Zuschlag János és tizenöt társa ügyében. A bíróság 85 (!) tárgyalási napot tartott, megállapításait pedig egy 492 oldalas (!) ítéletben foglalta össze (2.B.193/2008/538. szám, 3-H-BJ-2010-17). A tanács tagjai: Dr. Fodor Endre (a tanács elnöke), valamint Bendéné dr. Kovács Ildikó és Hegedűs András ülnökök.

2011. január 11-én a Szegedi Ítélőtábla több ponton megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és enyhébb büntetést szabott ki a vádlottakra. (Bf.II.334/2010/31. szám, SZIT-H-BJ-2011-5). A bírói tanács tagjai: Dr. Maráz Vilmosné (a tanács elnöke), Dr. Mezőlaki Erik (előadó bíró), Dr. Harangozó Attila.

A Szegedi Ítélőtábla többek között kiemelte:

„Az elsőfokú bíróság a vád tárgyának elbírálásához lehetséges és szükséges körben a bizonyítást felvette, s az ítélőtábla osztotta a bizonyítási indítványok elutasításának az indokait is. Ugyanakkor a másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy az elsőfokú bíróság (akárcsak a nyomozó hatóság) a vád tényállásának és a releváns jogi kérdéseknek az elbírálásához szükséges bizonyításon indokolatlanul, gyakran a bírósági kompetenciát meghaladóan túlterjeszkedett, amely jelentősen hozzájárult a büntetőeljárás elhúzódásához, költségei növekedéséhez”.

„A bizonyítás körét és az indokolást illetően is megállapította az ítélőtábla, hogy a megyei bíróság szükségtelenül túlhangsúlyozta a vádlottak (illetve a bűnszervezet) külső-felső kapcsolatrendszerének felderítését, amit sem a bűnszervezet fogalmi elemeinek körére vonatkozó vizsgálat, sem a vád tárgyát képező konkrét cselekmények felderítése nem indokolt, s aminek következtében az elsőfokú bíróság a feladatát képező büntetőjogi vizsgálódás kereteit részben meghaladta. (Ez jól tükröződik "A minisztérium szerepe a pályázati tevékenységben" címszó alatt az ítélet 212. oldalától kifejtettekben)”.

„Tekintettel arra, hogy az eljárás során a bűnszervezet megállapíthatóságához kötődően nagymértékű szükségtelen, költségnövelő bizonyítás történt, ami a vádlottaknak nem róható fel, ezért a másodfokú bíróság a Be. 338. § (2) bekezdése és a 339. § (1) bekezdése alapján a bűnszervezettel érintett vádlottak által egyetemlegesen fizetendő bűnügyi költség összegét a rendelkező rész szerinti mértékre, 1.500.000,- forinttal leszállította, míg a fennmaradó részt a Be. 339.§ (1) bekezdése alapján az állam viseli”.