A magyar választási rendszer visszásságai - Political Capital elemzése

Igy választások előtt érdemes elolvasni a Political Capital 40 oldalas elemzését a jelenlegi választási rendszer hibáiról. A rendszerhibák "kritikus tömege" nem csupán jogbizonytalanságot szül, hanem a krónikus bizalomhiány miatt - vagy azt fel/kihasználva -termékeny táptalajul szolgálhat a választásokon alulmaradó politikai szereplő(k)nek, hogy megkérdőjelezzék a választások tisztaságát.

A PC elemzése figyelmezetet (p. 36):

"A választási rendszer hibáinak jelentős része kijavítható anélkül is, hogy szükség lenne gyökeres átalakításokra, és ez mindenképpen alkotmányos berendezkedésünk érdeme. A választási rendszert érintő alapjogi problémák és egyéb visszásságok pedig a legsürgősebben gyógyítandó gyermekbetegségek közé tartoznak, hiszen végső soron arról van szó, hogy a választók alkotmányosnak látják-e a kapcsolatot leadott voksuk, valamint az Országgyűlés összetétele között.

2009-re olyan helyzet állt elő, hogy ez a bizalom törékenyebb, mint 1989 óta valaha. A demokrácia működésének egyik legszilárdabb pillérét, a választás intézményét jelenleg két alkotmányos mulasztás fenyegeti. Az egyenlő választójog elve sérül, a választás napján külföldön tartózkodó állampolgár pedig jövőre már jó eséllyel nem tud élni választójogával.

Ha nem történik gyors változás, akkor a legközelebbi választást követően – bárki is álljon a vesztes oldalon – bizonyosan kifogások tömege érkezik majd az illetékes választási bizottságokhoz, megkezdődik a pánikszerű jogértelmezés, és hetekig nem lesz megnyugtató válasz arra, hogy alkotmányos volt-e a választás vagy sem. Erre bizonyosan odafigyel majd a világsajtó is, aminek politikai kockázatai beláthatatlanok, a Magyarország iránti amúgy is képlékeny befektetői bizalomban pedig bizonyosan törést okoz.

A belpolitikai hatások is rendkívül kedvezőtlenek lehetnek, hiszen ha nem is semmisítik meg a választási eredményt, a vesztes fél szavazótábora akár négy évig is illegitimnek tarthatja a parlamentet és a kormányt, amelyre az őket képviselő párt(ok) rá is fog(nak) játszani. Ez a senki számára sem kedvező attitűd nagy valószínűséggel akkor is jelentkezni fog, ha olyan nagymértékű győzelem születik, amelyen semmiféle választókerületi beosztás nem változtatna érdemben.

Mindezt még mindig meg lehetne előzni, mégpedig az alkotmányos szempontból aggályos állapot feloldásával: erre kizárólag az Országgyűlésnek van lehetősége, sőt kötelezettsége. Magyarországon azonban az alkotmányos kötelezettségből nem következik cselekvési kényszer; több mint két évvel az Alkotmánybíróság által megszabott határidő után nincs jele annak, hogy a kormány és az Országgyűlés komolyan meg kívánná oldani akár a választások legitimitását veszélyeztető választókerületi problémát, akár a külképviseleti szavazás anomáliáját.
A megkérdőjelezhetetlen alkotmányosságú állapot megteremtése minden politikai pártnak érdekében áll: a kormánytöbbség megszerzéséért versengő pártoknak ha van közös politikai érdekük, akkor az éppen az, hogy választási győzelmük meghozza számukra a legitim hatalmat. Ha csak ezt felismernék, még megelőzhetnék a bajt.

A hibák a rendszerben az összefoglaló szerint a következők (p. 4):

"A választási rendszer elavultságának a legszembetűnőbb, és mára már súlyos alkotmányossági aggályokat is felvető problémája a választókerületek lélekszáma között kialakult számottevő eltérésből fakad. Az Alkotmánybíróság (AB) egy 2005-ös határozatában 2007. június 30-ai határidővel kötelezte az Országgyűlést, hogy biztosítson törvényi garanciát arra, hogy a választókerületek lélekszáma igazodjon a mindenkori lakosságmozgásokhoz. A parlament azonban nem tett eleget alkotmányos kötelezettségének: a 176 egyéni választókerület határai szinte ugyanott húzódnak, ahol 1990-ben, minek következtében a legkevesebb választópolgárral rendelkező választókörzetben körülbelül 2,7-szer annyit ér egy választó szavazata, mint a legtöbb választópolgárral rendelkezőben. A súlyos aránytalanságon felül a szabályozás jogforrási szintje sem megfelelő: a kerülethatárokat nem a választási eljárásról szóló törvény, hanem egy 1990-es minisztertanácsi rendelet szabályozza, az Alkotmánybíróság viszont rámutatott: törvényi garanciák szükségesek ahhoz, hogy a jelenlegi aránytalanságok megszűnjenek és hosszú távon megelőzhetők legyenek. Az alkotmányos probléma tehát túlmutat a jelenlegi aránytalanságokon, egyszeri kerülethatár-revízióval nem orvosolható. Az átgondolt, hosszú távú megoldás megalkotásához a Nagy-Britanniában működő Boundary Commissions intézménye szolgálhat mintául. Éppen ezért a brit modell és annak átültethetősége a magyar rendszerbe részletes bemutatásra kerül.

Szintén alkotmányos mulasztásos állapotot tart fenn a parlament azzal, hogy nem szabályozta újra a külképviseleti szavazást; a jelenleg hatályos jogszabályok 2009. december 31-éig vannak csak érvényben. Mivel az AB kimondta, hogy biztosítani kell a szavazás lehetőségét azoknak az állampolgároknak is, akik nem tartózkodnak Magyarországon a választás napján, de itthon vannak a külképviseleti szavazás napján (jelenleg az első fordulóra egy héttel előbb kerül sor külföldön), nincs rá mód, hogy az Országgyűlés meghosszabbítsa az érvényben lévő szabályozás hatályát. Ha a parlament még a soron következő országgyűlési választások előtt megalkot egy a jelenleginél jóval korszerűbb szabályozást, akkor elvileg elkerülhető, hogy sor kerüljön Magyarországon olyan választásra, amelyen nincs mód a külképviseleti szavazásra. Ha azonban ez nem történik meg, egy 2004-ben megszerzett jogukat veszíthetik el a magyar állampolgárok, ami soha nem látott mértékű visszalépést jelentene a magyar demokrácia történetében. A probléma részletes bemutatása és a lehetséges megoldások elemzése arra enged következtetni, hogy a külképviseleti szavazás megtartása alkotmányosan és hatékonyan csak a szavazatok elektronikus hazaküldésének valamely módja mellett látszik elképzelhetőnek.

A magyar választási rendszer korszerűtlenségét bizonyítják a jelöltállítás körüli visszásságok is. Túl azon, hogy ma már a kisebb pártok számára az ajánlószelvények intézménye jelenti az egyik legfőbb akadályt a palamentbe jutás előtt, a cédulákkal való egyre gyakoribb visszaélések és adatvédelmi aggályok a szisztéma azonnali újragondolását sürgetik. A kaució bevezetésével jóval tisztább helyzetet lehetne teremteni a jelöltállítás terén, mivel – személyes adatok kezelésének hiányában – megszűnnének az adatvédelmi aggályok, és ezzel együtt az összes ehhez kapcsolódó visszaélésre sem lenne mód.

További jogbizonytalanságokat és belső ellentmondásokat is eredményezett a választási rendszer fokozatos elöregedése; ezek bemutatásával zárul a választási audit. A kampánycsend intézménye felett végleg eljárt az idő, kontrollálhatatlansága és életszerűtlensége okán ma már nem tölti be eredeti funkcióját, megoldást csak a teljes eltörlés jelenthetne. A választópolgárok adatainak kampánycélra való kiadása körüli szabályozatlanság mellett az is bemutatásra kerül, milyen anomáliák keletkezhetnek abból, ha a jogorvoslati határidőket teljes egészében kimerítik, kiderül továbbá az is, hogy az igazolással szavazás intézménye miatt az sem egyértelmű, mihez kell viszonyítani a leadott szavazatok számát ahhoz, hogy a választás érvényességét megállapítsuk".