Egy elmaradt felelősségre vonás margójára - Horthy Miklós Nürnbergben

„A mindenható és mindentudó istenre esküszöm, hogy az igazat fogom mondani, és semmit sem fogok az igazságból elhallgatni vagy ahhoz hozzátenni”  – kezdte tanúvallomását Horthy Miklós Nürnbergben 1948. március 4-én. Magyarország volt kormányzójának először és utoljára kellett megjelennie egy bírósági tárgyalóteremben – s akkor is csak tanúként, nem vádlottként. Mindezek ellenére még így is jó néhány kellemetlen kérdésre kellett válaszolnia a Veesenmayer – Magyarország korábbi teljhatalmú német birodalmi megbízottja  – elleni perben. Ez volt az utolsó alkalom, amikor hivatalos szervek érdeklődtek a háború alatti tevékenységéről. Horthyt ugyan 1945 nyarán több alkalommal kihallgatták az amerikai hatóságok, de eljárást sosem indítottak vele szemben. A tanulmány a szakirodalomban először mutatja be részletesen1 ezeket a korabeli kihallgatási és tárgyalási jegyzőkönyveket, és veti össze Horthy emlékirataival, valamint a fennmaradt korabeli dokumentumokkal.

 (Betekintő, 2012/4, Gellért Ádám - Turbucz Dávid)

Felmentő ítélet Hágában a Bogoró ügyben

A Nemzetközi Büntetőbíróság egyik büntetőtanácsa felmentette Mathieu Ngudjolo Chui kongói vádlottat az ellene felhozott vádak alól. A bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy Ngudjolo Chui felelős a Bogoro falu elleni 2003. február 24-i támadásért. Az ítélet egyelőre csak franciául olvasható. Christine Van den Wyngaert bírónő párhuzamos indokolása azonban angolul is hozzáférhető. Vádlott társának, Germain Katangának az ügyét a bíróság az ítélethirdetés előtt 3 héttel elkülönítette.

Mi történt 1956. december 8-án? A salgótarjáni sortűz az 1994-es per iratai alapján

A Magyar Nemzet 2012. november 3-i, szombati számában a Magazin mellékletben rekonstruáltam az 1956. december 8-i salgótarjáni eseményeket és sortüzet a tárgyalási jegyzőkönyvek, valamint az első és másodfokú ítélet alapján. 

Élő rádióinterjú Bolgár György Megbeszéljük c. műsorában

2012. szeptember 13-án egy hosszú beszélgetést folytattam a Biszku-, és Csatáry ügyekről, a sajtó és a politikusok felelősségéről. Az interjú teljes leirata elérhető a Galamuson. Alább néhány főbb gondolat:

B.GY: És hogy jutott ez eszébe? Mert ez egyértelműen valamiféle politikai fellépésnek tűnik, még akkor is, ha Ön nemzetközi jogász és jogi szempontból közelítette meg a kérdést. A Biszku-ügyben feljelentést tenni és a kormány számára törvényjavaslatot írni, ez valamiféle politikai akciónak látszik.

G. Á: Igen, sajnálatos, hogy ezt politikai kiállásként vagy politikailag értékelték, de most már igazából nem. Én magánszemélyként dolgoztam ki ezeket a javaslatokat, magánszemélyként kutattam, nekem semmifajta kapcsolatom nem volt egyetlen politikai párttal sem. Minden politikai pártnak mindig elküldtem a feljelentéseket, az ügyészség határozatait, és ennek semmifajta politikai érdeke vagy indoka nem volt. Úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben a politikának semmi keresnivalója nincsen. Sajnálatos, hogy nálunk politikusok tesznek feljelentést olyan fontos társadalmi és történelmi kérdésekben, ami nem az ő asztaluk. Az Országgyűlés és a politikusok feladata az, hogy a kellő jogi hátteret biztosítsák ahhoz, hogy a jogalkalmazók, az ügyészség, a bíróság el tudja végezni a munkáját. Illetve azok a társadalmi szervezetek, sértettek – akár a Csatáry-ügyben, akár a Biszku-ügyben – jogorvoslattal tudjanak élni azokkal a feltételezett elkövetőkkel szemben, akik őket akár ötven vagy hatvan évvel ezelőtt is súlyosan megsértették.

B.Gy:  A Biszku-ügy után jött a Csatáry-ügy. Ön abban is exponálta magát, és sokszor nagyon határozottan állást is foglalt, próbálta a dolgokat előrébb vinni. Ezáltal az egyoldalúnak látszó politikai beállítottság rögtön megdőlni látszott, és akkor a másik oldalról kezdték el bírálni, hogy mit ugrál annyit, és miért próbálja bíróság elé vinni ezt a szegény öregembert. De itt most valóban két, szinte egyidős ember ügyéről van szó, egy feltételezett háborús bűnösről és egy másik feltételezett ugyancsak háborús bűnösnek nevezett politikai vezetőről.

G.Á: Igen.

B.GY: A dolog valóban ennyire egyforma, mint amilyennek kívülről látszik?

G. Á: Már 2009 óta foglalkozom a holokauszt kutatásával, egy kutatócsoportot vezetek a Holokauszt Emlékközponton belül, tehát ez a téma nem állt tőlem olyan messze. Úgy gondolom, hogy ezeket az ügyeket és az összes az elmúlt ötven, hatvan, hetven évben történt sérelmet megfelelő módon kell kezelni, és nem szabad őket párhuzamba állítani. Az egyetlen párhuzam, amit látok a Csatáry- vagy a Biszku-ügyben, hogy az állam által szervezett és állam által támogatott bűncselekmény-sorozat feltételezett elkövetői. Ezeket a bűncselekményeket nem egy motoros banda tagjaként követték el vagy nem sorozatgyilkosokról van szó, hanem az állam által felkent tisztségviselők, legyen az a kassai rendőrkapitányság egyik rendőrfogalmazója vagy egy nagyon magas rangú politikai vezető, belügyminiszterként Biszku Béla. Az állam teljes támogatása és védelme alatt tudták elkövetni ezeket a bűncselekményeket. A demokratikus magyar jogállamnak pedig az a kutya kötelessége – nemcsak alkotmányos, hanem nemzetközi jogi is –, hogy ezekkel az emberekkel szemben tisztességes és jogállami nyomozásokat folytasson le […]

B. GY: Gellért úr, az az érzésem, hogy Önből politikus lesz előbb-utóbb.

G.Á: Meg szeretnék maradni a szakmai kaptafánál, mert sokkal hitelesebbnek lehet maradni ilyen ügyekben. De ha megengedi, akkor hadd térjek egy kicsit arra vissza, hogy mennyire szükség lenne egy ilyen intézetre. Nálunk van Holokauszt Emlékközpont, van Terror Háza, vannak kutatóintézetek. De amikor megszűnt ez a lex Biszku, ezzel párhuzamosan szüntették meg gyakorlatilag az 1956-os Intézetet és telepítették át az Országos Széchenyi Könyvtárba. Ez semmilyen szempontból nem értelmes húzás.

B.GY: Csak a liberálisok fészkét akarták vagy megszüntetni vagy jelentéktelenségbe taszítani.

G.Á: Említette, hogy a jobboldali sajtó, amikor a Csatáry-üggyel kezdtem el foglalkozni, mennyire maliciózusán jegyezte meg, hogy na ne, most másik oldalra is elkezdett dolgozni. Én azt veszem észre – és nagyon sok jobboldali újságíróval beszélgettem –, hogy a Biszku-ügyet a baloldali sajtó agyonhallgatta. Ezt sajnos el kell mondani, mert mindenki – Ön is – a politikai szándékot említette ebben az ügyben, pedig szerintem belátható, hogy ha valaki rendkívül súlyos bűncselekményeket követ el, akkor az ő megbüntetése mögött – ha csak nincsen valami kirívó politikai lóláb – feltételezni szerintem mindenfajta bizonyíték nélkül nem érdemes, főleg ha ezt valaki a semmiből előbukkanva csinálja. Én tényleg minden dokumentumot, iratot, határozatot feltettem az internetre még aznap, amikor megjelent. Tehát mindenki ellenőrizhette, hogy mi történik éppen, hogy az ügyészség hogyan reagál, én hogyan reagálok, ez a folyamat hogyan folyik. A jobboldali sajtóban vettem észre, hogy most rendkívül korrekt módon számoltak be a Csatáry-ügyről, engem is felhívtak, a sajtótájékoztatón is ott voltak, és legfontosabb feladatnak azt látom az én munkámban – amit magánemberként, és ezt azért tegyük hozzá, hogy ingyen csinálok –, hogy valahogy ezt a társadalmi árokásást megszüntessük. Próbáljunk letenni először egy pallót. Aztán még egy pallót. És ezekben a történelmi kérdésekben próbáljuk meg a nemzeti minimumot, tehát ismerjük el, hogy a másik oldalon, másik vélt oldalon, minden oldalon vannak bűnösök.

B. GY: Ez így van, ez természetes. És nem árt, ha tudjuk, hogy kik ők és miben voltak bűnösök, milyen bűnöket követtek el. Ezért mondom, hogy ha ezt ilyen elokvensen adja elő nekem, ilyen szenvedéllyel és energiával, előbb-utóbb politikus lesz Önből. Ami nem baj, mert nagyon nagy szükség van arra, hogy a politikusok higgyenek az ügyeikben és még szakértelmük is legyen hozzá, hogy képviselhessék.

G.Á: Igen. Az előbbi beszélgetésében merült ez fel, hogy hol vannak a szakértők és hol vannak az értelmes megnyilatkozások. Én is szeretném, ha nemcsak én nyilatkoznék ezekben az ügyekben, hanem lennének olyan történészek, szakértők, társadalomtudósok vagy bárkik, akik ezekben az időkben megszólalnak, és nemcsak megszólalnak, hanem elmennek a levéltárakba. Amióta a Biszku-ügy folyik, azóta egyetlenegy cikk jelent meg Biszku Bélával kapcsolatban. Nem az történt, hogy mindenki elment a levéltárakba, utánanézett, és feltárta ezeket az iratokat, hanem megint a csönd volt. Csatáry Lászlóval kapcsolatban ugyanez volt. Amikor kiderült, hogy meggyanúsították őt, illetve nyomozás folyik vele szemben, elmentem a kassai levéltárba, és feltártam a teljes iratanyagot, mert tudtam, hogy ezt más nem fogja megcsinálni. Nagyon fontos dolog, hogy ezekben az ügyekben nemcsak beszélni, hanem tenni is kell, és erre lennének intézmények, amik súlyos százmilliókat kapnak a magyar államtól.

B.GY: Akkor mi most azért beszéltünk, hogy tegyenek is érte.

G. Á: Így van.

Beszélgetés a Csatáry ügyről (kérdez Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója)

A Hungarian Review őszi számában jelent meg a Nick Thorpe által készített interjú a Csatáry ügyről.

Bevezető tanulmány: Nick Thorpe: War-crimes, The Holocaust, and László Csatáry

(részlet)

The discovery of László Csatáry, the 97 year old former commander of the Kassa (now Košice in eastern Slovakia) ghetto, living quietly in a residential district in Budapest, drew international headlines in July. In the following article, I attempt to place both his case and the dilemma facing the Hungarian prosecution service in context. It is followed by an interview with Ádám Gellért, a Hungarian jurist who has studied the evidence against Csatáry.

Interjú: Ádám Gellért talks to Nick Thorpe – „Command responsibility”: László Csatáry in context 

(részlet)

NT: What in your view would need to happen for Hungary to come to terms with different periods of its 20th century history?

AG: We still have problems coming to terms with the Trianon peace treaty (in 1920). The Hungarian role in the “Final Solution” is right in the middle of all the tragedies that happened. The communist regime, 1956, the 1960s and the 1970s, and even after the regime change in 89–90 – so many injustices have happened. These questions were always buried in fast solutions, and politics interfered almost everywhere in East Central Europe. The best way to approach this would be to go back, layer by layer, and thrash out what really happened. To bring to light the basic facts, and to write all those monographs which have still not been written. Somehow the facts will then trickle down into the general population, and into the education system. If in twenty, thirty or forty years time we have this conversation again, my answers may be more positive. But at the moment the picture, as I see it, is quite dim, although progress is being made at a very slow pace.

Gellért Ádám – Gellért János: Tömegmészárlás Kamenyec-Podolszkijban (IPM)

Az Inter Press Magazin novemberi számában jelent meg a Kőrösmező 1941 kutatócsoport legújabb cikke (részlet).

„Friedrich Jeckeln, a Kamenyec-Podolszkijban zajló tömegmészárlás parancsnoka három nap alatt 23 600 zsidó férfit, nőt és gyereket végeztetett ki 1941 augusztusában. Az embereket fejtől lábig fektette a gödrökben, és egyetlen jól célzott lövedéket szánt nekik. A halálbrigád tagjainak egyike sem került később bíróság elé”.

Gellért Ádám - Turbucz Dávid: A nürnbergi tanú (Múlt-kor)

Megjelent Turbucz Dáviddal közös cikkünk Horthyról a Múlt-Kor téli számában (részlet):

A nürnbergi tanú

„Végig azon gondolkodtam, hogy miért is vagyok itt hadifogolyként. Mivel az amerikai odaadó nép és semmi helytelen dolgot nem csinálna, az egyetlen lehetséges magyarázat szerintem az, hogy amíg az amerikaiaknál vagyok, addig sem kerülök a bolsevikok kezére” – elmélkedett sorsáról Horthy Miklós tört angolsággal amerikai kihallgatói előtt 1945. október 22-én. A volt kormányzó ekkor már egy hete tudta, hogy  az amerikai főügyész, Robert Jackson nem vádlottként, hanem csak tanúként számol vele a nürnbergi háborús főbűnösök perében.

A 77 éves Horthy mögött mozgalmas hónapok álltak. A sikertelen átállási kísérlet után a kormányzói családot a bajorországi Weilheim mellett, egy barokk kastélyban tartották fogva a németek. Horthy elmondása szerint éjjel-nappal a Gestapó emberei vigyáztak rá és családjára. Még akkor is, amikor kiment játszani a kertbe az unokájával. Itt tartózkodtak 1945. május elején, amikor az amerikai hadsereg katonái a városba érkeztek. A volt kormányzó beszámolója szerint az amerikaiak megérkezése előtt három nappal az egyik Gestapó őr, akivel eléggé jó viszonyba került, egy Hitlertől származó írásbeli parancsot mutatott neki, amin az állt, hogy végezni kell vele és családjával. Erre, mint hozzátette, azonban nem került sor a szövetségesek gyors előrenyomulásának köszönhetően. Május 2. és december 17. között Horthy Miklós különböző amerikai hadifogolytáborokba került (Augusburg, Lesbois, Mondorf, Wiesbaden, Oberursel, Nürnberg). Ezután ismét Weilheilmben, majd 1949 januárjától Portugáliában élt.

Horthy önvallomásai 1945 után

Horthy Miklós 1945 után számos alkalommal kifejtette, hogy mit is gondol Magyarország és saját második világháborús szerepéről. A volt kormányzót az amerikaiak 1945-ben többször is kihallgatták Nürnbergben. Eleinte a náci vezetőkről, majd a magyar vonatkozású ügyekről kérdezték (július 17., augusztus 27., október 15., 22. és 26., november 20. és 26.). Mivel azonban vallomásait jelentéktelennek tartották, még tanúként sem idézték be a német háborús főbűnösök perében, jegyzőkönyvezett tanúvallomását azonban felhasználták az eljárásban. 1948. március 4-én a nyolcvan éves Horthy ismét Nürnbergben volt. Ezúttal az ún. miniszterek perében kellett tanúskodnia. Az amerikai megszálló hatóság által indított perben többek között Edmund Veesenmayer, Magyarország volt teljhatalmú birodalmi megbízottja ült a vádlottak padján.

A kihallgatási jegyzőkönyvek jól mutatják, hogy Horthy emlékezete időnként kihagyott, ő maga is hivatkozott erre, elsősorban a dátumokkal nem volt tisztában. Az 1948-as perben az ügyészség kérésére például negyvenöt percenként szünetet tartott a bíróság, hogy Horthy ki tudja magát pihenni, össze tudja szedni a gondolatait. A volt kormányzót egészségi állapotára tekintettel menye és egy ápoló is elkísérte Nürnbergbe. Horthy a saját, illetve a kormánya felelősségét akár csak messziről is firtató kérdésekre gyakran elkalandozott, olyan válaszokat adott, amelyek csak részben, esetleg egyáltalán nem kapcsolódtak azokhoz. E forrásokból (is) világosan megállapítható, hogy Horthy Miklós nem nézett szembe az 1944 előtti szerepével, nem volt képes önkritikára, nem vállalt felelősséget a döntéseiért, illetve önfelmentő magyarázatokat adott. Visszatérő eleme volt mondanivalójának, hogy az ország kényszerpályán mozgott, másképpen nem történhettek volna az események, illetve, hogy nem avatták be döntésekbe, megtévesztették vagy egyszerűen eltitkoltak előle információkat".

Népirtásban bűnös Tolimir, a boszniai szerb katonai hírszerzés volt főnöke

Ma délután életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a német Flügge bíró vezette háromtagú tanács Zdravko Tolimirt, a boszniai szerb katonai hírszerzés volt főnökét a srebrenicai eseményekben betöltött szerepéért. A bíróság 242 tárgyaláson 187 tanút hallgatott (a védelem mindösszesen négy tanút vonultatott fel) meg tartott. A jegyzőkönyv 19.000 oldalra rúg. Az elsőfokú tanács 3500 dokumentumot vizsgált meg. Az ítélet 2:1 arányú volt, a Kongói Demokratikus Köztársaság bírója, Antoine Kesia-Mbe Mindua minden vádpont alól felmentette volna a vádlottat.

                              

Az ítélet teljes szövege itt érhető el.

A Gotovina ítéletről

200 méter címmel egy összefoglaló az ICTY fellebbviteli tanácsának ítéletéről a Magyar Nemzet Hétvége mellékletében (2012. november 24.).

Az 1956-os sortüzek és a magyar igazságszolgáltatás

Biszku Béla és a salgótarjáni, valamint a Marx téri sortűz az Élet és Irodalom 2012. november 23-i számában.

A Központi Nyomozó Főügyészség döntése a Mátsik György ügyben

2012. július 31-én Mansfeld László, két JOBBIKOS képviselő (Szilágyi György, Murányi Levente) és Dégi András a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke feljelentést tettek a Masfeld Péterre elsőfokon halálbüntetés kiszabását kérő Mátsik György ügyésszel szemben.  Eörsi László történész szerint Mátsik György további legalább huszonhét emberre kért halálos ítéletet az ʽ56-os megtorlások során, közülük húsz személyt ki is végeztek. A Mansfeld- és a Fónay-peren kívül ő képviselte a vádat a Fáncsik György, a Nagy József, a Futó János és társaik elleni eljárásokban.

2012. augusztus 15-én a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) feljelentés kiegészítést rendelt el az ügyben.

A KNYF 2012. szeptember 6-i dátumozással bűncselekmény hiányában elutasította a feljelentést.

A feljelentők közül egyedül Mansfeld László élhetne panasztételi jogával (Be. 195. § (1) bekezdés), a nem sértett feljelentők nem (Be. 195. § (2) bekezdés). Szilágyi György ugyanakkor egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy Mansfeld László nem fog panasszal élni, mert már „nem hisz az igazságszolgáltatásban, nem hiszi, hogy valaha elnyerik büntetésüket a felelősök és feleslegesnek érzi, hogy panasszal éljen”.

A Központi Nyomozó Főügyészség határozatát dr. Keresztes Imre főügyész hozta meg. A határozat teljes szövege innen tölthető le.

Már 1994-ben eljárás alá kellett volna vonni Biszku Bélát

Tegnap Biszku Bélát több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsította meg az ügyészség. Biszku Bélát – akit Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások fő irányítójának és felelősének nevezett - két, az 1956-os eseményeket követő sortűzzel, a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben gyanúsítják. Lásd az ügyészségen tartott sajtótájékoztató teljes, vágatlan felvételét itt.

Ibolya Tibor az 1949-es genfi egyezményeket jelölte meg a gyanúsítás nemzetközi jogi alapjául. Tehát nem az ún. lex Biszkuban (2011. évi XXC. törvény) található emberiesség elleni vagy  kommunista bűncselekmények alapján nyomoz az ügyészség (legalábbis ebben az ügyben).

Az ügyészségnek ebben az ügyben már 1994-ben el kellett volna járni. Minderről részletesen itt lehet olvasni.

A tegnapi két tévéfelvétel pedig alább tekinthetőek meg:

Hír TV Rájátszás

Duna TV, Közbeszéd

Révész Sándor a Népszabadság publicistája minderről így ír (részlet a ma megjelent cikkből):

„Életünk alapvető ténye a társadalom gyenge ellenállása a jogállam szétverésével szemben. Ennek egyik fontos és alábecsült tényezője a Kádár-nosztalgia, mely a kormány, az ellenzék és a választani nem tudók táborában is igen erős. Nagyon fontos lenne tehát megerősíteni a közemlékezetben, mennyi halál és szenvedés, szörnyű sortűz és ítélet írandó a Kádár-rezsim számlájára. A kegyetlen megtorlás főszervezői közül pedig ma már csak Biszkut lehet elővenni. Annak a hazug sémának a megtörése is fontos, hogy a „baloldal” a náci, a „jobboldal” meg a komcsi aggastyánokat üldözi. Ebbe a sémába demokraták nem férnek bele. Látjuk, hogy a lex Biszku mögött álló első számú szakértő, Gellért Ádám hatalmas energiával dolgozik a ’44-es bűnös, Csatáry László elleni per megalapozásán. Másrészt, a kormánytól távol állva is lehet képviselni színvonalasan és szenvedélyesen az emberiesség elleni bűnök azonos normák szerinti megítélését. Erre Kőszeg Ferenctől Ungváry Krisztiánon át Schiffer Andrásig mutattak példát néhányan”.

Cikk az Élet és Irodalomban az 1944-es kassai deportálásokról és Csatáry Lászlóról

1944 kora nyarán a magyar hatóságok Kassán és környékén közel tizenkétezer embert megfosztottak minden vagyonuktól, majd egy üresen álló téglagyárba kényszerítették őket. Családok ezrei nyomorogtak itt borzasztó körülmények között több hétig, míg be nem gördültek a táborba a marhavagonok. Az Élet és Irodalom augusztus 17-i számában megjelent cikket teljes terjedelmében itt lehet elolvasni.

Csatáry László és a kassai deportálások a dokumentumok tükrében

A Holokauszt Emlékközpontban megtartott nemzetközi sajtótájékoztatóra készült kétnyelvű összefoglaló.

Csatáry László gettóparancsnok aláírása egy korabeli iraton.

Forrás: Magyar királyi rendőrkapitányság, Kassa 4814/1944. sz. irat, K/18. doboz.

Hírösszefoglalók:

http://www.washingtonpost.com/world/europe/experts-say-evidence-against-suspected-war-criminal-in-hungary-stronger-now-than-in-2011-case/2012/07/23/gJQARkCi3W_story.html

http://mandiner.hu/cikk/20120725_aki_szivbajos_ne_jojjon_a_teglagyarba 

http://index.hu/belfold/2012/07/25/csatary_ugye_sokkal_sulyosabb_kepiroenal/

http://www.magyarhirlap.hu/belfold/parancsnokkent_irt_ala_csatary_laszlo.html 

TV-műsorok:

Egyenes Beszéd, beszélgetés Kálmán Olgával

http://atv.hu/cikk/video-20120725_gellert_adam

Az 1941. évi kőrösmezői deportálások - A kitoloncolásokat jóváhagyó minisztertanácsi döntés háttere

Hetvenegy évvel ezelőtt a magyar állam szervei körülbelül húszezer, évtizedek óta az országban élő zsidó személyt egy határ menti katonai gyűjtőtáborban összegyűjtöttek, majd teherautókon a magyar hadsereg által megszállt oroszországi hadműveleti területre szállítottak. A kitoloncoltak nagy részét német rendőri egységek mészárolták le 1941 nyarán-őszén különböző ukrajnai városokban (Kamenyec-Podolszkij, Nadvorna, Sztaniszlau és Kolomea).

A Kőrösmező 1941 kutatócsoport tanulmánya frissen feltárt levéltári iratok alapján részletesen bemutatja – először a témával foglalkozó szakirodalomban –, hogy a deportálásokat a legfelső kormányzati szinten, a minisztertanács 1941. július 1-ji ülésén is jóváhagyták.

A tanulmány ezen felül megcáfolja azt a szakirodalomban igen elterjedt nézetet, miszerint a kitoloncolások ötlete a belügyminisztérium középvezetőitől származott volna. A tanulmány külön kitér arra is, hogy német nyomásra rendelték-e el a deportálásokat.  

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos folyóiratában (Betekintő) megjelent cikk letölthető innen:

Az 1941. évi kőrösmezői deportálások

A kitoloncolásokat jóváhagyó minisztertanácsi döntés háttere

Kereshető verzió: http://www.betekinto.hu/2012_2_gellert_gellert

Pdf verzió: http://www.betekinto.hu/sites/default/files/2012_2_gellert_gellert.pdf

A szerzőkkel a korosmezo1941@hdke.hu címen lehet felvenni a kapcsolatot.

Ítélethirdetés az E. Zsanett ügyben 2012. június 20-án – a Fővárosi Ítélőtábla összefoglalója

Az E. Zsanett ügyben készült bírósági összefoglaló teljes terjedelmében alább olvasható:

A nyilvános ülés időpontja: 2012. június 14. és 2012. június 20., 9:00 óra

Helyszín: Fővárosi Ítélőtábla, Budapest, V., Markó u. 16. fszt. 3. számú, illetve fszt. 8. számú tárgyalóterem

A vádlottak neve:  T. Péter I. r. vádlott, F. Zsolt II. r. vádlott, R. Gábor III. r. vádlott, B. Gergely IV. r. vádlott, I. Tibor V. r. vádlott

Az ügy tárgya: vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

A Fővárosi Bíróság T. Péter I. r. vádlottat 1 rb. vesztegetés bűntette, 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette; F. Zsolt II. r. vádlottat 1 rb. vesztegetés bűntette, 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette; R. Gábor III. r. vádlottat 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette; B. Gergely IV. r. vádlottat 1rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette, valamint I. Tibor V. r. vádlottat 1 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette, 1 rb. szemérem elleni erőszak bűntettének kísérlete és 1 rb. zsarolás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

Tényállás:

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint T. Péter r. I. r., F. Zsolt II. r., R. Gábor III. r., B. Gergely IV. r., és I. Tibor V. r. vádlottak 2007. május 3-án 19 órától 2007. május 4-én 7 óráig a Rendészeti Biztonsági Szolgálat VI. Bevetési Osztályának járőreiként a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén teljesítettek szolgálatot. Feladatukat képezte többek között gépjármű ellenőrzések végrehajtása is. 5 óra körüli időben I., II., III. és IV. r. vádlottak Budapest VIII. kerület, Múzeum körúton a Nemzeti Múzeum előtti buszmegállónál végeztek gépjármű ellenőrzéseket.

E. Zsanett 2007. május 4-én hajnalban Miskolcról érkezett haza személygépkocsijával. A Nemzeti Múzeum előtti buszmegállónál 4 óra 54 perc körül I. vagy II. r. vádlott leintette E. Zsanettet, aki a buszmegálló környékén megállt. Az igazoltatást E. Zsanettel szemben I. és II. r. vádlott kezdte meg. Közben I. Tibor V. vádlott – aki rendőrségi személygépkocsival azért indult el I., II., III. és IV. r. vádlottak felállítási helye felé, hogy a szolgálat végeztével őket a laktanyába szállítsa – a Baross utcából a Múzeum körútra ráfordulva áthaladt a Kálvin téren, majd a buszmegállóhoz érve 4 óra 55 perc körül E. Zsanett gépkocsija mögött megállt. III. és IV. r. vádlottak a szolgálati kocsiba beszálltak.

Azt nem lehet megállapítani, hogy T. Péter I. r. és F. Zsolt II. r. vádlottak mely iratok átadására szólították fel E. Zsanettet, illetve azt sem lehet megállapítani, hogy E. Zsanett ekkor adott-e át bármilyen iratot a vádlottaknak, illetve nála voltak-e az iratai. Erre tekintettel az sem állapítható meg, hogy milyen tartalmú beszélgetés folyt a vádlottak illetve E. Zsanett között. Csupán az állapítható meg, hogy a beszélgetés során elhangzott, hogy E. Zsanett nemrég szakított a barátjával, illetve, hogy T. Péter I. r. vádlottnak felesége és két gyermeke van. Az intézkedés során E. Zsanett két sms-t küldött, egyet 5 óra 2 perc körül K.Zs-nak, melynek tartalma az volt, hogy „baj van”; egyet pedig néhány perccel később, 5 óra 21 perc körül, K.Zs lakótársának, K. A-nak melynek tartalma az volt, hogy „kurva nagy baj van”, hívja fel őt K. Zs. Az igazoltatás közben, 5 óra 8 perc körül T. Péter I. r. vádlott észlelte, hogy egy gépjármű szabálytalanul fordul meg a Múzeum körúton, ezért R. Gábor III. r., B. Gergely IV. r. és I. Tibor V. r. vádlottak megfordultak és a szabálytalanul közlekedő autós után mentek. Az autóst az Üllői úton utolérték, majd figyelmeztetése után, 5 óra 12 perc körül visszatértek a Nemzeti Múzeum előtti buszmegállóhoz.

Közben T. Péter I. r. és F. Zsolt II. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy E. Zsanettet meg nem állapítható okból lakóhelyéhez kísérik, erről tájékoztatták a rendőrségi gépkocsiban ülő III. r., IV. r. és V. r. vádlottakat. E. Zsanettet az általa korábban megadott lakcíméhez kísérték anélkül, hogy erre parancsnokaiktól engedélyt kaptak volna. T. Péter I. r. vádlott beszállt E. Zsanett gépkocsijának első ülésére, a II. r., III. r., IV. r. és V. r. vádlottak pedig a rendőrségi gépkocsival követték E. Zsanett gépkocsiját. 5 óra 27 perckor jártak az L. téren, 5 óra 40 perckor E. Zsanett már bizonyosan a lakásán tartózkodott. Ezt követően a vádlottak bevonultak a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra.

Az esemény során – pontosan meg nem állapítható időpontban – E. Zsanett iratait igazolásra átadta T. Péter I. r. vádlottnak.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a pótmagánvádló és jogi képviselője elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése, másodlagosan bűncselekmény megállapítása és büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. T. Péter I. r. vádlott védője valamennyi vádpont vonatkozásában bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében fellebbezett.

Beadványok és alkotmánybírósági döntések a Btk. 269/C. §-val kapcsolatban

Három beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz a Btk. 269/C. §-nak (nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása) alaptörvény-ellenességével kapcsolatban.

Egy magánszemély által benyújtott indítványt az Alkotmánybíróság 2012. június 5-én visszautasította. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet által kezdeményezett eljárást az Alkotmánybíróság megszüntette.

Egyedül Rábai Krisztina bírónő (Budai Központi Kerületi Bíróság) 2011. februárjában benyújtott indítványa maradt talpon. Mint ismeretes a bírónő az AB-hez fordulással egyidőben felfüggesztve a Biszku Béla elleni eljárást (11.B.I.194/2011. sz.). Az Alkotmánybíróság 2012. június 4-i teljes ülésén ugyan szerepelt a bírói indítvány, de döntés nem született. A határozat/végzés-tervezet valószínűleg visszakerült átdolgozásra az előadó bíróhoz (az indítvány nem szerepel(t) az Alkotmánybíróság június 11, 12, 18 és 19-i napirendjén).

Alább a közérdekű adatigénylés során az Alkotmánybíróság főtitkára által rendelkezésre bocsátott indítványok és AB döntések olvashatók:

Indítványozó	Indítvány	Ügyszám	AB döntés
TASZ	2010. szeptember 27: indítvány	XX/1285/2012.	Megszűnt
Magánszemély	2010. június 8: indítvány	Alkotmányjogi panasz IV/2708/2012.	2012. június 5: AB visszautasítja, indítványozó egyedi érintettsége nem állapítható meg.
BKKB (11.B.I.194/2011. sz. ügy, dr. Rábai Krisztina bíró)	2011. február 24: első indítvány 2012. március 8: kiegészítő indítvány	III/81/2012.	2012. június 4-i ülés: az Alkotmánybíróság tárgyalta.

Az alkotmánybírósági ügyrend 48. § (1) bekezdése szerint „az Abtv. 25. §-ában foglalt bírói kezdeményezést a főtitkár haladéktalanul megvizsgálja és előkészíti. Az elnök a bírói kezdeményezés beérkezésétől számított harminc napon belül kijelöli az előadó alkotmánybírót. Az előadó alkotmánybíró az első tervezetet száznyolcvan napon belül az ügy elbírálására jogosult testület elé terjeszti” A (4) szerint ezt a határidőt az előadó alkotmánybíró javaslatára az elnök meghosszabbíthatja. 

Ugyanakkor nem tudjuk, hogy Alkotmánybíróság elrendelte-e az ügy soron kívüli vagy gyorsított eljárásban történő intézését (ügyrend, 16. § (5) bekezdés a.) pont). Ez annyiban fontos, hogy amennyiben gyorsított eljárásban történik az ügy elbírálása, úgy minden eljárási cselekményt az általában rendelkezésre álló idő fele alatt kell elvégezni (ügyrend, 50. § (4) bekezdés).

Az Alkotmánybíróság honlapján található információ szerint a testület július 16 és augusztus 26 között ítélkezési szünetet tart. Csak remélhetjük, hogy addig megszületik a döntés. 

E. Zsanett pótmagánvádas ügye másodfokon: következő tárgyalás június 20-án

A bíróság tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla 2012. június 20-án délelőtt 10 órára tűzte ki E. Zsanett pótmagánvádas ügyében a következő másodfokú tárgyalás időpontját.

Helyszín: Budapest, V., Markó u. 16. számú Kúria épületében a fszt. 8. számú tárgyalóteremben.

Nem döntött az AB a Btk. 269/C. §-ról

Az Alkotmánybíróság június 4-i ülésén ugyan tárgyalta, de nem döntött a Btk. 269/C. § alaptörvény-ellenességével kapcsolatos indítványokról.

A Zsanett-ügyben hozott ítéletek

2010. március 8-án hirdette ki ítéletét a Fővárosi Bíróság az E. Zsanett által indított pótmagánvádas ügyben. Az ítélethirdetés után E. Zsanett jogi képviselője, Tuza Péter úgy nyilatkozott, hogy fellebbezni fognak.

Egy korábbi bejegyzésben már beszámoltam a Zsanett-ügyben készült civil bizottsági jelentésről. Az ott idézett Mancs-cikkben foglaltakkal most is egyet értek:

„E jelentés megismerését legszívesebben kötelezővé tennénk, de legalábbis melegen ajánljuk minden Magyarországon élő embernek. Elvárnánk, hogy óránként olvassák be minden közszolgálati tévében, mondván: íme, ezt tudja a civil kontroll Magyarországon. Az igazságszolgáltatás meg azt tudja, amit a Zsanett-ügyben produkált (kábé világbotrány)”.

A pótmagánvádas ügyben született elsőfokú ítélet nem került fel a bírósági határozatok elektronikus gyűjteményébe. Ellenben megtalálható az eljáró rendőrökkel szemben a szolgálatban kötelességszegés/hivatali visszaélés bűntette ügyében született ítéletek:

Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ítélete (Kb. I. 11/2008/15. szám, 1-H-KBJ-2008-51). Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ítélete (6.Kbf.97/2008/4. szám, FIT-H-KBJ-2009-50). Legfelsőbb Bíróság végzése (Bhar.I.151/2009/3.szám, LB-H-KBJ-2009-8)

Az irányadó tényállás szerint

„a II. és III.r. vádlottak voltak azok, akik intézkedtek tanú1-gyel szemben, mely során megállapították, hogy nevezett sem magát, sem a személygépkocsit okmányokkal nem tudta igazolni, és a II.r. vádlott volt az, aki a járőrvezetőnél kezdeményezte, hogy a szabálysértést elkövető személyt ne jelentsék fel. Az I.r. vádlott döntött úgy, hogy  nem a kerületi kapitányság épületébe állítják elő az igazoltatott személyt, hanem hazakísérik abból a célból, hogy okmányait bemutathassa. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás rögzíti azt is, hogy a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy tanú1 lakása kívül esik a VIII. kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén”.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy

„amennyiben tanú1 lakóhelye a vádlottak járőrkörzetén belül lett volna, a szolgálati szabályzat engedélye alapján az sem lett volna kifogásolható, hogy a vádlottak az otthonához kísérjék, lehetővé téve, hogy ott magát igazolja. Minderre azonban a szolgálati hely engedély nélküli elhagyásával került sor, ezért az I, II. és III.r. vádlottak magatartása a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettének törvényi tényállási elemeit maradéktalanul megvalósítja. E három vádlott tehát a hivatali kötelességüket megszegték, mert a tényállásban rögzített figyelmeztetéssel zárul intézkedés megtételére a járőrkörzetükön kívül, elöljárói engedély nélkül nem voltak jogosultak”.

A másodfokú bíróság kiemelte:

„hogy az elsőfokú bíróság nem az eljárási szabályok szerint járt el, amikor a vádlottakat egymás jelenlétében oktatta ki a Be. 117.§ (2) és (4) bekezdésében foglalt jogaikra, illetve nyilatkoztatta őket arra, hogy kívánnak-e vallomást tenni. A Be. 288.§ (1) bekezdése szerint a vádlottat rendszerint a még ki nem hallgatott vádlott-társai távollétében kell kihallgatni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kihallgatás része, illetve a kihallgatás közvetlen előzménye a jogokra történt kioktatás. Emiatt a kihallgatás szerves részét képezi a vádlott azon nyilatkozata is, hogy kíván-e a vallomástételi jogával élni vagy a vallomástételt megtagadja. Ennek a nyilatkozatnak pertaktikai okból is a vádlott-társak távollétében kell elhangzani, figyelemmel arra, hogy a vádlott-társ nyilatkozata befolyásolhatja a további vádlottakat abban, hogy tesznek-e vallomást, illetve vallomásukat milyen tartalommal teszik meg. A katonai tanács kioktatási módszerét a másodfokú bíróság helyteleníti.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás végén csupán ismertette a bizonyítás eszközéül szolgáló iratokat, amely eljárás ellentétes a Be. 301.§ (1) és (3) bekezdésében írtakkal. E rendelkezés szerint a bizonyítás eszközéül szolgáló iratok felolvasásának van helye, amely egy szélesebb ismertetést jelent, mint a bizonyítékul szolgáló okiratok megjelölése. A törvényhely (3) bekezdése az ügyész, a védő és a vádlott egybehangzó indítványára teszi csupán lehetővé az okiratok felolvasása helyett annak lényegének ismertetését. Ilyen indítvány az ügyben nem hangzott el. Észlelte továbbá a másodfokú bíróság, hogy az ítélet írásba foglalása és felterjesztése a Be. 260.§ (4) bekezdésében írt határidőn túl történt meg. A másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek az eljárási szabálysértések azonban az ügy elbírálására nem voltak olyan érdemi kihatással, amely az ítélet Be. 375.§ (1) bekezdésében írt okból történő hatályon kívül helyezését eredményezte volna. Egyebekben az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával járt el. Az eljárásban részt vevő személyek a törvényes jogaikat gyakorolhatták”.