készíti: Gellért Ádám
email/elérhetőség: gadam107@yahoo.com

“The only necessary for "evil" to triumph is for a few good men to do nothing”


2009. május 25., hétfő

Első Moot Court Verseny az ICTY-on

Április hónapban részt vettem az első ICTY moot court vagy inkább mock trial versenyen. A gyakornokoknak és jogi asszisztenseknek meghirdetett verseny egy teljes ICTY pert szimulált elejétől a végéig. A dosszié (vádirat és a tanúvallomások) 70 oldalt tettek ki. A három-vádlottas ügyben a mi csapatunk (Carlijn Ruers, Katherine Iliopoulos és jómagam) képviselte az ügyészséget és végül megnyerte a versenyt.


Az első héten az opening statement-ek hangzottak el, a második és harmadik héten tanúmeghallgatások zajlottak (direct-, cross-, és re-examination, valamint kérdések a bench-től), a negyedik héten pedig a closing argument-eket hallhatta a főleg gyakornokokból és az International Criminal Law Bureau jogászaiból álló hallgatóság.


A szerda esténként, fél 8 és 10 között zajló versenyt az ICTY rendkívül lelkes bírói elnökölték három-tagú tanácsban eljárva: Judge Iain Bonomy (többek között a Karadzic per bírája), Judge Kevin Parker, Judge Alphons Orie, Judge Bakone Justice Moloto, Judge Flavia Lattanzi, és Judge Frederik Harhoff.


A hármas számú, legnagyobb ülésteremben, csak úgy, mint egy igazi perben, videón rögzítették a résztvevők minden egyes meg/felszólalását. Az első alkalommal nagyon figyelni kellett, hogy mindent jól csináljon az ember: a mikrofon használata, arra hogy ne akadjon bele az ember keze a fekete és irtózatosan elméretezett robe ujjába (plusz a fehér bib, ami egyesek szerint csak egy ’freekin’ snippet); arra hogy rendesen álljon a irattartó; hogy végül is mindent elmondjon amit szeretett volna, s legfőképp arra, hogy épkézláb válaszokat adjon Moloto vagy Bonomy bírók gyors egymásutánban feltett kérdéseire (ezt hívják úgy, hogy grilled).


Hetente írásbeli beadványokat is el kellett készíteni, és persze prezentálni a Team saját álláspontját. Az adversarial rendszerben főleg a felek vitája folyik, de ezen a versenyen a bírók jóval aktívabbak voltak, mint élőben. Az ellenfél tanúkihallgatása alatt gyorsan meg/ki kellett tanulni az objection my Honour praktikáját. Ennek a tudományát a common law jurisdiction-ben legalább fél évig hallgatják a diákok: a gyorsaság elképesztően fontos, na meg az, hogy elmagyarázd a bírónak, hogy miért is ne engedje meg, hogy a tanú válaszoljon a kérdésre. Amikor meg te kapsz egy objection-t akkor ugyan néhány másodperccel több időd van, hogy kitaláld a választ, de így sem könnyű.


A versennyel párhuzamosan egy tréningen is részt vettünk, ahol az International Criminal Law Bureau gyakorlott és az ICTY/ICC/SCSL előtt praktizáló ügyvédei tartottak felkészítő szemináriumokat és szórakoztattak jobbnál jobb történeteikkel.

2009. április 28., kedd

A sertésinfluenza és a nemzetközi jog

Az American Society of International Law meglepően gyorsan reagálva a sertésinfluenza járványra, cikket közöl a témában. A korábbi SARS vírusról értekező írás szintén letölthető az ASIL weboldaláról.

"Egységesedés és széttagolódás a nemzetközi büntetőjogban" konferencia Miskolcon

Előző pénteken az első hazai, fiatal kutatókat egybegyűjtő nemzetközi büntetőjogi témájú konferencián vettem részt Miskolcon (a miskolci jogi kar Európai és Nemzetközi Jogi Intézetében), ahol a joint criminal enterprise bűnelkövetési formáról tartottam előadást.

2009. április 6., hétfő

ICTY bírósági beadvány adatbázis ONLINE

A www.icty.org honlapon mától elektronikus formátumban hozzáférhető az 1994 óta keletkezett összes publikus ICTY dokumentum. A Judicial Database-t (JDB) eddig csak a felek használhatták. A ruandai nemzetközi törvényszék évek óta üzemelteti a Public Judicial Record Database http://trim.unictr.org/ rendszerét.

2009. március 16., hétfő

Másodfokú ítélet a Krajišnik perben

Holnap 1230-1415 között, az I-es tárgyalóteremből lehet nyomon követni az ICTY öt tagú fellebviteli tanácsának ítélethirdetését a Momcilo Krajišnik perben - majdnem pontosan 2.5 évvel az elsőfokú ítélet (26 September 2006) meghozatala után.

Frissítés: A fellebviteli tanács ítélete tovább pontosítja a joint criminal enterprise fogalmát (81-101 oldal), és az elsőfokú tanács pontatlanságainak köszönhetően 27 évről 20 évre csökkentette Krajisnik büntetését. Shahabuddeen bíró párhuzamos indokolásában (281-297 oldal) kimerítően elemzi a Derschowitz testvérek beadványában, Krajisnik fellebbezésében és Colin Nicholls (QC) amicus curiae-ban hevesen támadott joint criminal enterprise bűnelkövetési formát.


A Guayana-ból származó Shahabuddeen, 12 év ICTY-on történő bíráskodás után, s röviddel az ICC bírói karába történő megválasztása után, visszavonult.

2009. március 6., péntek

Rekord hosszúságú ítélet a koszovói Milutinovic et. al ügyben

2009 február 26-án hozott ítéletet a brit Iain Bonomy, a pakisztáni Ali Nawaz Chowhan bírók és az orosz Tsvetana Kamenova bírónő által alkotott tanács, a Milutinovic et al. ügyben.


A 2006 július 20-án kezdődött perben az 1999-es események során legmagasabb poziciót betöltő szerb politikai vezetők és katonai vezetők ültek a vádlottak padján. A vádirat öt vádpontot tartalmazott:


1. deportálás, mint emberiesség elleni bűncselekmény

2. erőszakos kitelepítés, mint emberiesség elleni bűncselekmény

3. emberölés, mint emberiesség elleni bűncselekmény

4. emberölés, mint a háborús jogának és szokásainak a megsértése
5. üldözés

Milan Milutinović, Szerbia volt elnöke - minden vádpont alól felmentve

Nikola Šainović, volt miniszterelnök-helyettes - bűnös mind az öt vádpontban; közös bűnszervezetben való elkövetés (joint criminal enterprise), 22 év börtönbüntetés


Dragoljub Ojdanić, a szerb hadsereg volt főparancsnoka - bűnös az első és a második vádpontban, 15 év börtönbüntetés

Nebojša Pavković, a Priština Corps parancsnoka - bűnös mind az öt vádpontban, közös bűnszervezetben való elkövetés (joint criminal enterprise), 22 év börtönbüntetés

Vladimir Lazarević, a Priština Corps parancsnoka - bűnös az első és a második vádpontban, 15 év börtönbüntetés

Sreten Lukić a Belügyminisztérium ún. Koszovó testületének a vezetője - bűnös mind az öt vádpontban, közös bűnszervezetben való elkövetés (joint criminal enterprise), 22 év börtönbüntetés

Az 1743 oldalas ópusz első kötete az alkalmazandó jogot és a történelmi hátteret taglalja, a második kötet a 13 koszovói megyében elkövetett bűncselekményeket tartalmazza, a harmadik a terheltek büntetőjogi felelősségét, a negyedik kötet pedig a több mint 800 (!) emberölés körülményét dokumentálja.

A War on Terror jogi boszorkány konyhájában

A amerikai szövetségi Igazságügyi Minisztérium újabb (lásd a korábbi 2009. január 13-ai bejegyzést), a Bush-érában készített jogi szakvéleményeket hozott nyilvánosságra a honlapján.

Memorandum Regarding Status of Certain OLC Opinions Issued in the Aftermath of the Terrorist Attacks of September 11, 2001;

Memorandum Regarding Authority for Use of Military Force to Combat Terrorist Activities within the United States (10-23-2001);

Memorandum Regarding Authority of the President to Suspend Certain Provisions of the ABM Treaty (11-15-2001);

Memorandum Regarding the President's Power as Commander in Chief to Transfer Captured Terrorists to the Control and Custody of Foreign Nations (03-13-2002);

Memorandum Regarding Swift Justice Authorization Act (04-08-2002);

Memorandum Regarding Determination of Enemy Belligerency and Military Detention (06-08-2002);

Memorandum Regarding Applicability of 18 U.S.C. § 4001(a) to Military Detention of United States Citizens (06-27-2002);

Memorandum Regarding October 23, 2001 OLC Opinion Addressing the Domestic Use of Military Force to Combat Terrorist Activities.

A Balkanization blogon egy érdekes elemzés olvasható a szakvéleményeket készítő jogászok büntetőjogi felelősségéről.

2009. március 4., szerda

Elfogatóparancs a szudáni elnök ellen

Ma délután kettőkor, nemzetközi sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság bírói tanácsa, majd 8 hónappal az ügyészség ezirányú beadványa után, elfogatóparancsot bocsátott ki a jelenlegi szudáni elnök, Omar Hassan Ahmad Al Bashir ellen. A bíróság ghánai alelnökasszonya Akua Kuenyehia, a brazil Sylvia Steiner és a lett Anita Ušacka bírónők (!) által alkotott tanács, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja (reasonable grounds to believe) miatt hozta meg a várhatóan nagy visszhangot kiváltó döntést. Az elfogatóparancs szempontjából döntés nem találta megalapozottnak a népirtás vádpontot (paras 204-208.).

2009. február 12., csütörtök

Írásbeli ítélet online a ruandai Bagosora et al. ügyben

2008 december 18-án, a monstre Military I névre keresztelt ügyben szóbeli ítéletet hirdetett az ICTR bírói tanácsa (lásd korábbi bejegyzést). Ám a bíró azon kijelentése, miszerint a felek napokon belül kézhez fogják kapni az írásbeli indokolást, nem bizonyult tarthatónak. Mind a vádlottak, mind pedig az ügyészség ezért arra kérték a Tanácsot, hogy a fellebbezés benyújtására rendelkezésére álló határidőt hosszabbítsa meg. Az ügyészség ezen felül kérvényezte, hogy az ítélet kézhezvételéig a Tanács korlátozza a felmentett Kabiligi mozgásszabadságát. Ennek csak részben adott helyet a bíróság. Kabiligi egyelőre az ENSZ egyik védett házában lakik és várja, hogy az ICTR befogadó országot találjon a számára. Érdekes kérdés egyébként, hogy mi is történik a felmentett vádlottakkal. Kevin Jon Heller cikkében többet is olvashatunk erről.

Ma pedig, két hónappal a szóbeli összefoglaló felolvasása után, az ICTR weboldaláról letölthető a 614 oldalra rúgó ítélet.

2009. február 4., szerda

A nemzetközi büntetőbíróság és Gáza

A Times újság híradása szerint, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze vizsgálja annak a lehetőségét, hogy eljárást kezdeményezzen az izraeli hadsereg gázai akciója nyomán. A fő kérdés joghatósági. Egyszerű lenne persze a képlet, ha a Biztonsági Tanács saját jogkörében az ICC elé utalná az ügyet, de ismerve a politikai realitásokat, ez enyhén szólva is kétséges. Az ICC monográfiát jegyző, nemzetközi szaktekintély William Schabas elemzése alapján a legkecsegtetőbb lehetőség az lenne, ha a Palesztin Hatóság csatlakozna az ICC Statútumhoz, vagy ún. egyoldalú deklarációt tenne. De teljesíti e Palesztina az államiság krilériumait? Erről majd vagy az ENSZ főtitkára, mint a Statútum letéteményese, vagy az ICC Pre-Trial Chamber-e fog nyilatkozni egy ügyészi beadvány után.


Egy biztos: ha az ICC, valamilyen oknál fogva, mégis képes lenne joghatóságot gyakorolni, akkor ez nem csak izraeli katonai parancsnokokat és civil döntéshozókat érintene, hanem a Hamasz szervezet embereit is.


Na, de most már tényleg térjünk vissza a realitásokhoz!

Sajnálatos tévedések? A ECHR találkozása a nemzetközi büntetőjoggal

Law Reports of Trial of War Criminals, Volume XV, Digest of Laws and Cases, English Edition

Az Európai Emberi Jogi Bíróság két nem régi döntése is foglalkozott nemzetközi humanitárius és büntetőjogi kérdésekkel. A Kononov ügyben a Bíróság egy második világháborús orosz partizánparancsnok lettországi elítélését találta a nullum crimen büntetőjogi alapelvébe ütközőnek. A magyar érdekeltségű Korbély ügyben pedig a Nagy Tanács (Grand Chamber) úgy értékelte, hogy Magyarország megsértette az egyezményt azzal, hogy büntetőeljárást indított a tatai rendőrség épülete előtt tűzparancsot kiadó századossal szemben, mert olyan vádpontok alapján indított eljárást ellene, ami az elkövetéskor nem volt büntethető.

Értékelésem szerint mind a két döntés elhibázott. A litván esetben, ellentétben a bírósággal, úgy vélem, hogy civilek likvidálásszerű megölése már 1944-ben is büntetendő cselekmény volt. Lettország nagyon helyesen a Nagy Tanácshoz fordult jogorvoslatért, ám továbbra sem lehet tudni, hogy oda fog e kerülni (a 43-as cikk szerint egy öt-tagú bírói tanács dönt erről). A magyar Korbély százados esetében pedig a döntés egy fordítási, és egy koncepcionális hibában is szenved.

Le-, és elszámolni a múlttal - feltételezett háborús bűnösök elleni eljárások Bosznia Hercegovinában

A szarajevói szövetségi bíróság, háborús bűncselekmények elbírálására létrehozott speciális bírói tanácsa (Bosnian War Crimes Chamber - BWCC) 2005-ös megalakítása óta körülbelül száz vádlottal szemben folytat(ott) le eljárást. A vádindítványokat, az első- és másodfokú döntéseket angolul a bíróság honlapjáról le lehet tölteni.

A srebrenicai vérengzésekkel kapcsolatos a Kravice ügy. A kilenc vádlottas eljárásban 2008 júliusában, első fokon hat volt katonatisztet 40 és 42 év közötti letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, három másikat pedig felmentettek a népirtás vádpontok alól.

Szerbia, Horvátország és Bosznia Hercegovina bíróságai egyre növekvő -és ami a legfontosabb, hogy a nemzetközi bírók részvétele és az OSCE monitoring tevékenysége miatt, az ICTYsegítségével, angolul is hozzáférhető - számban hoznak háborús bűncselekményekben színvonalas ítéleteket. Ennek a növekvő joggyakorlatnak a feldolgozása még várat magára. Ezek az ítéletek nem csak hogy hozzájárulnak a közelmúlt jobb megértéséhez, de egyben példát is mutatnak más háború sájtotta, vagy onnan épp kievickélni kívánó országoknak, arról hogy miként is lehet a múltat büntetőjogi eszközökkel (is) feldolgozni.

2008-as grúz-orosz háború nagyító alatt

Egyre gyűlik az információ a tavalyi orosz-grúz háborúval kapcsolatban. Itt van például a Human Rigths Watch január közepén kiadott 212 oldalas elemzése, ami 460 tanúval folytatott interjún és három terepszemle során gyűjtött információn alapszik. Az emberi jogi szervezet mindhárom érintett háborús fél, az orosz, a grúz és a dél-oszét, esetében háborús illetve emberiesség elleni bűncselekményre utaló bizonyítékokat gyűjtött össze. Az Európai Emberi Jogi Bíróság eközben a hozzá benyújtott 3300 panaszból hét esetben gyorsított eljárást kezdeményezett Grúzia ellen (a bíróságra vonatkozó 41 és 54 (2) b szabályok alapján).

2009. január 30., péntek

Adatbázis a megszállt palesztin területeken létrehozott izraeli telepekről


Az izraeli Haaretz napilap weboldalán ma délután nyilvánosságra hozták (egyelőre csak héberül) az izraeli védelmi minisztérium által négy éve megrendelt és egészen eddig a nyilvánosság elől elzárt tanulmányt, amelyik az eddigi legátfogóbb módon veszi számba a megszállt területeken létrehozott telepeket. Az Ariel Saron által 2004-ben elrendelt Sason vizsgálathoz képest, a mostani teljes képet ad a telepek helyzetéről, jogállásáról, s nem csak az izraeli jogba ütközően felépített, hanem a belső jog szerint legálisan megépített telepeket is katalogizálja.

A B’Tselem izraeli emberi jogi szervezet decemberi tanulmánya az Ofra telepről pregnánsan mutatja be a jogsértéseket.

Második világháborús ügy(ek) az ICJ előtt

Németország karácsony előtt néhány nappal eljárást kezdeményezett Olaszország ellen a Nemzetközi Bíróság előtt. A rövid, mindösszesen 13 oldalas beadványban Németország azt kéri az ICJ-től, hogy nyilvánítsa nemzetközi joggal ellentétesnek az olasz bíróságok második világháborús kártérítési ügyekben hozott Németországot elmarasztaló ítéleteit. Érvelésük szerint azzal, hogy a többek között a Corte di Cassazione nem biztosított Németországnak eljárási mentességet, Olaszország megsértette nemzetközi jogi kötelezettségét.

Carla del Ponte "vallomása"

Az ICTY főügyész asszonyának, eredetileg olaszul 2007-ben megjelent könyve, a holland után angol nyelven is megjelent.

Elkezdődött a Lubanga per: az első ügyét tárgyalja az ICC

Naponta frissülő beszámolókat lehet olvasni a Lubanga perről az Open Society Justice Initiative honlapján. Hasonló weboldalon lehet nyomon követni a sierra leónei bíróság Charles Taylor ellen zajló eljárását.

Karadžić-Holbrooke egyezség az ICTY fellebviteli tanácsa előtt

Az ICTY Ian Bonomy vezett elsőfokú bírói tanácsa 2008. december 17-én egy döntésében négy rövid, lakonikus bekezdésben (paras. 17-18, 25-26) érintette Karadžić mentességét, megállapítva, hogy „a nemzetközi jog alapján bármifajta mentességi egyezségre való hivatkozás (immunity agreement) érvénytelen az ICTY előtt. Még ha ez így is van, ennek alátámasztása akkor is többet érdemelt volna egyetlen lábjegyzetnél (21-es lábjegyzet). Prof. Schabas, érthető módon, blogjában erős kritikával illeti a hivatkozott „jogforrásokat”, ám a végkifejletet illetően ő is egyetért.

Karadžić elfogása óta hangoztatja, hogy 1) 1996 nyarán Richard Holbrooke írásos egyezségben szavatolta, hogy nem fog az ICTY elé kerülni 2) ez az egyezség betudható az ICTY-nak. Az ügyészség már első beadványai között, augusztusban szeretett volna pontot tenni az ügy végére, s elfojtani Karadžić minden ezirányú próbálkozását. Azonban a bíróság úgy látta jónak, hogy az eljárás korai szakaszában nem kell ezzel foglalkoznia. Ám Karadžić több beadvánnyal is bombázni kezdte az ügyészséget, kérve hogy bocsássák rendelkezésére az egyezséget. Az ICTY angolszász eljárási rendszerhez hasonló szabályai szerint ugyanis (Rule 66 (B), ún. disclosure szabályok) a vádhatóságnak kötelessége a védelem rendelkezésére bocsátani 1) a perre való felkészüléshez szükséges és 2) a vádlott ártatlanságára utaló bizonyítékokat. A jogi kérdés az volt, hogy melyik szabály alá eshet a Holbrooke egyezség. A bíróság nemmel válaszolt az első kérdésre (para. 26.), és igennel a másodikra; miszerint is az egyezségben foglaltakat később, a büntetés kiszabásánál majd enyhítő körülményként lehet figyelembe venni. (para. 21.) Az ügyészségnek így tehát kötelessége átadnia ezeket a dokumentumokat.

Nem nagy meglepetésre két napja Karadžić fellebbezést nyújtott be. Szerinte a fentebb idézett megállapítás 1) nem állja meg a helyét, tehát igenis mentesség illeti meg és 2) ezt pedig figyelembe kell vennie a bíróságnak. Döntés februárban várható.

2009. január 13., kedd

Belelátni Bush kártyáiba - DOJ szakvélemények online

Az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának (Department of Justice - DOJ) honlapjáról letölthető több az USA elnökének aztalán landoló, döntéseinek alapjait képező nemzetközi (humanitárius) jogi szakvélemény. Ezeket a DOJ ún. Office of the Legal Counsel osztálya készíti a mindenkori amerikai elnök számára. Az Irak elleni erőszak alkalmazását nemzetközi jogi (ius ad bellum) szempontból igazolni kjvánó szakvéleményt az EJILTalk-on Marko Milanovic professzor elemzi.

"PROTECTED PERSON" STATUS IN OCCUPIED IRAQ UNDER THE FOURTH GENEVA CONVENTION (March 18, 2004);

STATUS OF TALIBAN FORCES UNDER ARTICLE 4 OF THE THIRD GENEVA CONVENTION OF 1949 (February 7, 2002);

AUTHORITY OF THE PRESIDENT UNDER DOMESTIC AND INTERNATIONAL LAW TO USE MILITARY FORCE AGAINST IRAQ (October 23, 2002);

EFFECT OF A RECENT UNITED NATIONS SECURITY COUNCIL RESOLUTION ON THE AUTHORITY OF THE PRESIDENT UNDER INTERNATIONAL LAW TO USE MILITARY FORCE AGAINST IRAQ November 8, 2002);

WHETHER FALSE STATEMENTS OR OMISSIONS IN IRAQ'S WEAPONS OF MASS DESTRUCTION DECLARATION WOULD CONSTITUTE A "FURTHER MATERIAL BREACH" UNDER U.N. SECURITY COUNCIL RESOLUTION 1441 (December 7, 2002);

LEGALITY OF THE USE OF MILITARY COMMISSIONS TO TRY TERRORISTS (November 6, 2001)

2009. január 9., péntek

Szünet után újra blogolok


Sokáig tartott a blog téli szünete, bő három hétig. Lassan egy hónapja már, hogy az ICTY-on gyakornokoskodom, ami pedig egy Amszterdam-Hága átállással járt, nem is beszélve a decemberi ünnepekről, amik így összességében hozzájárultak ahhoz, hogy ne frissüljön a blog. Az elkövetkező napokban megróbálom behozni a lemaradást, hiszen oly' sok minden történt.