http://betekinto.hu/sites/default/files/2014_3_gellert.pdf
"Mielőtt bíróság elé kerülhetett volna az
ügye, Csatári László 98 éves korában elhunyt. Milyen tanulsággal
szolgálhat az ügye a magyar igazságszolgáltatás működésére nézve?
Mindmáig megválaszolatlan az a kérdés, hogy miért csak 2011-ben, egy
külföldi magánszemély feljelentésére kezdett nyomozásba a magyar
ügyészség. A kutatásom során több olyan dokumentum is előkerült, ami
bizonyítja azt a korábbi sejtést,[224]
hogy a magyar hatóságoknak már több mint húsz évvel ezelőtt pontos
információi voltak Csatári László háború alatti tevékenységéről.[225]
Az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség 1993 augusztusa óta
hivatalos tudomással bírt arról, hogy Csatári „mint a kassai gettó
parancsnoka, részt vett mintegy tizenkét-tizennégyezer zsidónak az 1944.
április és június közötti internálásában és megsemmisítő központokba
való deportálásában”.
Ez és sok más Csatárira (csehszlovákiai
elítélésére, a magyar népbírósági eljárásokban felmerült atrocitásokra)
vonatkozó információ a kanadai igazságügyi szervek korabeli
megkeresésében és a magyar féllel folytatott hosszas levelezésben
olvasható.[226]
Hogyan lehetséges, hogy mindezek ellenére Csatárival szemben nem indult
semmilyen eljárás? Történtek-e mulasztások? Ha igen, akkor pontosan mi a
felelőssége ebben a Legfőbb Ügyészségnek, a Belügyminisztériumnak és a
Külügyminisztériumnak? Egy újságírói kérdésre Kovács László volt
külügyminiszter pár éve azt írta, hogy nincs tudomása arról, hogy a
Külügyminisztérium bármilyen szerepet játszott volna Csatári
Magyarországra költözésében. Hozzátette, hogy „indokát sem
látom az állítólagos diplomáciai szerepvállalásnak. Természetesen
megpróbálok az ügyről tájékozódni, mert azt nem zárhatom ki, hogy tudtom
nélkül a KÜM valamelyik munkatársa részt vett a dologban.”[227]
Ezzel szemben – s ezt egy rutinvizsgálat
ellenőrizhetné – Csatári valószínűleg járt az ottawai magyar
nagykövetségen, és személyesen kért útmutatást Gedai Károly
nagykövettől. „A követ úr arról tájékoztatott, hogy nyugodtam mehetek haza, bántódásom nem lesz” – állította Csatári.[228]
Útlevelét a kanadai magyar nagykövetség és a montreali konzulátus
közreműködésével szerezte meg. Állítása szerint Magyarországon egyetlen
hatóság sem kérdezte meg, hogy mi az oka a hazatérésének.[229]
Komoly kérdéseket vet fel, hogy miként
fordulhatott elő, hogy a magyar ügyészi és külügyi szervek által ismert,
súlyos bűncselekményekkel gyanúsítható és egy szomszédos országban
elítélt személy zavartalanul élhetett a magyar fővárosban. Az eddigi
egyetlen hivatalos reakció szerint Csatári 1997-es visszatelepülése
során „a Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervek nagy valószínűséggel nem kaptak kanadai sajtófigyelőt”.[230]
Ezek a válaszok felelősséget elhárító módon próbálnak meg kibújni a
tényleges feltárás kötelezettsége alól. Átfogó és alapos, minden
érintett szervet bevonó vizsgálatnak kellene arra választ adnia, hogy a
magyar hatóságok eleget tettek-e alkotmányos és nemzetközi jogi
kötelezettségeiknek az ügy kezelésében.
***
Summary
Research note: László Csatári and the deportations from Košice in 1944
In 2012 László Csatári appeared as the number one suspect on the
Simon Wiesenthal Center’s list of most wanted perpetrators of World War
II atrocities committed against Hungarian Jews. Csatári served as a police officer
in Košice in 1944 and was alleged to have committed serious crimes as
commander of the city ghetto. He was indicted by the Hungarian
prosecution service in the summer of 2013 but passed away shortly after
the issuance of the indictment. The research note provides the first
comprehensive overview of his involvement in the deportation process
based on post-war trial and contemporaneous documentation culled from
several archives in Hungary and Slovakia. His activities are discussed
against the background of ghettoization and deportation of the Jews of
Kosice and its environ.
