2010. március 8-án hirdette
ki ítéletét a Fővárosi Bíróság az E. Zsanett által indított
pótmagánvádas ügyben. Az ítélethirdetés után E. Zsanett jogi képviselője, Tuza
Péter úgy
nyilatkozott, hogy fellebbezni fognak.
Egy korábbi
bejegyzésben már beszámoltam a Zsanett-ügyben készült civil bizottsági
jelentésről. Az ott idézett Mancs-cikkben
foglaltakkal most is egyet értek:
„E jelentés megismerését legszívesebben kötelezővé tennénk, de legalábbis
melegen ajánljuk minden Magyarországon élő embernek. Elvárnánk, hogy óránként
olvassák be minden közszolgálati tévében, mondván: íme, ezt tudja a
civil kontroll Magyarországon. Az igazságszolgáltatás meg azt tudja, amit a
Zsanett-ügyben produkált (kábé világbotrány)”.
A pótmagánvádas ügyben született elsőfokú ítélet nem került fel a bírósági határozatok elektronikus gyűjteményébe. Ellenben megtalálható az eljáró rendőrökkel
szemben a szolgálatban kötelességszegés/hivatali visszaélés bűntette ügyében született
ítéletek:
Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ítélete (Kb. I. 11/2008/15.
szám, 1-H-KBJ-2008-51).
Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ítélete (6.Kbf.97/2008/4. szám, FIT-H-KBJ-2009-50).
Legfelsőbb Bíróság végzése (Bhar.I.151/2009/3.szám, LB-H-KBJ-2009-8)
Az irányadó tényállás szerint
„a II. és III.r. vádlottak
voltak azok, akik intézkedtek tanú1-gyel szemben, mely során megállapították,
hogy nevezett sem magát, sem a személygépkocsit okmányokkal nem tudta igazolni,
és a II.r. vádlott volt az, aki a járőrvezetőnél kezdeményezte, hogy a
szabálysértést elkövető személyt ne jelentsék fel. Az I.r. vádlott döntött úgy,
hogy nem a kerületi kapitányság
épületébe állítják elő az igazoltatott személyt, hanem hazakísérik abból a
célból, hogy okmányait bemutathassa. Az elsőfokú bíróság által megállapított
tényállás rögzíti azt is, hogy a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy tanú1
lakása kívül esik a VIII. kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén”.
A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy
„amennyiben tanú1 lakóhelye a
vádlottak járőrkörzetén belül lett volna, a szolgálati szabályzat engedélye
alapján az sem lett volna kifogásolható, hogy a vádlottak az otthonához
kísérjék, lehetővé téve, hogy ott magát igazolja. Minderre azonban a szolgálati
hely engedély nélküli elhagyásával került sor, ezért az I, II. és III.r. vádlottak
magatartása a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettének törvényi
tényállási elemeit maradéktalanul megvalósítja. E három vádlott tehát a
hivatali kötelességüket megszegték, mert a tényállásban rögzített
figyelmeztetéssel zárul intézkedés megtételére a járőrkörzetükön kívül,
elöljárói engedély nélkül nem voltak jogosultak”.
A másodfokú bíróság kiemelte:
„hogy az elsőfokú bíróság nem az
eljárási szabályok szerint járt el, amikor a vádlottakat egymás jelenlétében
oktatta ki a Be. 117.§ (2) és (4) bekezdésében foglalt jogaikra, illetve
nyilatkoztatta őket arra, hogy kívánnak-e vallomást tenni. A Be. 288.§ (1)
bekezdése szerint a vádlottat rendszerint a még ki nem hallgatott
vádlott-társai távollétében kell kihallgatni. A másodfokú bíróság álláspontja
szerint a kihallgatás része, illetve a kihallgatás közvetlen előzménye a
jogokra történt kioktatás. Emiatt a kihallgatás szerves részét képezi a vádlott
azon nyilatkozata is, hogy kíván-e a vallomástételi jogával élni vagy a
vallomástételt megtagadja. Ennek a nyilatkozatnak pertaktikai okból is a
vádlott-társak távollétében kell elhangzani, figyelemmel arra, hogy a
vádlott-társ nyilatkozata befolyásolhatja a további vádlottakat abban, hogy
tesznek-e vallomást, illetve vallomásukat milyen tartalommal teszik meg. A
katonai tanács kioktatási módszerét a másodfokú bíróság helyteleníti.
Az elsőfokú bíróság a
bizonyítási eljárás végén csupán ismertette a bizonyítás eszközéül szolgáló
iratokat, amely eljárás ellentétes a Be. 301.§ (1) és (3) bekezdésében
írtakkal. E rendelkezés szerint a bizonyítás eszközéül szolgáló iratok
felolvasásának van helye, amely egy szélesebb ismertetést jelent, mint a
bizonyítékul szolgáló okiratok megjelölése. A törvényhely (3) bekezdése az
ügyész, a védő és a vádlott egybehangzó indítványára teszi csupán lehetővé az
okiratok felolvasása helyett annak lényegének ismertetését. Ilyen indítvány az
ügyben nem hangzott el. Észlelte továbbá a másodfokú bíróság, hogy az ítélet
írásba foglalása és felterjesztése a Be. 260.§ (4) bekezdésében írt határidőn
túl történt meg. A másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy
ezek az eljárási szabálysértések azonban az ügy elbírálására nem voltak olyan
érdemi kihatással, amely az ítélet Be. 375.§ (1) bekezdésében írt okból történő
hatályon kívül helyezését eredményezte volna. Egyebekben az elsőfokú bíróság az
eljárási szabályok betartásával járt el. Az eljárásban részt vevő személyek a
törvényes jogaikat gyakorolhatták”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése