2012. szeptember 13-án egy hosszú
beszélgetést folytattam a Biszku-, és Csatáry ügyekről, a sajtó és a
politikusok felelősségéről. Az interjú teljes leirata elérhető a Galamuson. Alább néhány főbb gondolat:
B.GY: És hogy jutott ez eszébe?
Mert ez egyértelműen valamiféle politikai fellépésnek tűnik, még akkor is, ha
Ön nemzetközi jogász és jogi szempontból közelítette meg a kérdést. A
Biszku-ügyben feljelentést tenni és a kormány számára törvényjavaslatot írni,
ez valamiféle politikai akciónak látszik.
G. Á: Igen, sajnálatos, hogy ezt
politikai kiállásként vagy politikailag értékelték, de most már igazából nem.
Én magánszemélyként dolgoztam ki ezeket a javaslatokat, magánszemélyként
kutattam, nekem semmifajta kapcsolatom nem volt egyetlen politikai párttal sem.
Minden politikai pártnak mindig elküldtem a feljelentéseket, az ügyészség
határozatait, és ennek semmifajta politikai érdeke vagy indoka nem volt. Úgy
gondolom, hogy ezekben a kérdésekben a politikának semmi keresnivalója nincsen.
Sajnálatos, hogy nálunk politikusok tesznek feljelentést olyan fontos
társadalmi és történelmi kérdésekben, ami nem az ő asztaluk. Az Országgyűlés és
a politikusok feladata az, hogy a kellő jogi hátteret biztosítsák ahhoz, hogy a
jogalkalmazók, az ügyészség, a bíróság el tudja végezni a munkáját. Illetve
azok a társadalmi szervezetek, sértettek – akár a Csatáry-ügyben, akár a
Biszku-ügyben – jogorvoslattal tudjanak élni azokkal a feltételezett elkövetőkkel
szemben, akik őket akár ötven vagy hatvan évvel ezelőtt is súlyosan
megsértették.
B.Gy: A Biszku-ügy után jött a Csatáry-ügy. Ön
abban is exponálta magát, és sokszor nagyon határozottan állást is foglalt,
próbálta a dolgokat előrébb vinni. Ezáltal az egyoldalúnak látszó politikai
beállítottság rögtön megdőlni látszott, és akkor a másik oldalról kezdték el
bírálni, hogy mit ugrál annyit, és miért próbálja bíróság elé vinni ezt a
szegény öregembert. De itt most valóban két, szinte egyidős ember ügyéről van
szó, egy feltételezett háborús bűnösről és egy másik feltételezett ugyancsak
háborús bűnösnek nevezett politikai vezetőről.
G.Á: Igen.
B.GY: A dolog valóban ennyire
egyforma, mint amilyennek kívülről látszik?
G. Á: Már 2009 óta foglalkozom a
holokauszt kutatásával, egy kutatócsoportot vezetek a Holokauszt Emlékközponton
belül, tehát ez a téma nem állt tőlem olyan messze. Úgy gondolom, hogy ezeket
az ügyeket és az összes az elmúlt ötven, hatvan, hetven évben történt sérelmet
megfelelő módon kell kezelni, és nem szabad őket párhuzamba állítani. Az
egyetlen párhuzam, amit látok a Csatáry- vagy a Biszku-ügyben, hogy az állam
által szervezett és állam által támogatott bűncselekmény-sorozat feltételezett
elkövetői. Ezeket a bűncselekményeket nem egy motoros banda tagjaként követték
el vagy nem sorozatgyilkosokról van szó, hanem az állam által felkent
tisztségviselők, legyen az a kassai rendőrkapitányság egyik rendőrfogalmazója
vagy egy nagyon magas rangú politikai vezető, belügyminiszterként Biszku Béla.
Az állam teljes támogatása és védelme alatt tudták elkövetni ezeket a
bűncselekményeket. A demokratikus magyar jogállamnak pedig az a kutya
kötelessége – nemcsak alkotmányos, hanem nemzetközi jogi is –, hogy ezekkel az
emberekkel szemben tisztességes és jogállami nyomozásokat folytasson le […]
B. GY: Gellért úr, az az érzésem,
hogy Önből politikus lesz előbb-utóbb.
G.Á: Meg szeretnék maradni a
szakmai kaptafánál, mert sokkal hitelesebbnek lehet maradni ilyen ügyekben. De
ha megengedi, akkor hadd térjek egy kicsit arra vissza, hogy mennyire szükség
lenne egy ilyen intézetre. Nálunk van Holokauszt Emlékközpont, van Terror Háza,
vannak kutatóintézetek. De amikor megszűnt ez a lex Biszku, ezzel párhuzamosan
szüntették meg gyakorlatilag az 1956-os Intézetet és telepítették át az
Országos Széchenyi Könyvtárba. Ez semmilyen szempontból nem értelmes húzás.
B.GY: Csak a liberálisok fészkét
akarták vagy megszüntetni vagy jelentéktelenségbe taszítani.
G.Á: Említette, hogy a jobboldali
sajtó, amikor a Csatáry-üggyel kezdtem el foglalkozni, mennyire maliciózusán
jegyezte meg, hogy na ne, most másik oldalra is elkezdett dolgozni. Én azt
veszem észre – és nagyon sok jobboldali újságíróval beszélgettem –, hogy a
Biszku-ügyet a baloldali sajtó agyonhallgatta. Ezt sajnos el kell mondani, mert
mindenki – Ön is – a politikai szándékot említette ebben az ügyben, pedig
szerintem belátható, hogy ha valaki rendkívül súlyos bűncselekményeket követ
el, akkor az ő megbüntetése mögött – ha csak nincsen valami kirívó politikai lóláb
– feltételezni szerintem mindenfajta bizonyíték nélkül nem érdemes, főleg ha
ezt valaki a semmiből előbukkanva csinálja. Én tényleg minden dokumentumot,
iratot, határozatot feltettem az internetre még aznap, amikor megjelent. Tehát
mindenki ellenőrizhette, hogy mi történik éppen, hogy az ügyészség hogyan
reagál, én hogyan reagálok, ez a folyamat hogyan folyik. A jobboldali sajtóban
vettem észre, hogy most rendkívül korrekt módon számoltak be a Csatáry-ügyről,
engem is felhívtak, a sajtótájékoztatón is ott voltak, és legfontosabb
feladatnak azt látom az én munkámban – amit magánemberként, és ezt azért tegyük
hozzá, hogy ingyen csinálok –, hogy valahogy ezt a társadalmi árokásást
megszüntessük. Próbáljunk letenni először egy pallót. Aztán még egy pallót. És
ezekben a történelmi kérdésekben próbáljuk meg a nemzeti minimumot, tehát
ismerjük el, hogy a másik oldalon, másik vélt oldalon, minden oldalon vannak
bűnösök.
B. GY: Ez így van, ez
természetes. És nem árt, ha tudjuk, hogy kik ők és miben voltak bűnösök, milyen
bűnöket követtek el. Ezért mondom, hogy ha ezt ilyen elokvensen adja elő nekem,
ilyen szenvedéllyel és energiával, előbb-utóbb politikus lesz Önből. Ami nem
baj, mert nagyon nagy szükség van arra, hogy a politikusok higgyenek az
ügyeikben és még szakértelmük is legyen hozzá, hogy képviselhessék.
G.Á: Igen. Az előbbi
beszélgetésében merült ez fel, hogy hol vannak a szakértők és hol vannak az
értelmes megnyilatkozások. Én is szeretném, ha nemcsak én nyilatkoznék ezekben
az ügyekben, hanem lennének olyan történészek, szakértők, társadalomtudósok
vagy bárkik, akik ezekben az időkben megszólalnak, és nemcsak megszólalnak,
hanem elmennek a levéltárakba. Amióta a Biszku-ügy folyik, azóta egyetlenegy
cikk jelent meg Biszku Bélával kapcsolatban. Nem az történt, hogy mindenki
elment a levéltárakba, utánanézett, és feltárta ezeket az iratokat, hanem
megint a csönd volt. Csatáry Lászlóval kapcsolatban ugyanez volt. Amikor
kiderült, hogy meggyanúsították őt, illetve nyomozás folyik vele szemben,
elmentem a kassai levéltárba, és feltártam a teljes iratanyagot, mert tudtam,
hogy ezt más nem fogja megcsinálni. Nagyon fontos dolog, hogy ezekben az
ügyekben nemcsak beszélni, hanem tenni is kell, és erre lennének intézmények,
amik súlyos százmilliókat kapnak a magyar államtól.
B.GY: Akkor mi most azért
beszéltünk, hogy tegyenek is érte.
G. Á: Így van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése