A nürnbergi tanú
„Végig azon gondolkodtam, hogy miért is vagyok
itt hadifogolyként. Mivel az amerikai odaadó nép és semmi helytelen dolgot nem
csinálna, az egyetlen lehetséges magyarázat szerintem az, hogy amíg az
amerikaiaknál vagyok, addig sem kerülök a bolsevikok kezére” – elmélkedett
sorsáról Horthy Miklós tört angolsággal amerikai kihallgatói előtt 1945.
október 22-én. A volt kormányzó ekkor már egy hete tudta, hogy az
amerikai főügyész, Robert Jackson nem vádlottként, hanem csak tanúként számol
vele a nürnbergi háborús főbűnösök perében.
A 77 éves Horthy mögött mozgalmas hónapok
álltak. A sikertelen átállási kísérlet után a kormányzói családot a
bajorországi Weilheim mellett, egy barokk kastélyban tartották fogva a németek.
Horthy elmondása szerint éjjel-nappal a Gestapó emberei vigyáztak rá és
családjára. Még akkor is, amikor kiment játszani a kertbe az unokájával. Itt
tartózkodtak 1945. május elején, amikor az amerikai hadsereg katonái a városba
érkeztek. A volt kormányzó beszámolója szerint az amerikaiak megérkezése előtt
három nappal az egyik Gestapó őr, akivel eléggé jó viszonyba került, egy
Hitlertől származó írásbeli parancsot mutatott neki, amin az állt, hogy végezni
kell vele és családjával. Erre, mint hozzátette, azonban nem került sor a
szövetségesek gyors előrenyomulásának köszönhetően. Május 2. és december 17.
között Horthy Miklós különböző amerikai hadifogolytáborokba került (Augusburg,
Lesbois, Mondorf, Wiesbaden, Oberursel, Nürnberg). Ezután ismét Weilheilmben,
majd 1949 januárjától Portugáliában élt.
Horthy önvallomásai 1945 után
Horthy Miklós 1945 után számos alkalommal
kifejtette, hogy mit is gondol Magyarország és saját második világháborús
szerepéről. A volt kormányzót az amerikaiak 1945-ben többször is kihallgatták
Nürnbergben. Eleinte a náci vezetőkről, majd a magyar vonatkozású ügyekről
kérdezték (július 17., augusztus 27., október 15., 22. és 26., november 20. és
26.). Mivel azonban vallomásait jelentéktelennek tartották, még tanúként sem
idézték be a német háborús főbűnösök perében, jegyzőkönyvezett tanúvallomását
azonban felhasználták az eljárásban. 1948. március 4-én a nyolcvan éves Horthy
ismét Nürnbergben volt. Ezúttal az ún. miniszterek perében kellett tanúskodnia.
Az amerikai megszálló hatóság által indított perben többek között Edmund
Veesenmayer, Magyarország volt teljhatalmú birodalmi megbízottja ült a
vádlottak padján.
A kihallgatási jegyzőkönyvek jól mutatják, hogy
Horthy emlékezete időnként kihagyott, ő maga is hivatkozott erre, elsősorban a
dátumokkal nem volt tisztában. Az 1948-as perben az ügyészség kérésére például
negyvenöt percenként szünetet tartott a bíróság, hogy Horthy ki tudja magát
pihenni, össze tudja szedni a gondolatait. A volt kormányzót egészségi
állapotára tekintettel menye és egy ápoló is elkísérte Nürnbergbe. Horthy a
saját, illetve a kormánya felelősségét akár csak messziről is firtató
kérdésekre gyakran elkalandozott, olyan válaszokat adott, amelyek csak részben,
esetleg egyáltalán nem kapcsolódtak azokhoz. E forrásokból (is) világosan
megállapítható, hogy Horthy Miklós nem nézett szembe az 1944 előtti szerepével,
nem volt képes önkritikára, nem vállalt felelősséget a döntéseiért, illetve
önfelmentő magyarázatokat adott. Visszatérő eleme volt mondanivalójának, hogy
az ország kényszerpályán mozgott, másképpen nem történhettek volna az
események, illetve, hogy nem avatták be döntésekbe, megtévesztették vagy
egyszerűen eltitkoltak előle információkat".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése