Az MR1 Határok nélkül c. műsora, 2011. november 16-án, szerdán „Bűn és büntetlenség, illetve bűn és bűnhődés” címmel sugározott egy hosszabb beszélgetést, ami meghallgatható itt (a letöltés nyílra kattintva lehet hozzáférni a teljes anyaghoz).
Részlet Zinner Tibor (jog)történésszel készült riportból (05:06-tól):
„Ez a számonkérés [a sortűzügyek] ’56 ártatlan, utcán vagy piacon lévő, vagy éppen tüntető emberekbe való belelövés […] egy látszatmegoldás volt. Részben a bíróságok is ódzkodtak ezektől az ügyektől, nem beszélve az ügyészekről. Azaz az egész folyamat, noha egy jogos igényt próbált meg kielégíteni, egyfajta zsákutcába torkollott. […] A felelősségre vonás kérdésének nem biztos, hogy a kisemberekre vagy a nagyemberekre kellett volna csupán kiterjednie. Tudunk olyan bíróról is, aki olyan törvénysértő ítéletet hozott, amelyek során bűncselekményeket követett el. […] Van egy politikai szint, ahol ezek a döntések megszületnek. Innentől kezdve azt lehet mondani, hogy a bíróság ítéletvégrehajtó fórummá válik. Vagy a nyomozóhatóság által elkészített vádindítványból azt is rögzítik, hogy egy rövid vádirat készüljön, tehát még a menetrendjét is meghatározzák az ügyésznek. Na, most innentől kezdve, kérem szépen, fel kell tenni azt a kérdést: hát, hogy a Legfelsőbb Bíróságról tömérdek bíró távozott, a büntetőkollégiumnak a fele, mert nem volt hajlandó részt venni az ítélkezésben – és le a kalappal előttük, hogy feladták pályájukat -, és ugyanígy van az ügyészi szervezetben is. Akkor kérem, azok viszont, akik ezt tudva tudottam vállalták, hát akkor ők nem bűnöket követtek el, mert tudva tudottam olyanban vettek részt, amely a pártállami, egypárti monolit rendszeren belül is törvénysértések garmadáját tartalmazta?”
A lex Biszkuról és a nemzetközi példákról a 10. perctől kezdve beszélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése