A Legfőbb Ügyészség elutasította a Biszku Béla és társai ügyben tett panaszt

Frissítés:

http://mandiner.hu/cikk/20110105_elutasitotta_a_legfobb_ugyeszseg_gellert_adam_panaszat

***

A Legfőbb Ügyészség 2010. december 17-én meghozott (december 22-én postázott) döntésével elutasította a Fővárosi Főügyészség feljelentést elutasító határozata elleni panaszomat (a Posta december 29-én kísérelte meg először a levél átadását, amit végül ma vettek át a nevemben).

Dr. Gáspár Katalin osztályvezető ügyész által jegyzett öt oldalas határozat az e-mailen benyújtott panaszomat elkésettnek tekintette, ezért nem foglalkozott az abban felvetettekkel.

Álláspontja szerint az e-mailen a határidő utolsó napján, 17:27-kor megérkezett beadvány elkésett, mert az a 16.00 órai hivatali munkaidő után érkezett meg az ügyészségre.

A Be. 64. § (4) bekezdése így szól: a határidő „a hivatali munkaidő végével jár le. Nem számít a határidő elmulasztásának, ha a beadványt a határidő utolsó napján postára adták.”

Az általam tévesnek ítélt elutasítás ellen a Be. alapján kérelemmel fogok élni.

Ami a tartalmat illeti, az ügyésznő hivatalból eljárva kiegészítette az elsőfokú elutasító határozat indokolását.

A Legfőbb Ügyészség határozata (kereshető pdf formátumban) letölthető innen: http://www.mediafire.com/?9hzi0kk0hb0y0oa

Emlékeztetőül: a november 16-án elküldött panaszomban azt kértem a Legfőbb Ügyészségtől, hogy

(i) helyezze hatályon kívül a Fővárosi Főügyészség feljelentést elutasító határozatát, mint megalapozatlan, az emberiesség elleni bűncselekmény (crimes against humanity) vonatkozásában érdemi indokolást nem tartalmazó határozatot,

(ii) rendeljen el nyomozást Biszku Bélával szemben,

valamint, hogy

(iii) hivatalból fontolja meg nyomozások elrendelését az 1956-os megtorlásokban résztvevő ismeretlen személyek ellen

I. A legfőbb ügyészségi határozatról:

Az ügyész az elkésett panasz folytán a sérelmezett határozatot hivatalból felülvizsgálva megállapitotta, hogy a Fővárosi Főügyészség törvényesen döntött a feljelentésnek elévülés címén - a Be. 174-a (1) bekezdésének d) pontjában foglaltak alapján - történő elutasitásáról.

Az eljáró ügyész a Fővárosi Főügyészség határozatának indokait az alábbiakkal tartotta szükségesnek kiegésziteni:

„A leírtak alapján a feljelentésben, s az annak elutasításáról hozott határozat indokolásában kifejtettektől eltérően a feljelentés tárgyává tett jogsértések nem csupán a háborús és az emberiség elleni büntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyülése által New Yorkban, az 1968. Évi november hó 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény I. Cikkének b) pontjában foglaltak. hanem az 1949. augusztus 12-én megkötött genfi egyezményekben definiált ,,súlyos jogsértések" tükrében is vizsgálandó.”

Az ügyész a határozat további részében (2.5 oldal) a genfi egyezmények alkalmazhatóságát vizsgálta, majd - senki által nem vitatottan- megállapította, hogy azok nem alkalmazhatóak a panaszomban felhozott esetekre.

A panaszban megfogalmazott kérdésekről, az emberiesség elleni bűncselekmény (crimes against humanity) alkalmazhatóságáról még csak említést sem tesz, nem hogy érdemben vizsgálná.

Összefoglalva megállapítható, hogy a Legfőbb Ügyészség határozata, a Fővárosi Főügyészség határozatához hasonlóan megalapozatlan, az érdemi indokolást kikerülő, azt egyáltalán nem tartalmazó döntés.

II.) Hangsúlyozva, hogy az ügyész olyan nemzetközi egyezményt hív fel, amelyre egyetlen beadványomban sem hivatkoztam (tudva, hogy az nem alkalmazható), a genfi egyezmények értelmezése körében több meglepő állítást is tett:

i)

„Annak tényéből, hogy az MSZMP KB Politikai Bizottsága több határozatában is előírta, hogy az ügyészség és az Igazságügyi Minisztérium gondoskodjék arról, hogy „a bűnös ellenforradalmárok méltó büntetésben részesüljenek” nem vonható le az a következtetés, hogy az akkor hatályos büntetőjogszabályok alapján eljáró jogalkalmazók tevékenysége azonos lenne a 147. Cikkben megfogalmazott azon súlyos jogsértéssel. amelyet az egyezmény rendelkezéseinek megfelelő szabályos és pártatlan eljárás alapján történô itélkezés jogától való megfosztás jelent.”

A ténybeli megállapításra hadd idézzem kiragadott példaként a 103/1958. számú, a büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről címet viselő IM-BM-LÜ közös utasítást (aláíró többek között Biszku Béla):

„Az elért eredmények mellett alapvető hibaként kell megállapítani, hogy az eltelt idő alatt e szervek nem tudták az ellenforradalom itthonmaradt fő vezető erőit maradéktalanul megsemmisíteni, a minőséget a mennyiséggel pótolták”

ii) Az ügyésznő így folytatja:

„Konkrét eljárási szabálysértések megjelölése nélkül - amelyek a már emlitett súlyos jogsértéssel lennének azonosak - nem vonható le az a következtetés hogy az 1956 november 4-ét követően folytatott büntetőeljárások - köztük a feljelentésben említett büntetőeljárások - általában ellentétesek voltak a nemzetközi joggal. S hogy a jogalkalmazók, s a tevékenységukben valamilyen formában közreműködő személyek a nemzetközi jogba ütköző, el nem évülő bűncselekményeket követtek volna el.

Végul - s nem utolsó sorban - arra is szükséges rámutatni. hogy az akkori igazságszolgáltatással összefüggő, a 147. Cikkben említett valamennyi súlyos jogsértésre utaló konkrét adatok sem eredményezhetnék egyértelműen a nemzetközi jog által üldözött bűncselekmény megállapítását. ugyanis azok - a 147. Cikk értelmében - csak az egyezmény áital védett személyek sérelmére követhetők el. Ám az 5. Cikk szerint ’akit egyénileg oly indokolt gyanú terhel, hogy az állam biztonságára káros tevékenységet fejt ki, vagy ha megállapítást nyert, hogy tényleg ilyen tevékenységet folytat, az ilyen személy nem hivatkozhatik a jelen egyezmény által biztosított azokra a jogokra és kiváltsâgokra. amelyek ha azokat az ő érdekében gyakorolnák, az állam biztonságára hátrányt jelenthetnének’.”

A Legfőbb Ügyészség határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak.