Biszku-ügy: elsőfokú ítélet és más iratok

A nyilvános és megalapozott társadalmi, valamint szakmai vita előmozdítása érdekében teljes terjedelmében olvasható a Fővárosi Törvényszék Biszku Bélával szemben 2014. május hó 13-án hozott 41(I.)B.2158/2013/29. számú ítélete.

Biszku Béla 1994. október 11-én, a salgótarjáni sortűzben tett tanúvallomása szintén itt olvasható:

Részletek:

"1956. november 4-e után, november-december hónapban a budapesti pártszervezet szervezésével foglalkoztam. Az Ideiglenes Intéző Bizottság tagja voltam, de kormánynak nem voltam tagja. Belügyminiszter-helyettes sem voltam. 1957. március 1-től lettem belügyminiszter. 1956.november-decemberben nem voltam az első Kádár kormány tagja, a karhatalom szervezésével nem foglalkoztam.  A karhatalom szervezésével foglalkozó ülésre sem emlékszem dátum szerűén, s hogy jelen voltam-e. Ennek dokumentumai fellelhetők, ha vannak.

Az Intéző Bizottság minden ülésén jelen voltam, de arra már nem emlékszem,hogy a november 21-i ülés foglalkozott-e a karhatalom szervezésének témájával. Földes László és Czinege Lajos nem tudom jelen volt-e a november 21-i ülésen, nem tudok már visszaemlékezni. Arról nincs tudomásom,hogy a karhatalmat a rendőrség megbízhatatlansága miatt kellett megszervezni, - a rendőrséget általában megbízhatatlannak nem minősítették, - s nem emlékszem arra sem,hogy ilyen témában én felszólaltam volna.

Az 1956. december 4-től kezdődő tüntetések leküzdésére ellentüntetéseket szerveztünk. Ilyen volt Budapesten, Pécsett és még több helyen. 1956.december 5-6-ra Bp-re szerveztünk ellentüntetést, a következő Pécsett volt. Az erre vonatkozó dokumentumok /híradók, stb./ rendelkezésre állnak. Én a budapesti pártszervezet szervezésével voltam megbízva, - országos funkcióm nem volt. Biztos, hogy kaptunk jelentéseket a vidéki eseményekről, de ezek tartalmára 38 év után már nem emlékszem. […] Az utca visszahódítása részünkről nem fegyverrel,hanem ellentüntetések szervezésével lett megoldva. December 6-án pl. az ellenforradalmárok lőttek a tüntetőkre, de halálos áldozatokról nincs tudomásom. […]  A közbiztonság helyreállítása érdekében volt szükség a karhatalom létrehozására. 1957. tavaszán is zavaros állapotok voltak, ez 1956. novemberében csak rosszabb volt.

Az 1956. november 4-i (valójában december 4.) nőtüntetésnél nem tudok válaszolni  a szovjetek szerepére. Én ekkor fegyveres testülettel nem rendelkeztem. Biztos, hogy volt valamiféle együttműködés a szovjet erőkkel, de ezt nem én szerveztem, feltehetően azok, akik a fegyveres erőkkel foglalkoztak, tehát elsősorban Münnich Ferenc. Nem tudok nyilatkozni olyan megállapodásról,hogy a szovjetek milyen feladatokban vehettek részt. É 1956. november 21-i ülés jegyzőkönyvében Salgótarján neve nem tudom miért szerepel, én Bp-el voltam elfoglalva éjjel-nappal. Salgótarjánnal nem foglalkoztam, így azt sem tudom miért került szóba.

Nem tudom megmondani,hogy Földes László a Katonai Tanácsban milyen szereppel bírt. A Katonai Tanácsnak szerintem csak november 4-ig lehetett tagja. Engem Földes a dec. 4-i katonai tanácsi ülésről nem tájékoztatott. December 8-án nem létezett olyan utasítás, amelynek értelmében a „tüntetőkre lőni kell” , én ilyen kijelentést senkitől nem ismerek. Miskolc, Salgótarján jelentős ipari körzet. Elképzelhető, hogy a november 21-i ülésen ezen városok nevei a rend helyreállításával kapcsolatosan merültek fel. Én napi 12-14-16 órát dolgoztam a szervezéssel, időm sem volt más témakörökkel foglalkozni".

***

   

Alább szintén olvasható az elsőfokú eljárás anyagai közé fel nem vett jegyzőkönyv, ami a Nyugati téri sortűzre és Biszku Béla szerepére vonatkozik. A jegyzőkönyv 1956. december 8-án, a salgótarjáni sortűz napján készült az MSZMP Budapesti Pártbizottság ülésén. Az irat évek óta szabadon hozzáférhető.

Részletek a MSZMP Budapesti Pártbizottságának 1956. december 8-i üléséről készült jegyzőkönyvből:

Biszku Béla:

Néhány szót a csütörtöki tüntetésről. Vannak olyan hangok, hogy a tüntetés megszervezése korai volt, és olaj volt a tűzre. Találkoztunk olyan érveléssel is, hogy jobban meg kellett volna szervezni ezt a tüntetést. Mi erőpróbának szántuk a csütörtöki tüntetést, és ez az erőpróba helyesnek bizonyult, sikeres volt, még akkor is ha provokáció is előfordult. Arról van szó, hogy ezt folytatni fogjuk, és az utcát ilyen körülmények között is vissza fogjuk hódítani az ellenforradalomtól. Hogyan fogjuk folytatni? Úgy, hogy jobban előkészítjük, és alaposabban megszervezzük. Ennek az előkészítésére összesen három óra állt rendelkezésünkre. Helyes és szükséges volt a Központi Vezetésnek előző este elfoglalt álláspontja, bizonyos előkészítő munka már folyt a szakszervezet részéről is. A jelszavakat azonban jobban kell megválogatni és előkészíteni. Olyan jelszavakat kell választani, ami a tömegeket megnyeri és nem olyanokat, amelyek szembeállítják a tömegekkel. Kifejező jelszavak kellenek. A karhatalmat jól fel kell készíteni. Rendet kell teremteni ezen a fronton is, A tömeg azt mondja egy karhatalmistának, hogy rám lősz, a nép fiára, ilyenkor világos, hogy meghátrál, és nem meri elsütni fegyverét. Ennyit a tüntetésről. Mi megvizsgáltuk ezt a kérdést és javasoljuk az elvtársaknak is, hogy elemezzék a tüntetést. (3. oldal)

Biszku Béla:

A tüntetés értékelése: a helyzet az volt, hogy meg volt szervezve, hogy milyen útvonalon megyünk. 11 órakor jött a jelzés, hogy a Ganz gyárban leálltak és átmentek a Mávagba, jött a másik jelzés, hogy készülnek fegyveres provokációra. A fegyveres testületek azt mondták, hogy ilyen helyzetben nem tudják szétválasztani a frontot, nem tudják garantálni elvtársaink életét. Azt mondták, hogy a három, gyülekezési helyen tartsunk még egy demonstrációt, válasszunk küldötteket, akik a kormányhoz mennek. Ezt nem tudtuk mindenütt végrehajtani, a Marx téren sikerült megvalósítani. A legközelebbi tüntetést jobban meg fogjuk szervezni, de nem úgy, hogy az ellenség tudomást szerezzen róla. Javaslatot fogunk tenni arra, hogy ezt az aktívát hogyan csináljuk meg, a gondolat felvetése helyes. (24. oldal)

A párttagok felfegyverzésének kérdését fel fogom vetni az elvtársaknak. Ezt én nem dönthetem el. Az ellenforradalom ereje abban van, hogy van tömegbázisa. És ezt nekünk az üzemekben kell dűlőre vinni, hogy az ellenforradalom tömegbázisát szétverjük. Ezt nem lehet megoldani azzal, hogy a kommunistákat felfegyverezzük. Bár a karhatalom kell, tiszta, világosfejű emberekkel, akik mellettünk vannak és a munkáshatalom mellett fellépnek. A sajtóban és a rádióban nekünk ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. (25. oldal)

Vincze József:

A csütörtöki tüntetésről: A tüntetésnek kirobbanó sikere volt. A tegnap hozzánk érkező hangok azt bizonyítják, hogy már várták, hogy végre kimozduljunk, kimenjünk az utcára, Véleményem szerint nem lett volna helyes, ezt túlzottan előkészíteni, mert akkor az ellenség is jobban felkészült volna rá. A visszahúzó erő, a tétovázás azonban most is jelentkezett. Egy óra előtt 10 perccel értesítést kaptunk, hogy nem szabad felvonulni, csak gyűlést tartani. Az indoklás az volt, hogy a karhatalom úgy látja, hogy ellenséges tüntetés is lesz, összefognak keveredni az emberek és nem fogják tudni biztosítani a mi elvtársaink védelmét. Amikor mi ezt továbbadtuk azt mondták az elvtársak, hogy folytatjuk azokat a módszereket, amiket október 23-a előtt csináltunk. Volt olyan gyülekező hely pl. a Dózsa György út sarkán, ahol már nem lehetett az elvtársakat lebeszélni és elindultak. Gáspár elvtárs próbálta megakadályozni, de eredménytelenül. A Nyugatinál a lelkesedés a tetőpontra hágott és az emberek képesek lettek volna mindenre, hogy megmutassák, hogy a párt él. Ha nem vállalunk kockázatot, akkor félő, hogy ez az erő, ami jelenleg megvan, szétesik. Nincs példa a munkásmozgalom történetében arra, hogy a párt visszafoglalja az utcát a nélkül, hogy kockázatot vállalna. Ha a karhatalom nem vállalja a biztosítást, hát nem vállalja. Ha az utcát biztosítani akarjuk magunknak azzal is számolni kell, hogy egyes esetekben harcra is sor kerül. Ha a tüntetés végre lett volna hajtva és a Nyugatitól felvonulunk, akkor még arra sem került volna sor, ami volt. Ha a mieink az Oktogonnál találkoztak volna és egyesült erővel mentek volna a nagygyűlésre, akkor nincs az az erő, ami szétverte volna őket. Arra kérem az elvtársakat, hogy a jövőben az ilyen utolsó pillanatban visszatáncoló lépésnél jobban mérlegeljék azt, hogy milyen hatással lesz azokra, akiket mozgósítanak. (4-5. oldal)

Veres János (XX. kerület):

[…] Az engedmények politikáját minden eszközzel meg kell akadályozni. Ha egyszer valakit letartóztattunk és tudjuk, hogy ellenforradalmár, ne engedjük, hogy az ügyészség egyes emberei az illetőt szabadon engedjék. Elérkezett az idő, az az idő is, hogy a fegyveres ellenállókat statáriummal büntessük. (20. oldal)

Bujtor:

[…] A statárium gondolata egy rendkívül lényeges kérdés. Ezt jól meg kell gondolni. Feltétlenül szükséges lesz néhány banditát elkapni, jól elbánni vele és azután nyilvánosságra hozni. Kesztyűs kézzel ellenforradalmat leverni nem lehet. Letartóztatni és kiengedni, újra letartóztatni és újra kiengedni nem lehet embereket. (21. oldal)

Kreszán Lajos (GANZ Vagongyár):

[…] Elvtársak! A karhatalom megerősítését döntő kérdésnek tartom. Úgy néz ki, hogy kerületekben, üzemekben nem tartjuk mi be azt, hogy oda megfelelő emberek kerüljenek be. Ugyanakkor a munkástanácsok igyekeznek az ő embereiket beküldeni. Biztosítani kell, hogy megfelelő emberek kerüljenek a karhatalomhoz. Azt látni kell, hogy a tömeg mindig odahúz, ahol erőt érez. Meg kell látnia az erőt a karhatalomba, lógjunk oda, ahova kell. Olvastam, hogy letartóztatták azokat, akik bátor tisztjeinket lelőtték. Ezeket fel kell kötni, nem kell letartóztatni és utána másnap kiengedni. Mi is úgy gondoljuk, hogy nem dőlt még el a hatalom kérdése? Eldőlt már elvtársak. (23. oldal)

Hágai ítéletek a srebrenicai és a horvát népirtás ügyben

2015. januárjában, négy és fél évvel az elsőfokú ítélet után, a hágai székhelyű nemzetközi büntetőbíróság másodfokon is ítéletet hozott magas rangú szerb katonatisztekkel szemben. A 792 oldalas ítélet igazi jogászi és történészi szempontból is csemege.

Egy másik ügyben az államok közötti jogi viták eldöntésére létrehozott, szintén hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság februári döntése alapján nem volt bizonyítható miszerint Szerbia népirtást követett volna el Horvátországban 1991-1995 között.

“Having found that  the  actus reus of genocide is established  the Court then  addresses the  question of whether the acts perpetrated reflect a genocidal intent.  In the absence of direct evidence of such intent (for an example an express policy to that effect) , it considers whether a  pattern of conduct  has been established  from which the only reasonable inference to be drawn is  an  intent on the part of the perpetrator s of those acts to destroy a substantial part of the group of ethnic  Croats. The Court concludes, however, that this is not the case. It notes in particular that the crimes committed against ethnic Croats appears to have been aimed at the forced displacement of  the majority of the Croat population from the regions concerned, and not at its physical or  biological destruction”.

Csatári László és az 1944-es kassai deportálások (Betekintő)

A tanulmány elolvasható a Betekintő legfrissebb, tematikus Holokauszt számában
http://betekinto.hu/sites/default/files/2014_3_gellert.pdf

"Mielőtt bíróság elé kerülhetett volna az ügye, Csatári László 98 éves korában elhunyt. Milyen tanulsággal szolgálhat az ügye a magyar igazságszolgáltatás működésére nézve? Mindmáig megválaszolatlan az a kérdés, hogy miért csak 2011-ben, egy külföldi magánszemély feljelentésére kezdett nyomozásba a magyar ügyészség. A kutatásom során több olyan dokumentum is előkerült, ami bizonyítja azt a korábbi sejtést,[224] hogy a magyar hatóságoknak már több mint húsz évvel ezelőtt pontos információi voltak Csatári László háború alatti tevékenységéről.[225] Az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség 1993 augusztusa óta hivatalos tudomással bírt arról, hogy Csatári „mint a kassai gettó parancsnoka, részt vett mintegy tizenkét-tizennégyezer zsidónak az 1944. április és június közötti internálásában és megsemmisítő központokba való deportálásában”.

Ez és sok más Csatárira (csehszlovákiai elítélésére, a magyar népbírósági eljárásokban felmerült atrocitásokra) vonatkozó információ a kanadai igazságügyi szervek korabeli megkeresésében és a magyar féllel folytatott hosszas levelezésben olvasható.[226] Hogyan lehetséges, hogy mindezek ellenére Csatárival szemben nem indult semmilyen eljárás? Történtek-e mulasztások? Ha igen, akkor pontosan mi a felelőssége ebben a Legfőbb Ügyészségnek, a Belügyminisztériumnak és a Külügyminisztériumnak? Egy újságírói kérdésre Kovács László volt külügyminiszter pár éve azt írta, hogy nincs tudomása arról, hogy a Külügyminisztérium bármilyen szerepet játszott volna Csatári Magyarországra költözésében. Hozzátette, hogy „indokát sem látom az állítólagos diplomáciai szerepvállalásnak. Természetesen megpróbálok az ügyről tájékozódni, mert azt nem zárhatom ki, hogy tudtom nélkül a KÜM valamelyik munkatársa részt vett a dologban.”[227]

Ezzel szemben – s ezt egy rutinvizsgálat ellenőrizhetné – Csatári valószínűleg járt az ottawai magyar nagykövetségen, és személyesen kért útmutatást Gedai Károly nagykövettől. „A követ úr arról tájékoztatott, hogy nyugodtam mehetek haza, bántódásom nem lesz” – állította Csatári.[228] Útlevelét a kanadai magyar nagykövetség és a montreali konzulátus közreműködésével szerezte meg. Állítása szerint Magyarországon egyetlen hatóság sem kérdezte meg, hogy mi az oka a hazatérésének.[229]

Komoly kérdéseket vet fel, hogy miként fordulhatott elő, hogy a magyar ügyészi és külügyi szervek által ismert, súlyos bűncselekményekkel gyanúsítható és egy szomszédos országban elítélt személy zavartalanul élhetett a magyar fővárosban. Az eddigi egyetlen hivatalos reakció szerint Csatári 1997-es visszatelepülése során „a Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervek nagy valószínűséggel nem kaptak kanadai sajtófigyelőt”.[230] Ezek a válaszok felelősséget elhárító módon próbálnak meg kibújni a tényleges feltárás kötelezettsége alól. Átfogó és alapos, minden érintett szervet bevonó vizsgálatnak kellene arra választ adnia, hogy a magyar hatóságok eleget tettek-e alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettségeiknek az ügy kezelésében.

***

Summary

Research note: László Csatári and the deportations from Košice in 1944

In 2012 László Csatári appeared as the number one suspect on the Simon Wiesenthal Center’s list of most wanted perpetrators of World War II atrocities committed against Hungarian Jews. Csatári served as a police officer in Košice in 1944 and was alleged to have committed serious crimes as commander of the city ghetto. He was indicted by the Hungarian prosecution service in the summer of 2013 but passed away shortly after the issuance of the indictment. The research note provides the first comprehensive overview of his involvement in the deportation process based on post-war trial and contemporaneous documentation culled from several archives in Hungary and Slovakia. His activities are discussed against the background of ghettoization and deportation of the Jews of Kosice and its environ.