Felmentő ítélet Hágában a Bogoró ügyben

A Nemzetközi Büntetőbíróság egyik büntetőtanácsa felmentette Mathieu Ngudjolo Chui kongói vádlottat az ellene felhozott vádak alól. A bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy Ngudjolo Chui felelős a Bogoro falu elleni 2003. február 24-i támadásért. Az ítélet egyelőre csak franciául olvasható. Christine Van den Wyngaert bírónő párhuzamos indokolása azonban angolul is hozzáférhető. Vádlott társának, Germain Katangának az ügyét a bíróság az ítélethirdetés előtt 3 héttel elkülönítette.

Mi történt 1956. december 8-án? A salgótarjáni sortűz az 1994-es per iratai alapján

A Magyar Nemzet 2012. november 3-i, szombati számában a Magazin mellékletben rekonstruáltam az 1956. december 8-i salgótarjáni eseményeket és sortüzet a tárgyalási jegyzőkönyvek, valamint az első és másodfokú ítélet alapján. 

Élő rádióinterjú Bolgár György Megbeszéljük c. műsorában

2012. szeptember 13-án egy hosszú beszélgetést folytattam a Biszku-, és Csatáry ügyekről, a sajtó és a politikusok felelősségéről. Az interjú teljes leirata elérhető a Galamuson. Alább néhány főbb gondolat:

B.GY: És hogy jutott ez eszébe? Mert ez egyértelműen valamiféle politikai fellépésnek tűnik, még akkor is, ha Ön nemzetközi jogász és jogi szempontból közelítette meg a kérdést. A Biszku-ügyben feljelentést tenni és a kormány számára törvényjavaslatot írni, ez valamiféle politikai akciónak látszik.

G. Á: Igen, sajnálatos, hogy ezt politikai kiállásként vagy politikailag értékelték, de most már igazából nem. Én magánszemélyként dolgoztam ki ezeket a javaslatokat, magánszemélyként kutattam, nekem semmifajta kapcsolatom nem volt egyetlen politikai párttal sem. Minden politikai pártnak mindig elküldtem a feljelentéseket, az ügyészség határozatait, és ennek semmifajta politikai érdeke vagy indoka nem volt. Úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben a politikának semmi keresnivalója nincsen. Sajnálatos, hogy nálunk politikusok tesznek feljelentést olyan fontos társadalmi és történelmi kérdésekben, ami nem az ő asztaluk. Az Országgyűlés és a politikusok feladata az, hogy a kellő jogi hátteret biztosítsák ahhoz, hogy a jogalkalmazók, az ügyészség, a bíróság el tudja végezni a munkáját. Illetve azok a társadalmi szervezetek, sértettek – akár a Csatáry-ügyben, akár a Biszku-ügyben – jogorvoslattal tudjanak élni azokkal a feltételezett elkövetőkkel szemben, akik őket akár ötven vagy hatvan évvel ezelőtt is súlyosan megsértették.

B.Gy:  A Biszku-ügy után jött a Csatáry-ügy. Ön abban is exponálta magát, és sokszor nagyon határozottan állást is foglalt, próbálta a dolgokat előrébb vinni. Ezáltal az egyoldalúnak látszó politikai beállítottság rögtön megdőlni látszott, és akkor a másik oldalról kezdték el bírálni, hogy mit ugrál annyit, és miért próbálja bíróság elé vinni ezt a szegény öregembert. De itt most valóban két, szinte egyidős ember ügyéről van szó, egy feltételezett háborús bűnösről és egy másik feltételezett ugyancsak háborús bűnösnek nevezett politikai vezetőről.

G.Á: Igen.

B.GY: A dolog valóban ennyire egyforma, mint amilyennek kívülről látszik?

G. Á: Már 2009 óta foglalkozom a holokauszt kutatásával, egy kutatócsoportot vezetek a Holokauszt Emlékközponton belül, tehát ez a téma nem állt tőlem olyan messze. Úgy gondolom, hogy ezeket az ügyeket és az összes az elmúlt ötven, hatvan, hetven évben történt sérelmet megfelelő módon kell kezelni, és nem szabad őket párhuzamba állítani. Az egyetlen párhuzam, amit látok a Csatáry- vagy a Biszku-ügyben, hogy az állam által szervezett és állam által támogatott bűncselekmény-sorozat feltételezett elkövetői. Ezeket a bűncselekményeket nem egy motoros banda tagjaként követték el vagy nem sorozatgyilkosokról van szó, hanem az állam által felkent tisztségviselők, legyen az a kassai rendőrkapitányság egyik rendőrfogalmazója vagy egy nagyon magas rangú politikai vezető, belügyminiszterként Biszku Béla. Az állam teljes támogatása és védelme alatt tudták elkövetni ezeket a bűncselekményeket. A demokratikus magyar jogállamnak pedig az a kutya kötelessége – nemcsak alkotmányos, hanem nemzetközi jogi is –, hogy ezekkel az emberekkel szemben tisztességes és jogállami nyomozásokat folytasson le […]

B. GY: Gellért úr, az az érzésem, hogy Önből politikus lesz előbb-utóbb.

G.Á: Meg szeretnék maradni a szakmai kaptafánál, mert sokkal hitelesebbnek lehet maradni ilyen ügyekben. De ha megengedi, akkor hadd térjek egy kicsit arra vissza, hogy mennyire szükség lenne egy ilyen intézetre. Nálunk van Holokauszt Emlékközpont, van Terror Háza, vannak kutatóintézetek. De amikor megszűnt ez a lex Biszku, ezzel párhuzamosan szüntették meg gyakorlatilag az 1956-os Intézetet és telepítették át az Országos Széchenyi Könyvtárba. Ez semmilyen szempontból nem értelmes húzás.

B.GY: Csak a liberálisok fészkét akarták vagy megszüntetni vagy jelentéktelenségbe taszítani.

G.Á: Említette, hogy a jobboldali sajtó, amikor a Csatáry-üggyel kezdtem el foglalkozni, mennyire maliciózusán jegyezte meg, hogy na ne, most másik oldalra is elkezdett dolgozni. Én azt veszem észre – és nagyon sok jobboldali újságíróval beszélgettem –, hogy a Biszku-ügyet a baloldali sajtó agyonhallgatta. Ezt sajnos el kell mondani, mert mindenki – Ön is – a politikai szándékot említette ebben az ügyben, pedig szerintem belátható, hogy ha valaki rendkívül súlyos bűncselekményeket követ el, akkor az ő megbüntetése mögött – ha csak nincsen valami kirívó politikai lóláb – feltételezni szerintem mindenfajta bizonyíték nélkül nem érdemes, főleg ha ezt valaki a semmiből előbukkanva csinálja. Én tényleg minden dokumentumot, iratot, határozatot feltettem az internetre még aznap, amikor megjelent. Tehát mindenki ellenőrizhette, hogy mi történik éppen, hogy az ügyészség hogyan reagál, én hogyan reagálok, ez a folyamat hogyan folyik. A jobboldali sajtóban vettem észre, hogy most rendkívül korrekt módon számoltak be a Csatáry-ügyről, engem is felhívtak, a sajtótájékoztatón is ott voltak, és legfontosabb feladatnak azt látom az én munkámban – amit magánemberként, és ezt azért tegyük hozzá, hogy ingyen csinálok –, hogy valahogy ezt a társadalmi árokásást megszüntessük. Próbáljunk letenni először egy pallót. Aztán még egy pallót. És ezekben a történelmi kérdésekben próbáljuk meg a nemzeti minimumot, tehát ismerjük el, hogy a másik oldalon, másik vélt oldalon, minden oldalon vannak bűnösök.

B. GY: Ez így van, ez természetes. És nem árt, ha tudjuk, hogy kik ők és miben voltak bűnösök, milyen bűnöket követtek el. Ezért mondom, hogy ha ezt ilyen elokvensen adja elő nekem, ilyen szenvedéllyel és energiával, előbb-utóbb politikus lesz Önből. Ami nem baj, mert nagyon nagy szükség van arra, hogy a politikusok higgyenek az ügyeikben és még szakértelmük is legyen hozzá, hogy képviselhessék.

G.Á: Igen. Az előbbi beszélgetésében merült ez fel, hogy hol vannak a szakértők és hol vannak az értelmes megnyilatkozások. Én is szeretném, ha nemcsak én nyilatkoznék ezekben az ügyekben, hanem lennének olyan történészek, szakértők, társadalomtudósok vagy bárkik, akik ezekben az időkben megszólalnak, és nemcsak megszólalnak, hanem elmennek a levéltárakba. Amióta a Biszku-ügy folyik, azóta egyetlenegy cikk jelent meg Biszku Bélával kapcsolatban. Nem az történt, hogy mindenki elment a levéltárakba, utánanézett, és feltárta ezeket az iratokat, hanem megint a csönd volt. Csatáry Lászlóval kapcsolatban ugyanez volt. Amikor kiderült, hogy meggyanúsították őt, illetve nyomozás folyik vele szemben, elmentem a kassai levéltárba, és feltártam a teljes iratanyagot, mert tudtam, hogy ezt más nem fogja megcsinálni. Nagyon fontos dolog, hogy ezekben az ügyekben nemcsak beszélni, hanem tenni is kell, és erre lennének intézmények, amik súlyos százmilliókat kapnak a magyar államtól.

B.GY: Akkor mi most azért beszéltünk, hogy tegyenek is érte.

G. Á: Így van.

Beszélgetés a Csatáry ügyről (kérdez Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója)

A Hungarian Review őszi számában jelent meg a Nick Thorpe által készített interjú a Csatáry ügyről.

Bevezető tanulmány: Nick Thorpe: War-crimes, The Holocaust, and László Csatáry

(részlet)

The discovery of László Csatáry, the 97 year old former commander of the Kassa (now Košice in eastern Slovakia) ghetto, living quietly in a residential district in Budapest, drew international headlines in July. In the following article, I attempt to place both his case and the dilemma facing the Hungarian prosecution service in context. It is followed by an interview with Ádám Gellért, a Hungarian jurist who has studied the evidence against Csatáry.

Interjú: Ádám Gellért talks to Nick Thorpe – „Command responsibility”: László Csatáry in context 

(részlet)

NT: What in your view would need to happen for Hungary to come to terms with different periods of its 20th century history?

AG: We still have problems coming to terms with the Trianon peace treaty (in 1920). The Hungarian role in the “Final Solution” is right in the middle of all the tragedies that happened. The communist regime, 1956, the 1960s and the 1970s, and even after the regime change in 89–90 – so many injustices have happened. These questions were always buried in fast solutions, and politics interfered almost everywhere in East Central Europe. The best way to approach this would be to go back, layer by layer, and thrash out what really happened. To bring to light the basic facts, and to write all those monographs which have still not been written. Somehow the facts will then trickle down into the general population, and into the education system. If in twenty, thirty or forty years time we have this conversation again, my answers may be more positive. But at the moment the picture, as I see it, is quite dim, although progress is being made at a very slow pace.

Gellért Ádám – Gellért János: Tömegmészárlás Kamenyec-Podolszkijban (IPM)

Az Inter Press Magazin novemberi számában jelent meg a Kőrösmező 1941 kutatócsoport legújabb cikke (részlet).

„Friedrich Jeckeln, a Kamenyec-Podolszkijban zajló tömegmészárlás parancsnoka három nap alatt 23 600 zsidó férfit, nőt és gyereket végeztetett ki 1941 augusztusában. Az embereket fejtől lábig fektette a gödrökben, és egyetlen jól célzott lövedéket szánt nekik. A halálbrigád tagjainak egyike sem került később bíróság elé”.

Gellért Ádám - Turbucz Dávid: A nürnbergi tanú (Múlt-kor)

Megjelent Turbucz Dáviddal közös cikkünk Horthyról a Múlt-Kor téli számában (részlet):

A nürnbergi tanú

„Végig azon gondolkodtam, hogy miért is vagyok itt hadifogolyként. Mivel az amerikai odaadó nép és semmi helytelen dolgot nem csinálna, az egyetlen lehetséges magyarázat szerintem az, hogy amíg az amerikaiaknál vagyok, addig sem kerülök a bolsevikok kezére” – elmélkedett sorsáról Horthy Miklós tört angolsággal amerikai kihallgatói előtt 1945. október 22-én. A volt kormányzó ekkor már egy hete tudta, hogy  az amerikai főügyész, Robert Jackson nem vádlottként, hanem csak tanúként számol vele a nürnbergi háborús főbűnösök perében.

A 77 éves Horthy mögött mozgalmas hónapok álltak. A sikertelen átállási kísérlet után a kormányzói családot a bajorországi Weilheim mellett, egy barokk kastélyban tartották fogva a németek. Horthy elmondása szerint éjjel-nappal a Gestapó emberei vigyáztak rá és családjára. Még akkor is, amikor kiment játszani a kertbe az unokájával. Itt tartózkodtak 1945. május elején, amikor az amerikai hadsereg katonái a városba érkeztek. A volt kormányzó beszámolója szerint az amerikaiak megérkezése előtt három nappal az egyik Gestapó őr, akivel eléggé jó viszonyba került, egy Hitlertől származó írásbeli parancsot mutatott neki, amin az állt, hogy végezni kell vele és családjával. Erre, mint hozzátette, azonban nem került sor a szövetségesek gyors előrenyomulásának köszönhetően. Május 2. és december 17. között Horthy Miklós különböző amerikai hadifogolytáborokba került (Augusburg, Lesbois, Mondorf, Wiesbaden, Oberursel, Nürnberg). Ezután ismét Weilheilmben, majd 1949 januárjától Portugáliában élt.

Horthy önvallomásai 1945 után

Horthy Miklós 1945 után számos alkalommal kifejtette, hogy mit is gondol Magyarország és saját második világháborús szerepéről. A volt kormányzót az amerikaiak 1945-ben többször is kihallgatták Nürnbergben. Eleinte a náci vezetőkről, majd a magyar vonatkozású ügyekről kérdezték (július 17., augusztus 27., október 15., 22. és 26., november 20. és 26.). Mivel azonban vallomásait jelentéktelennek tartották, még tanúként sem idézték be a német háborús főbűnösök perében, jegyzőkönyvezett tanúvallomását azonban felhasználták az eljárásban. 1948. március 4-én a nyolcvan éves Horthy ismét Nürnbergben volt. Ezúttal az ún. miniszterek perében kellett tanúskodnia. Az amerikai megszálló hatóság által indított perben többek között Edmund Veesenmayer, Magyarország volt teljhatalmú birodalmi megbízottja ült a vádlottak padján.

A kihallgatási jegyzőkönyvek jól mutatják, hogy Horthy emlékezete időnként kihagyott, ő maga is hivatkozott erre, elsősorban a dátumokkal nem volt tisztában. Az 1948-as perben az ügyészség kérésére például negyvenöt percenként szünetet tartott a bíróság, hogy Horthy ki tudja magát pihenni, össze tudja szedni a gondolatait. A volt kormányzót egészségi állapotára tekintettel menye és egy ápoló is elkísérte Nürnbergbe. Horthy a saját, illetve a kormánya felelősségét akár csak messziről is firtató kérdésekre gyakran elkalandozott, olyan válaszokat adott, amelyek csak részben, esetleg egyáltalán nem kapcsolódtak azokhoz. E forrásokból (is) világosan megállapítható, hogy Horthy Miklós nem nézett szembe az 1944 előtti szerepével, nem volt képes önkritikára, nem vállalt felelősséget a döntéseiért, illetve önfelmentő magyarázatokat adott. Visszatérő eleme volt mondanivalójának, hogy az ország kényszerpályán mozgott, másképpen nem történhettek volna az események, illetve, hogy nem avatták be döntésekbe, megtévesztették vagy egyszerűen eltitkoltak előle információkat".

Népirtásban bűnös Tolimir, a boszniai szerb katonai hírszerzés volt főnöke

Ma délután életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a német Flügge bíró vezette háromtagú tanács Zdravko Tolimirt, a boszniai szerb katonai hírszerzés volt főnökét a srebrenicai eseményekben betöltött szerepéért. A bíróság 242 tárgyaláson 187 tanút hallgatott (a védelem mindösszesen négy tanút vonultatott fel) meg tartott. A jegyzőkönyv 19.000 oldalra rúg. Az elsőfokú tanács 3500 dokumentumot vizsgált meg. Az ítélet 2:1 arányú volt, a Kongói Demokratikus Köztársaság bírója, Antoine Kesia-Mbe Mindua minden vádpont alól felmentette volna a vádlottat.

                              

Az ítélet teljes szövege itt érhető el.