A II. vh. alatt prostitúcióra kényszerített nők („comfort women”) keresete a Fülöp-szigetek Legfelsőbb Bírósága előtt

A Legfelsőbb Bíróság még áprilisban elutasította (No. 162230) a japán megszálló hadsereg által prostitúcióra kényszerített Fülöp-szigeteki nők egy csoportjának keresetét, amelyben

petitioners pray for this court to (a) declare that respondents (az állam) committed grave abuse of discretion amounting to lack or excess of discretion in refusing to espouse their claims for the crimes against humanity and war crimes committed against them; and (b) compel the respondents to espouse their claims for official apology and other forms of reparations against Japan before the International Court of Justice (ICJ) and other international tribunals.

A bíróság elutasította a keresetet, többek között arra hivatkozva, hogy a Fülöp-szigetek és Japán között létrejött szerződés kizárta a további kárpótlások lehetőségét. Az ítélet több érdekes, de nem feltétlenül helyes, megállapítást tartalmaz a diplomáciai védelem és egyes bűncselekmények ius cogen statusat illetően.

Az ítélet tömören összefoglalja a a prostitúcióra kényszerített nők kálváriáját ás az általuk eddig több országban indított eljárásokat – s talán túl jól is: a felperesek által nemrég beadott „beadvány” (supplemental motion for reconsideration) egyik pontja ugyanis azt veti a bíróság szemére, hogy az ítéletében több tudományos cikkből egész bekezdéseket emelt át a források megjelölése nélkül.

Charles Taylor Jr. sikertelen fellebbezése - Libériában elkövetett kínzás amerikai bíróság előtt

Korábban beszámoltam Charles Taylor volt libériai elnök fiának elítéléséről. Ő az első, akit a Kínzás elleni nemzetközi egyezményt az amerikai jogrendszerbe átültető Torture Act alapján kínzásért elítéltek.

Az elsőfokon 97 év börtönbüntetésre ítélt Charles Taylor Jr. fellebbezéséről a napokban döntött a 11. kerületi bíróság: alaptalannak találta a nemzetközi egyezmény belső jogba való átültetését támadó beadványt és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Történelmi jelentőségű ítélet jövő héten a Kambodzsai Különleges Bíróságon - S-21 börtönparancsnok, Kaing Guek Eav alias Duch büntetőpere

Jövő hét hétfőn hirdet ítéletet az ECCC a hírhedt S-21 börtön-komplexumban elkövetett tömeggyilkosság ügyében. A vádirat szerint Duch börtönparancsnok több ezer kambodzsai civil és több száz vietnámi hadifogoly megkínzásának és brutális módon történő meggyilkolásának megszervezéséért felelős.

Az ügyészség álláspontja (p. 7.) szerint a legmegfelelőbb büntetés az életfogytig tartó börtönbüntetés lenne, de figyelemmel a vádlott fogvatartása során történt súlyos szabálysértésekre, 45 évre történő elzárást javasolta, valamint azt, hogy a börtönbüntetést a vádlott együttműködő magatartására figyelemmel további 5 évvel csökkentsenek.

A novemberi utolsó tárgyalási napon (p. 53.) azonban drámai fordulat állt be: a bűnösségét mindeddig elismerő Duch, ügyvédje útján a felmentését kérvényezte.

Az ítélethirdetést élőben lehet követni a Cambodia Tribunal Monitor oldalon

Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnök ismét a vádlottak padján - részleges újratárgyalást rendeltek el Hágában

Az ICTY fellebbviteli tanácsának ma reggel kihirdetett ítélete alapján (4:1 arány, Robinson bíró különvéleményével, az ítélet teljes szövege itt) újra kell tárgyalni Ramush Haradinaj és társai ellen a vádiratban felhozott vádak egy részét. Egyidejűleg elrendelte az eddig szabadlábon védekező vádlottak vizsgálati fogságba helyezését.

A fellebbviteli tanács megalapozottnak találta az ügyészség fellebbezését, mely szerint az elsőfokú tanács nem tett meg mindent az ügy szempontjából kulcsfontosságú tanúk jelenltétének biztosítása érdekében:

In the Prosecution’s first ground of appeal, it argued that the Trial Chamber erred when it refused the Prosecution’s requests for additional time to exhaust all reasonable steps to secure the testimony of two crucial witnesses and ordered the close of the Prosecution case before such reasonable steps could be taken. The Prosecution asserted that these witnesses possessed direct evidence relating to the guilt of the three accused, who had refused to testify due to intimidation and fear. The Prosecution therefore asked for a re-trial on certain counts identified in its brief.

Az elsőfokú ítélet ugyan kiemelte, hogy

6. The Trial Chamber heard a total of 81 viva voce witnesses and received the evidence of 16 witnesses pursuant to Rule 92 bis and quater of the Rules of Procedure and Evidence (“Rules”). The Defence chose neither to make any submissions pursuant to Rule 98 bis nor to call any witnesses. The Trial Chamber has therefore relied on the evidence provided by the Prosecution and elicited by the Defence in cross-examination as well as the evidence of one Trial Chamber witness in evaluating the case against the three Accused. As will be discussed in section 2.2, below, throughout the trial the Trial Chamber encountered significant difficulties in securing the testimony of a large number of witnesses. Many witnesses cited fear as a prominent reason for not wishing to appear before the Trial Chamber to give evidence. The Trial Chamber gained a strong impression that the trial was being held in an atmosphere where witnesses felt unsafe. This was due to a number of factors specific to Kosovo/Kosova, for example Kosovo/Kosova’s small communities and tight family and community networks which made guaranteeing anonymity difficult. The parties themselves agreed that an unstable security situation existed in Kosovo/Kosova that was particularly unfavourable to witnesses. Given these circumstance, the Trial Chamber made use of all its powers under the Rules to ensure the fair and expeditious conduct of the proceedings as well as the protection and well-being of witnesses who appeared before it.

a fellebbviteli tanács megállapította:

Taken individually and outside the context of the trial, each of the Trial Chamber’s decisions concerning the testimony of the relevant witnesses could be considered as falling within the scope of the Trial Chamber’s discretion. However, when these decisions are evaluated together—and particularly in the context of the serious witness intimidation that formed the context of the Trial—it is clear that the Trial Chamber seriously erred in failing to take adequate measures to secure the testimony of certain witnesses. The Trial Chamber placed undue emphasis upon ensuring that the Prosecution took no more than its pre-allotted time to present its case and that the Trial Chamber’s deadlines for presenting evidence were respected, irrespective of the possibility of securing potentially important testimony. This misplaced priority demonstrates that the Trial Chamber failed to appreciate the gravity of the threat that witness intimidation posed to the trial’s integrity. Some of these failures were in response to specific requests by the Prosecution, while in certain other cases the Trial Chamber should have acted proprio motu to facilitate witness testimony. For the reasons set out in the Judgement, the Appeals Chamber therefore has found that the Trial Chamber failed to take sufficient steps to counter the witness intimidation that permeated the trial. Given the potential importance of these witnesses to the Prosecution’s case, the error undermined the fairness of the proceedings and resulted in a miscarriage of justice.

Robinson bíró azonban különvéleményében nagyon erős érveket hoz fel a többségi érveléssel szemben. (Érdemes megjegyezni, hogy -bár ez nem gyakorlat az ICTY-nál, de néhány döntésben azért előfordul - a többség még egy lábjegyzet erejéig sem próbál vitába szállni a Robinson bíró által felvetettekkel).

"32. In sum, respectfully, I do not agree with the Majority Opinion for the following reasons. First, the record shows that the Trial Chamber was sensitive to the importance of both witnesses’ testimony for the Prosecution’s case as well as the general atmosphere of fear and intimidation of witnesses, and it exhibited an appropriate sensitivity to these Prosecution concerns by extending its case not once, not twice, but thrice, and remaining open to the possibility of granting a further extension upon a showing by the Prosecution of a dramatic change in circumstances. In effect, the Majority approach the appeal by asking whether the Trial Chamber could have done more to assist the Prosecution in securing the attendance of its witnesses, when the relevant area of inquiry was whether, in light of all the circumstances, what it did was reasonable. Second, as a matter of law and principle, what the Majority Opinion amounts to is a substitution of its own discretion for the discretion exercised by the Trial Chamber, and that can only be done where a discernible error on the part of the Trial Chamber can be demonstrated. No error has been demonstrated, since the Trial Chamber addressed the Prosecution’s concerns by granting the Prosecution three extensions of time to enable it to secure the testimony of these witnesses and by keeping open the possibility of granting a further extension upon demonstration by the Prosecution of a dramatic change in circumstances. There is a basic level below which a Trial Chamber’s conduct must not fall. If it does, that constitutes an abuse of discretion. But if it meets that threshold, as it has in this case by granting several extensions and remaining open to the possibility of granting a further extension upon the requisite showing, a determination as to whether other extensions should be granted is a matter of detailed trial management in respect of which the Appeals Chamber must accord deference to the Trial Chamber. It is a matter better left to the Trial Chamber in accordance with the general principle whereby deference is accorded to a Trial Chamber in trial management issues, for the reasons so eloquently expressed in the Milošević case. The Majority Opinion constitutes an overstepping by the Appeals Chamber of its boundaries, and in doing so, confuses the appellate with the trial function. This is a dangerous precedent, which militates against the proper discharge by the Tribunal of its mandate to try persons for serious breaches of international humanitarian law. Third, by prioritising the Prosecution’s right to present its case through its witnesses over the right of the accused to an expeditious trial, the Majority has wrongly interpreted the relationship between Articles 20 and 21 of the Statute, completely ignoring the fact that the rights enumerated under Article 20 are to be applied “with full respect for the rights of the accused” under Article 21(4)."

Nemzetközi Bíróság, Koszovó tanácsadó vélemény július 22-én

A Nemzetközi Bíróság július 22-én fogja kihirdetni tanácsadó véleményét Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása ügyében.

Marko Milanovic egy hosszú és alapos bejegyzésben foglalja össze a főbb jogi kérdéseket.

1138/2010 Korm. határozat és a Lautsi v. Olaszország ügy

A 1138/2010. (VII. 1.) Korm. határozat “Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az olaszországi állami iskolákkal kapcsolatos keresztállítási tilalomra vonatkozó ítéletével kapcsolatos aggályokról” több szempontból is érdekes (Magyar Közlöny, 111. szám 21757. oldal).

Én nem mennék olyan messzire, hogy jogalkotási szégyennek nevezzem a kormányhatározatot -bár az Európa Tanács összekeverése az Európai Tanáccsal azért nem valami elegáns.

A korm. határozat július 1-jei időzítése mindenesetre nem lehetett pusztán a véletlen műve, legalábbis nagyon remélem.

A Lautsi v. Olaszország ügyben 2009. november 23-án hozott ítéletet a strasbourgi bíróság kettes szekciója. Olaszország beadványára 2010. március 3-án a Nagytanács befogadta ügyet és június 30-án meghallgatást tartott. (press release 30 June 2010) A kétórás meghallgatás letöthető innen. Írásbeli észrevételt a következő országok tettek: Bulgária, Ciprus, Görögország, Litvánia, Málta, Monaco, Örményország, Románia, Oroszország San-Marino.

Az új magyar kormány elvileg részletesen kifejthett volna jogi álláspontját. Írásbeli észrevételek megtételére egészen június 3-ig lehetősége lett volna, sőt a határidő meghosszabbítását is kérhette volna.

A bíróság eljárási szabályai szerint (Rule 44):

b) If a Contracting Party wishes to exercise its right under Article 36 § 1 of the Convention to submit written comments or to take part in a hearing, it shall so advise the Registrar in writing not later than twelve weeks after the transmission or notification referred to in the preceding sub-paragraph. Another time-limit may be fixed by the President of the Chamber for exceptional reasons.

4. (a) In cases to be considered by the Grand Chamber, the periods of time prescribed in the preceding paragraphs shall run from the notification to the parties of the decision of the Chamber under Rule 72 § 1 to relinquish jurisdiction in favour of the Grand Chamber or of the decision of the panel of the Grand Chamber under Rule 73 § 2 to accept a request by a party for referral of the case to the Grand Chamber.

(b) The time-limits laid down in this Rule may exceptionally be extended by the President of the Chamber if sufficient cause is shown.

A webcasten (1:13:25-1:36:40 között) a beavatkozó államok képviselőjét, a bíróság előtt kipában megjelenő Weiler professzort lehet hallani.

A meghallgatáson kifejtett jogi álláspontokat Lourdes Peroni foglalja össze itt.

Körkép - nemzetközi büntetőbíróságok Hága/Arusha

Kezdjük egy egészen érdekessel:

A Fulford bíró vezett tanács (Nemzetközi Büntetőbíróság) tegnap felfüggesztette (stay of proceedings) a Lubanga pert, mert az ügyészi hivatal nem hajtotta végre a tanács egyik döntését:

"20. The history set out above reveals two concurrent but essentially different problems. The first - the immediate cause of the present hiatus - is the Prosecutor's unequivocal refusal to implement the repeated orders of this Chamber to disclose the identity of 143 (in highly restricted circumstances, determined by the Chamber). It may well be that this first difficulty is timelimited, in the sense that a delay of a few days or weeks may result in the prosecution's objections evaporating once protective measures, acceptable to 143, have been implemented. No doubt, if that occurs, the Chamber will be asked to continue with the evidence of 321 (and the trial, if it is stayed) because it is proposed that in those altered circumstances he can be questioned by the defence on a fair basis. However, if the identifying information for 143, despite the orders of the Chamber, is not disclosed to the defence, then the Chamber will need to scrutinize the impact of this eventuality in the context of its overall assessment of the evidence in the case, and the fairness of the proceedings against the accused. Notably, the Chamber is currently hearing evidence on a confined, but significant, issue that includes the allegation that the prosecution has knowingly employed, or made use of, intermediaries who influenced individuals to give false testimony, thereby abusing its powers. Failure to disclose information which is relevant for the examination of witnesses testifying in this context is likely to be relevant to defence abuse application.

21. The second problem, however, reveals a more profound and enduring concern. The Prosecutor, by his refusal to implement the orders of the Chamber and in the filings set out above, has revealed that he does not consider that he is bound to comply with judicial decisions that relate to a fundamental aspect of trial proceedings, namely the protection of those who have been affected by their interaction with the Court, in the sense that they have had dealings with the prosecution. Essentially, for the issues covered by Article 68 in this way, he appears to argue that the prosecution has autonomy to comply with, or disregard, the orders of the Chamber, depending on its interpretation of its responsibilities under the Rome Statute framework.

27. No criminal court can operate on the basis that whenever it makes an order in a particular area, it is for the Prosecutor to elect whether or not to implement it, depending on his interpretation of his obligations. The judges, not the Prosecutor, decide on protective measures during the trial, once the Chamber is seized of the relevant issue, as regards victims, witnesses and others affected by the work of the Court, and the prosecution cannot choose to ignore its rulings. It is for the Chamber to determine whether protective measures are necessary (following consultation with the VWU under Article 68(4) of the Statute); their nature; and whether they are consistent with the accused's right to a fair trial. These are issues for the Court, and the Court alone, to determine, having heard submissions and having considered all the information the judges consider necessary and relevant. The Prosecutor now claims a separate authority which can defeat the orders of the Court, and which thereby involves a profound, unacceptable and unjustified intrusion into the role of the judiciary.

28. The Prosecutor has chosen to prosecute this accused. In the Chamber's judgment, he cannot be allowed to continue with this prosecution if he seeks to reserve to himself the right to avoid the Court's orders whenever he decides that they are inconsistent with his interpretation of his other obligations. In order for the Chamber to ensure that the accused receives a fair trial, it is necessary that its orders, decisions and rulings are respected, unless and until they are overturned on appeal, or suspended by order of the Court.

31. Therefore, the Prosecutor has elected to act unilaterally in the present circumstances, and he declines to be "checked" by the Chamber. In these overall circumstances, it is necessary to stay these proceedings as an abuse of the process of the Court because of the material non-compliance with the Chamber's orders of 7 July 2010, and more generally, because of the Prosecutor's clearly evinced intention not to implement the Chamber's orders that are made in an Article 68 context, if he considers they conflict with his interpretation of the prosecution's other obligations. Whilst these circumstances endure, the fair trial of the accused is no longer possible, and justice cannot be done, not least because the judges will have lost control of a significant aspect of the trial proceedings as provided under the Rome Statute framework. Whilst the stay of the proceedings is in place, the Chamber will deal with any application for leave to appeal on this or any related issue that is filed.

32. Otherwise, the Chamber will only entertain submissions regarding the possible application of Article 71 of the Statute at 15.30 on 8 July 2010, and submissions on the accused's detention at 9.30 on 15 July 2010."

A döntést Kevin John Heller egy nagyon kritikus cikkben kommentálta; érdemes hozzáolvasni Göran Sluiter válaszát (lásd a kommentek között)

*** Libanoni Speciális Törvényszék (STL)

Jövő hét kedden ritkaságszámba menő esemény lesz a Libanoni Speciális Törvényszéken (STL): meghallgatást tartanak Jamil El Sayed ügyében. Ő a négy tábornok közül az egyik, akit négy évi vizsgálati fogság után 2009-ben szabadlábra helyezett az STL.

Sayed Libanonban indított eljárást az őt, szerinte, alaptalanul gyanúsító tanúk ellen: az egyetlen bökkenő, hogy az ezt bizonyító iratokat az STL ügyészi hivatala őrzi. El Sayed most ezekhez szeretne hozzájutni. A meghallgatás pusztán arról fog szólni, hogy a törvényszéknek van –e egyáltalán joghatósága az ügy elbírálására (jurisdiction and standing) - Scheduling Order for Hearing.

***

ICTR, Arusha

Jussuf Munyakazi ügyében született elsőfokú ítélet, amit nem lepődnék meg, ha a fellebbviteli tanács megalapozatlanság miatt több pontos is megváltoztatna ().

Az eljárások elhúzódásával kapcsolatos a Bizimungu és tsai ügyben született döntés is. A 2:1 arányban meghozott döntés lényege:

Whether the Chamber’s failure to deliver its judgement 24 months after close of the evidence in this case is sufficient to constitute a violation of Mugiraneza’s right to a trial without undue delay.

Fellebbezési eljárás folytatása és az elsőfokú ítélet hatálya a fellebbező halála esetén - nóvum jogeset Hágából (ICTY)

A Prosecutor v. Rasim Delić ügyben a fellebbviteli tanácsnak abban kellett döntenie, hogy i.) a fellebbezési eljárás során elhunyt, elsőfokon elítélt, fellebbező helyébe harmadik személy beléphet -e, ii.) a fellebbviteli eljárás megszüntetése hogyan érinti az elsőfokú ítélet. Az ICTY honlapján ma megjelent döntés szerint: harmadik személy nem folytathatja az eljárást, s az a vádlott halála nem érinti az elsőfokú ítélet hatályát, azaz

"13 The above overview shows that there is no general principle that is consistently followed in the majority of jurisdictions as to the finality of the trial judgment in the event that the proceedings are terminated following the death of an appellant. For this reason, as well as bearing in mind the specific realities of, and the particular procedures before, this Tribunal, the Appeals Chamber cannot discern any prevalent approach, let alone identify any rules of customary international law, that would be directly applicable to the situation at hand.

14. The Appeals Chamber considers that the approach followed in certain national jurisdictions, where convictions entered by a court of first instance are vacated following the death of an appellant, is not compatible with the essence of the appellate proceedings before this Tribunal. In his regard, the Appeals Chamber has clarified, although not directly in relation to the matter at and, that the presumption of innocence does not apply to persons convicted by Tonal Chambers pending the resolution of their appeals.36 This interpretation of the Appeals Chamber's jurisprudence is further consistent with the standard of review applicable in appellate proceedings whereby the appealing party has the burden of showing an error of law or of fact that invalidates the trial judgement, or leads to a miscarriage of justice, rather than attempting to initiate a trial de novo.37 This burden is clearly different from the one operative at trial, where the presumption of innocence does apply and the Prosecution has to prove its case beyond reasonable doubt.

15. Having found that the death of an appellant results in the termination of proceedings and given that no appeal judgement can be rendered in this case, nothing can undermine the finality of the Trial Judgement. As a consequence, the Trial Judgement shall be considered final".

A magyar Be. (1998. évi XIX. tv) a következőképpen rendelkezik:

43. § (6) Ha e törvény a terhelt hozzátartozójának (örökösének) indítványtételi jogot biztosít, a hozzátartozó (örökös) jogaira a terhelt jogai megfelelően irányadóak.

373. § (1) A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az eljárást megszünteti,

a) a vádlott halála, elévülés vagy kegyelem miatt

Nem teljesen világos, s kommentár nélkül nem tudom megállapítani, hogy itt a fellebbezési eljárás során elhunytról, vagy más esetről van szó.

Érdekes lenne tudni, hogy az ICTY fellebbviteli tanácsa miként döntene, ha egy egyenesági rokon nyújtana be felülvizsgálati kérelmet (review proceedings). A magyar jog erre mindenképp lehetőséget ad:

409. § (2) A terhelt javára perújítási indítványt terjeszthet elő

f) a terhelt halála után egyenesági rokona, testvére, házastársa vagy élettársa.

417. § (1) Felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosult

f) a terhelt halála után egyenesági rokona, testvére, házastársa vagy élettársa.

Gyanúsítottak rabláncon, bilincsben Strasbourgból nézve

Már többször felmerült bennem, hogy (pl.) a gazdasági bűncselekménnyel gyanúsított személyek őrizetbe vételekor vagy rendőrségi kihallgatásra kísérésekor (legutóbb Hagyó Miklóst láttam így villódzó kamerák kereszttüzében ) mi szükség a rabláncra, bilincsre. Szerintem, ha a gyanúsított nem jelent biztonsági kockázatot, ezek a gyanúsított veszélyességét, vagy a bűncselekmények súlyosságát demonstrálni hivatott kényszerintézkedések nem egyezménykonformak.

Ugyan a következő ügyek a bírósági eljárásra vonatkoznak, ám szerintem analógiával bátran kiterjeszthetőek a fentebbi esetekre.

- A Gorodnichev v. Russia (no. 52058/99, 24 May 2007) a ECtHR megalázó bánásmódnak minősítette, amikor a vádlottnak a tárgyalás során végig bilincsbe verve kellett lennie:

105. Pour justifier cette mesure sur le terrain de l'article 3, le Gouvernement soutient qu'elle était nécessaire à la protection de la sécurité du public qui n'était pas séparé du box du requérant par une barrière. Toutefois, il ne fournit aucun argument quant au comportement du requérant et n'indique à aucun moment ce qui faisait penser que l'intéressé constituerait un danger pour le public présent dans la salle. Pour sa part, la Cour ne discerne rien dans le dossier pouvant laisser supposer que l'absence de menottes lors de la comparution du requérant devant le tribunal de Kirovskii pourrait faire craindre un risque de violence, de dommage, de fuite ou encore d'atteinte à la bonne administration de la justice. Elle n'estime pas dès lors que le recours aux menottes avait pour objet de restreindre l'intéressé de manière raisonnable (voir, a contrario, D.G. c. Irlande, précité, § 99 in fine) et considère que cette mesure était disproportionnée au regard des nécessités de la sécurité, invoquées par le Gouvernement (cf. Hénaf, précité, § 56).

- A hármas szekció 2010 június 15-ei döntésében pedig a vádlott “ketrecben” tartását minősítette megalázó bánásmódnak (Ashot Harutyunian v. Armenia, no. 34334/04)

126. the Court notes that the applicant was kept in a metal cage measuring around 3 sq. m during the entire proceedings before the Court of Appeal. The Court does not share the Government's view that this measure was justified by security considerations. Nor is there any material in the case file to support the Government's position. In particular, contrary to what the Government claim, no specific reasons were given by the Court of Appeal in justifying the necessity of keeping the applicant in the metal cage. Indeed, in refusing the applicant's relevant motion, the Court of Appeal simply made a general reference to security considerations, without providing any detailed reasons as to why the applicant's release from the metal cage would endanger security in the courtroom.

128. The Court observes that the proceedings before the Court of Appeal lasted from March to May 2004 and at least twelve public hearings were held. The applicant alleged, which the Government did not dispute, that the hearings lasted on average about four hours. During this period the applicant was observed by the public, including his family and friends, in a metal cage. The Court considers that such a harsh appearance of judicial proceedings could lead an average observer to believe that an extremely dangerous criminal was on trial. Furthermore, it agrees with the applicant that such a form of public exposure humiliated him in his own eyes, if not in those of the public, and aroused in him feelings of inferiority. Moreover, such humiliating treatment could easily have had an impact on the applicant's powers of concentration and mental alertness during the proceedings bearing on such an important issue as his criminal liability (see, mutatis mutandis, Ramishvili and Kokhreidze, cited above, § 100).

- Szintén a hármas szekció döntött úgy a Jiga c. Roumanie (no 14352/04, 16 March 2010) ügyben, hogy sérti az ártatlanság vélelmét, ha az elítéltnek rabruhában kell megjelennie a bíróságon.

102. La Cour estime que cette mesure a été d'autant plus préjudiciable pour le requérant que sa coïnculpée D.F. a participé aux audiences en vêtements civils. Or, dans ce contexte, l'image du requérant en vêtements pénitentiaires était susceptible de renforcer au sein de l'opinion publique l'impression de sa culpabilité.

103. A la lumière de ce que précède et compte tenu de ce qu'elle a déjà jugé qu'une telle pratique pouvait porter atteinte à la présomption d'innocence (Samoilă et Cionca précité, §§ 99-100), la Cour conclut qu'il y a eu violation du principe de la présomption d'innocence, garanti par l'article 6 § 2 de la Convention. Ayant statué sur le problème principal soulevé au regard du droit à la présomption d'innocence, la Cour n'estime pas nécessaire d'examiner, dans ce contexte, l'argument du requérant selon lequel il était amené aux audiences menotté.

„Véres vasárnap” bizottság jelentése, 1972 Londonderry

Nagy Britannia történetének legdrágább (205 millió font) tényfeltáró bizottsága június közepén hozta nyilvánosságra 10-kötetes monumentális jelentését:

"The object of the Inquiry was to examine the circumstances that led to loss of life in connection with the civil rights march in Londonderry on 30th January 1972. Thirteen civilians were killed by Army gunfire on the day. The day has become generally known as Bloody Sunday, which is why at the outset we called this Inquiry the Bloody Sunday Inquiry. In 1972 Lord Widgery, then the Lord Chief Justice of England, held an inquiry into these same events".

1998-ban Blair a következő indokok alapján hívta életre az újabb vizsgálóbizottságot:

"Bloody Sunday was different because, where the state's own authorities are concerned, we must be as sure as we can of the truth, precisely because we pride ourselves on our democracy and respect for the law, and on the professionalism and dedication of our security forces.

This has been a very difficult issue. I have re-read Lord Widgery's report and looked at the new material. I have consulted my colleagues most closely concerned. We have considered very carefully whether it is appropriate now to have a fresh inquiry into the events of Bloody Sunday. I should emphasise that such a new inquiry can be justified only if an objective examination of the material now available gives grounds for believing that the events of that day should be looked at afresh, and the conclusions of Lord Widgery re-examined.

I have been strongly advised, and I believe, that there are indeed grounds for such a further inquiry. We believe that the weight of material now available is such that the events require re-examination. We believe that the only course that will lead to public confidence in the results of any further investigation is to set up a full-scale judicial inquiry into Bloody Sunday".

Terrorizmus támogatása - figyelemkeltő ítélet a SCOTUS-ról

A Holder v. Humanitarian Law Project ügyben a következő volt az eldöntendő kérdés:

"As the litigation now stands, plaintiffs challenge §2339B’s prohibition on providing four types of material support—"training," "expert advice or assistance," "service," and "personnel"-asserting violationsof the Fifth Amendment’s Due Process Clause on the ground that thestatutory terms are impermissibly vague, and violations of their First Amendment rights to freedom of speech and association. They claimthat §2339B is invalid to the extent it prohibits them from engaging in certain specified activities, including training PKK members to use international law to resolve disputes peacefully; teaching PKK members to petition the United Nations and other representative bodies for relief; and engaging in political advocacy on behalf of Kurds living in Turkey and Tamils living in Sri Lanka".

Egy másik érdekes ítélet pedig a U.S. Court of Appeals for the 2nd Circuit-ról (Hazi-v.-Bank-Melli-Iran).

Helyreállító igazságszolgáltatás - tanulmánykötet

Ahogy arról a jogi fórum beszámolt, magyar és angol nyelven is letölthető a helyreállító igazságszolgáltatás európai jogi gyakorlatát bemutató tanulmánykötet.

A nemzetközi diplomácia boszorkánykonyhájában - ICC Statútum felülvizsgálati konferencia

Schabas professzor ICC - Review Conference blogja igazi csemege azoknak, akik óráról-órára szeretnének végigkövetni egy nemzetközi szerződésmódosítást.

Utóhang a 2010-es országgyűlési választásokon fennakadást okozó igazolással szavazásról

Az első fordulóban igazolással szavazók által kialakult helyzetről már széltében-hosszában lehetett olvasni, köztük itt a blogon is. Arról is (nagyon röviden) cikkezett a sajtó, hogy az OGY nem fogadta el a választások lebonyolításával kapcsolatos OVB és önkormányzati miniszteri jelentéseket. De hogy pontosan mi is állt ezekben, arról nem.

A jelentések nagyon szikárak (főleg, ha összehasonlítjuk a május 6-i brit választási bonyodalmakat vizsgáló Electoral Commission közbenső jelentésével, lásd alább bővebben), amit Szigeti Péter a plénum előtt ennyivel egészítette ki:

„Negyedszer: komoly alkotmányossági problémákat vetett fel és bizonyos feltételek beállta esetén végrehajthatatlannak bizonyult az igazolással szavazás intézménye. Eltérően ugyanis a 2008-as népszavazástól vagy a 2009-es európai parlamenti választásoktól vagy az idei országgyűlési választás második fordulójától, a 600, maximum 1200 szavazóra méretezett szavazóköröket túlterhelték az igazolással szavazásra várakozók létszámai. Ugyanis 2245, 2010, 2100 vagy 1900-as nagyságrendben jelentek meg igazolással szavazni, s lényegében itt egy szűk keresztmetszet keletkezett. A jogalkotó annak idején elmulasztotta megfelelő hatástanulmányokkal vizsgálni az igazolással szavazás lehetőségének ezen beálltát adott szabályozási feltételek között.

Az Országos Választási Bizottság ezúton fejezi ki köszönetét a választási bizottságok és a választási irodák minden tagjának a választások lebonyolításában végzett felelősségteljes munkájáért. Nagyra értékeli, hogy az Országos Választási Iroda az előzetes választási eredmények gyors összesítését kifogástalanul oldotta meg. Ugyanakkor voltak fennakadások az első forduló szavazási napján az információáramlással, mert az igazolásra kijelölt szavazókörök esetében a sorok nagyságáról csak pontatlan, alábecsült, illetőleg téves információk álltak a bizottság rendelkezésére” (OGY napló, május 14.)

Varga Zoltán önkormányzati miniszter ennél egy fokkal önkritikusabb volt:

„Az első fordulóban néhány külképviseleten és 23 szavazókörben hosszú sorok alakultak ki. Az Országgyűlés 2007-ben módosította az igazolással szavazás törvényi szabályait: a törvényalkotó településenként egy kijelölt szavazókörben tette lehetővé az igazolással való szavazást. Az országgyűlési választáson első ízben most, az első fordulóban szembesülhettünk azzal, hogy szűk a feltételrendszer, így több kijelölt szavazókörben hosszú ideig sorba kellett állni, egyesekben csak jóval 19 óra után fejeződött be a szavazás. Az Országos Választási Iroda az Országos Választási Bizottság kampánycsendre vonatkozó álláspontját figyelembe véve az előzetes eredményeket csak 22 óra 35 perckor, a szavazatösszesítés mintegy 99 százalékánál tette közzé. Ez a választási eredmények 19 órai közvetítésére felkészült médiát váratlanul érte, értetlenséget, türelmetlenséget váltott ki szerkesztőkből és közönségből egyaránt. Úgy vélem, mindezért utólag is meg kell követni az eredményre kíváncsi nézőket és a média dolgozóit. Korábban fel kellett volna hívni a figyelmet arra, hogy törvénymódosítás folytán a kijelölt szavazókörökben sorban állás, a szavazás elhúzódása lehetséges.

Meggyőződésem, hogy az OVI és az OVB a választás törvényes befejezése érdekében helyesen döntött az adott helyzetben. […] Tisztelt Ház! A választás második fordulója előtt az Országos Választási Iroda vezetője intézkedést adott ki a sorban állás csökkentése érdekében. A törvény betűjének bátrabb értelmezésével a kijelölt szavazóköri adminisztrációt egyszerűsítő miniszteri rendeletmódosításra is sor került. Mindezek és a széles körű tájékoztatás az alacsonyabb részvétel mellett a második fordulóban a kijelölt szavazókörökben is gördülékeny, problémamentes szavazást eredményeztek. A tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy az igazolással szavazás hatályos törvényi szabályozásának módosítására is szükség van”. (OGY napló, május 14.)

De hogy dicséret is illesse az OVB-t. Ahogy azt a május 6-i brit választások mutatták, az OVB egyik jogértelmezéséből akár Európa is tanulhatna.

A brit jogszabályok és bírói gyakorlat szerint, azok a szavazók, akik a szavazás lezárultáig nem kapják meg szavazócédulájukat (ballot paper) nem szavazhatnak. A brit választási bizottság (Electoral Commission) útmutatása szerint: „no one may be issued with a ballot paper after 10pm even if they are inside the polling station and waiting to receive their ballot paper”. A kialakult hosszú sorok miatt így több száz szavazásra jogosult nem tudta leadni voksát - ők most kártérítési pereket indítanak.

Az OVB 3/2010. állásfoglalása pedig megoldott volna sok mindent, ugyanis szerintük (teljesen helyesen) „a Ve. 71. § (1) bekezdésének az az eljárás felel meg, ha a szavazatszámláló bizottság a 19.00 óráig a szavazás céljából megjelent, még sorban álló valamennyi választópolgár részére biztosítja a szavazás lehetőségét”. Egyébként hasonló gyakorlat dívik Új-Zélandon és Kanadában is.

Nagy Britanniához képest tehát összességében jól vizsgáztak választási szerveink. Ahol javulást várhatnánk az az Electoral Commission jelentéséhez fogható részletes elemzés készítése.

Elítéltek szavazati joga

Ahogy arról már korábban írtam, az Alkotmány 70. § (5) bekezdéses szerint: „nincs választójoga annak, a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll, szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti”. Az elítéltek választójogának „automatikus” megfosztása miatt az Európa Tanács miniszteri tanácsa pár napja (ismét) elmarasztalta Nagy Britanniát: „that despite the repeated calls of the Committee, the United Kingdom general election was held on 6 May 2010 with the blanket ban on the right of convicted prisoners in custody to vote still in place”. (Decision 18, 2010. június 3.).

Strasbourgi döntés a német gyermekgyilkosság ügyben: még közvetlen életveszély esetén sem szabad kínzással fenyegetni a gyanúsítottat

A strasbourgi emberi jogi bíróság Nagytanácsa június elején hozta meg ítéletét a Gäfgen v. Germany (Application no. 22978/05, 11-6 arányú döntés) ügyben:

10. J. was the youngest son of a banking family in Frankfurt am Main. He got to know the applicant, a law student, as an acquaintance of his sister.

11. On 27 September 2002 the applicant lured J., aged eleven, into his flat in Frankfurt am Main by pretending that the child's sister had left a jacket there. He then killed the boy by suffocating him.

12. Subsequently, the applicant deposited a ransom note at J.'s parents' place of residence stating that J. had been kidnapped and demanding one million euros. The note further stated that if the kidnappers received the ransom and managed to leave the country, then the child's parents would see their son again. The applicant then drove to a pond located on a private property near Birstein, approximately one hour's drive from Frankfurt, and hid J.'s corpse under a jetty.

13. On 30 September 2002 around 1 a.m. the applicant picked up the ransom at a tram station. From then on he was under police surveillance.
He lodged part of the ransom money into his bank accounts and hid the remainder of the money in his flat. That afternoon, he was arrested at Frankfurt am Main airport with the police pinning him face down on the ground.

14. After having been examined by a doctor at the airport's hospital on account of shock and skin lesions, the applicant was taken to the Frankfurt am Main Police Headquarters. He was informed by detective officer M. that he was suspected of having kidnapped J. and was instructed about his rights as a defendant, notably the right to remain silent and to consult a lawyer. He was then questioned by M. with a view to finding J. Meanwhile, the police, having searched the applicant's flat, found half of the ransom money and a note concerning the planning of the crime. The applicant intimated that the child was being held by another kidnapper. At 11.30 p.m. he was allowed to consult a lawyer, Z., for thirty minutes at his request. He subsequently indicated that F.R. and M.R. had kidnapped the boy and had hidden him in a hut by a lake.

15. Early in the morning of 1 October 2002, before M. came to work, Mr Daschner (D.), Deputy Chief of the Frankfurt police, ordered another officer, Mr Ennigkeit (E.), to threaten the applicant with considerable physical pain, and, if necessary, to subject him to such pain in order to make him reveal the boy's whereabouts. D.'s subordinate heads of department had previously and repeatedly opposed such a measure (see also paragraph 47 below). Detective officer E. thereupon threatened the applicant with subjection to considerable pain at the hands of a person specially trained for such purposes if he did not disclose the child's whereabouts. According to the applicant, the officer further threatened to lock him into a cell with two huge black men who would sexually abuse him. The officer also hit him several times on the chest with his hand and shook him so that, on one occasion, his head hit the wall. The Government disputed that the applicant had been threatened with sexual abuse or had been physically assaulted during the questioning.

16. For fear of being exposed to the measures he was threatened with, the applicant disclosed the whereabouts of J.'s body some ten minutes thereafter.

107. In this connection, the Court accepts the motivation for the police officers’ conduct and that they acted in an attempt to save a child's life. However, it is necessary to underline that, having regard to the provision of Article 3 and to its long-established case-law (see paragraph 87 above), the prohibition on ill-treatment of a person applies irrespective of the conduct of the victim or the motivation of the authorities. Torture, inhuman or degrading treatment cannot be inflicted even in circumstances where the life of an individual is at risk. No derogation is allowed even in the event of a public emergency threatening the life of the nation. Article 3, which has been framed in unambiguous terms, recognises that every human being has an absolute, inalienable right not to be subjected to torture or to inhuman or degrading treatment under any circumstances, even the most difficult.

108. …Contrasting the applicant's case to those in which torture has been found to be established in its case-law, the Court considers that the method of interrogation to which he was subjected in the circumstances of this case was sufficiently serious to amount to inhuman treatment prohibited by Article 3, but that it did not reach the level of cruelty required to attain the threshold of torture.

Ítélet magasrangú szerb tisztek ellen - Srebrenica

A máltai Agius bíró által elnökölt tanács tegnap ítéletet hirdetett a srebrenicai mészárlást végrehajtó különböző katonai alakulatok vezetőinek ügyében. A Popović és társai ügyben két életfogytig tartó börtönbüntetést, valamint továbbá 87 év börtönbüntetést (35, 19, 17,13, 5) szabtak ki a bírók. A 882 oldalas elsőfokú ítélet letölthető az ICTY honlapjáról.

Új Ptk - 2010

Az 1129/2010. (VI. 10.) Korm. határozat az új Polgári Törvénykönyv megalkotásáról rendelkezik. A http://www.ujptk.hu/ pedig egy nagyon informatív kis honlapnak tűnik.

Nemzetközi Büntetőbíróság felülvizsgálati konferencia (május 31-jún 11.)

Tegnap nyílt meg az ugandai Kampalában a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát felülvizsgálni hivatott diplomáciai konferencia (The Review Conference of the Rome Statute). A június 11.-ig tartó megbeszéléseken a delegátusoknak a következő témákban kell dűlőre jutniuk: az agresszió, mint nemzetközi bűncselekmény fogalmának az elfogadása, új háborús bűncselekmények kodifikálása, a 124. szakasz felülvizsgálata.

A német alkotmánybíróság döntése a görög pénzügyi mentőcsomagról

Néhány órával az után, hogy a Bundestag elfogadta a Görögországnak szánt pénzügyi mentőcsomagról szóló törvényt, öt német professzor alkotmányjogi panaszt (Verfassungsbeschwerde) nyújtott be a német szövetségi alkotmánybíróságon (Bundesverfassungsgericht), és kérték a törvény hatálybalépésének felfüggesztését (einstweilige Anordnung). A BVerfG még aznap este (2 BvR 987/10. számú döntésében) elutasította az utóbbit - az alkotmányjogi panaszról pedig csak hónapokkal később várható döntés.